Privatizációról nincs szó – mondta Pogány Gyula képviselő a képviselő-testület szocialista frakciójának október 9-ei sajtótájékoztatóján, ahol részletesen ismertette a Szákom Kft-vel kapcsolatos terveket.
Mint mondta, a közművagyon mindenképpen az önkormányzat tulajdonában marad, arról határoztak a szeptemberi ülésen, hogy elindítanak egy pályáztatási folyamatot a cég tartós bérbeadására. Számításai szerint ez mindenképpen hasznot hoz, egyrészt, mert remélhetően megismerhetik komoly szakmai befektetők ajánlatait, másrészt a Szákom rákényszerül, hogy tartalékai feltárásával csökkentse a költségeit. Weller János képviselő hozzátette: máris van pozitív hozadéka a kezdeményezésnek, ugyanis a cég új szervezeti struktúrát terjeszt a testület elé. Mindez azonban nem jelenthet bizonytalanságot az ott dolgozó több mint száz ember számára, éppen ezért, hogy megelőzzék a meggondolatlan elbocsájtásokat, egyelőre létszámstopot javasoltak az ügyvezetőnek. Megjegyezte: Miskei István képviselőnek a Hírtükör előző számában megjelent írása nem valós adatokat tartalmaz, a településeken fizetendő közműdíjak összehasonlításakor ugyanis nem vette figyelembe a Dunamenti Erőmű százmilliós nagyságrendű kedvezményét, valamint az önkormányzat által biztosított ötvenmillió forintos támogatást sem. Ha ezeket is figyelembe vesszük, kiderül, hogy Százhalombattán rendkívül magasak a közműdíjak. Éppen ezért kell keresni a megoldásokat, természetesen megfontolt lépésekre van szükség.
Ezt követően a helyi csendrendelettel kapcsolatban fejtették ki véleményüket. Pogány Gyula tett korábban javaslatot a helyi rendeletek felülvizsgálatára és átdolgozására, így került sor egyebek mellett a zaj- és rezgésvédelem szabályainak aktualizálására. A sajtótájékoztatón elmondta: a Fidesz képviselőcsoportja szerette volna, ha a módosításban a városi beruházásokon folyó munkákat is korlátozzák, de a többség erre nem látott lehetőséget, ugyanis az a város területén lévő minden céget érintené. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy mind a közberuházásokat, mind pedig az otthoni munkákat korlátozzák, időbeni határokat szabnak, így például az otthoni fűnyírást vagy gépi kapálást is ütemezni kell a jövőben, hogy hétköznapokon 8 és 19 óra közé essen, hét végén pedig 9 és 12, valamint 15 és 19 óra között szabad elvégezni a zajjal járó munkákat. Hamarosan megalakul a „zajkommandó”, amelynek összetételét a jegyző határozza meg, és amely mérőműszerrel vonul majd ki egy-egy bejelentésre, a rendbontók pedig helyszíni bírságra, illetve szabálysértési eljárásra számíthatnak. Mindez a vendéglátóhelyekkel kapcsolatos panaszokra is orvoslást jelent, hiszen a többszörös rendeletsértés akár a működési engedély megvonását is eredményezheti. Az október 15-étől hatályos rendelet teljes szövege megtalálható a Városházi Hírmondó október 6-i számában.