• img

    Őszutó

    Naptárunk 11. hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, latin neve, November is azt jelenti, hogy "kilencedik". A hónapot illő módon őszi lombszín ruhájú, repülő ifjú jelképezte, fején bogyós olajág-koszorúval (A Mediterráneumban november az olajbogyószüret kezdete). Az alak baljában a hónap terményeivel, répa- és káposztafélékkel teli tálat tart; jobbjában pedig a Nyilas jelét, hiszen november 23-a a Nyilas "védjegyű" csillagászati hónap kezdete. November egy másik antik eredetű jelképe a nyilazó vagy nőrabló kentaur, a Nyilast személyesíti meg.

    TOVÁBB
  • img

    A Kőrösi nyerte a gyalog világnapot

    A százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola nyerte az idei Világ Gyalogló Nap iskolák közötti versenyét. Az intézmény százezer forintos sportszerutalványt kapott a Magyar Szabadidősport Szövetségtől.

    TOVÁBB
  • img

    Nyílt hét a művészeti iskolában

    Nyílt hétre várják az érdeklődőket a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskolába november 18-tól 22 –ig. A nyílt hét alatt az órák szabadon látogathatók.

    TOVÁBB
  • img

    Ismét pályaválasztási fórum

    A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kezdeményezte és szervezte meg az idei pályaválasztási fórumot Százhalombattán. November 26-án, 17 órától az intézmény aulájában találkozhatnak a nyolcadikosok és szüleik a helyi és környékbeli középiskolák, szakközépiskolák és szakiskolák képviselőivel.

    TOVÁBB
  • img

    Ünnepi konferencia Bugát Pál tiszteletére

    TOVÁBB
  • img

    "Fennmarad s nőttön nő tiszta fénye"

    Vetélkedővel és koszorúzással emlékeztek Ferenczi Illés egykori tanácselnök-helyettesre, szenvedélyes helytörténeti gyűjtőre október 24-én a százhalombattai "Matrica" Múzeumban.

    TOVÁBB
  • img

    A Magyar Festészet Napja

    A Magyar Festészet Napját 2002 óta október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepén rendezik meg. Százhalombatta már a kezdetektől csatlakozott e jeles eseményhez, és mára már hagyományossá vált rendezvénnyel emlékezik meg róla.

    TOVÁBB
  • img

    Mexikói élmények, itthoni feladatok

    Hazatért a Forrás Néptáncegyüttes Mexikóból, ahol a háromhetes turné keretében Monterreyben részt vettek a IV. Youth Forum valamint a Santa Lucia Fesztivál rendezvényein, később pedig a mexikói magyar követség szervezésében további helyszíneken léptek fel. Itthon sem áll meg a lendület, számos feladat és fellépés áll a százhalombattai táncosok előtt.

    TOVÁBB
  • img

    30 év - 30 vers

    Különleges élmény keretében ismerhettük meg Véghelyi Balázs Önarckép című hangoskönyvét. A százhalombattai szerzővel Baka Györgyi költőnő beszélgetett október 18-án a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A találkozó egyúttal az Üveghegy Kiadó bemutatkozására is alkalmat adott.

    TOVÁBB
  • img

    Szárszói gondolatok a Stádiumban

    TOVÁBB
  • img

    Gondolkodjunk evolúcióban!

    Ahogy mondani szokták, a csilláron is lógott a közönség Szendi Gábor paleolit táplálkozásról szóló előadásán a százhalombattai BKK-ban október 15-én. A témára és az előadóra nemcsak a helyiek, hanem a környéken élők is kíváncsiak voltak.

    TOVÁBB
  • img

    A hiányunk mi vagyunk

    D. Tóth Kriszta volt a vendége a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárnak október 9-én. A korábbi televíziós személyiség első "felnőtt" regényét mutatta be az olvasóknak az Országos Könyvtári Napok keretében.

    TOVÁBB
  • img

    A kamaszruhás város első évtizedének októberei

    Október  elnevezése a latin octo szóból származik, amelynek jelentése nyolc – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban.  Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, önmagáról neveztette el. Rossz császárnak tartották, így a "domiciánus" hónapnevet nem használták.

    TOVÁBB
  • img

    A zene mindenkié

    Évekkel ezelőtt a Liszt Ferenc nevét viselő kórusok találkozójával indult el az őszi zenei napok rendezvénysorozata Százhalombattán. Mára a paletta szélesedett, a fellépők létszáma megsokszorozódott, a koncertek több helyszínen zajlanak. Október első hétvégéjén tartották a XII. Musica Matricana Kórustalálkozó és Zenei Napokat.

    TOVÁBB
  • img

    Gratulálok, meggyógyította önmagát!

    Azonnali, csodás gyógyulás nem történt a Barátság Kulturális Központ színháztermében október 2-án. A nézőtéren és a pótszékeken helyet foglalók nagy száma azonban azt bizonyítja, hogy sokan voltak kíváncsiak arra, miként mozgósíthatják elméjük gyógyító erejét egészségük megtartása, vagy a gyógyulás érdekében. Ehhez kaptak útmutatást dr. Domján László előadásán.

    TOVÁBB
  • img

    Kiállítás és előadássorozat

    Európán túli tájakra kalauzolja hallgatóságát László Bandy képzőművész-tanár új művészettörténeti előadássorozatával, amire minden hónap első szerdáján 18 órakor kerül sor a százhalombattai "Matrica" Múzeumban. Október 4-én pedig "Triptichonok – dobozvilágok síkban" címmel nyílt kiállítása a Barátság Kulturális Központ Lépcső Galériájában.

    TOVÁBB
  • img

    Egészséges gesztenye-gyerekek

    Új elemmel is gazdagodott a százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda őszi rendezvénysorozata. Az idei Kipp-Kopp Napokon az egészséges életmódra nevelés adta a vezérfonalat, erre fűzték fel a többi programot: fogmosási bemutatót, sportversenyt, sétát a szabadban, gyümölcsszobrászkodást.

    TOVÁBB
  • img

    Erkölcs, hittan és délutáni foglalkozások

    Hogyan működnek az új tantárgyak? Mivel töltik a százhalombattai iskolások a tanórák utáni időt, és mikor indul el újból a gyógytestnevelés? Vagyis, miként válnak be a gyakorlatban az idei tanévben bevezetett újdonságok? – kérdeztük Sárközi Mártát, az érdi tankerület igazgatóját.

    TOVÁBB
  • img

    Élet Flóra néni házában

    Évadnyitó ramazurival – kiállítással, képzőművészeti foglalkozással és szobaszínházzal – indult a kulturális élet a dunafüredi Kszellman Flóra Közösségi Házban szeptember 20-án.

    TOVÁBB
  • img

    Ráduj szé, örvendjetek!

    Zsúfolásig telt a kis szerb templom a Juliánusz naptár szerinti Kisboldogasszony Napján, szeptember 21-én. Talán azért is, mert idén munkaszüneti napra esett az ortodox ünnep, meg azért is, mert a búcsút megtisztelte jelenlétével Szerbia diplomáciai testületének két tagja és önkormányzati vezetők is. Dálibor atya mellett négy görögkeleti lelkész és két szerzetes jelenléte is emelte az ünnep méltóságát.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink