T. Mészáros András érdi polgármester nyílt leveléről, az egészségügyi reformról és a március 9-i népszavazásról fejtette ki véleményét Jánosi György országgyűlési képviselő február 7-i sajtótájékoztatóján.
A szocialista politikus elöljáróban elmondta: újságírók, tévések, fotósok kíséretében mintegy ötven-hatvanfős csoport érkezett váratlanul szokásos havi fogadóórájára a Polgárok Házába január 6-án. A néhány perc alatt kinyitott képviselői ülésteremben vállalta, hogy válaszol az egészségügyi reformmal kapcsolatos kérdésekre, azonban nem alakulhatott ki érdemi vita, mert folyamatos bekiabálás kísérte szavait. Amióta áll és működik a Polgárok Háza, még nem hangzottak el benne olyan durva vádak, mint „gyilkos”, „hazaáruló” – mondta Jánosi -, de olyan nyílt fenyegetőzés, uszítás sem, mint „Utolérünk, a Kossuth téren megtalálunk!”
Minden helyi politikusnak el kell gondolkodnia azon, ami tegnap este történt – hangsúlyozta a képviselő. Közös felelősség, hogy ne engedjünk teret nyerni Érden az agresszív megfélemlítésnek, az uszításnak, a gyűlöletkeltésnek, hogy mentesítsük ezektől a várost.
Jánosi György bántónak nevezte a sajtón keresztüli üzengetést, utalva T. Mészáros András január 5-i nyílt levelére. Hozzátette: az eddigi jó együttműködés alapján elvárja, hogy tárgyalások során vitassák meg a felmerülő problémákat. Érd polgármestere a közzé tett levélben arra kérte a parlamenti képviselőt, hogy ne szavazza meg az egészségügyi törvényt február 11-én. Jánosi György ezzel szemben kijelentette, hogy a törvény vállalható, és meg fogja szavazni azt. Véleménye szerint az egészségügy reformját mesterséges politikai hisztériakeltés kíséri az ésszerű szakmai párbeszéd helyett. Sokan úgy protestálnak a törvény ellen – néha egészen durva hangnemben, - hogy fogalmuk sincs annak tartalmáról. A tervezett egybiztosítós, többpénztáras rendszerben a törvény garantálja, hogy az állam 51 százalékos tulajdoni hányada megmaradjon, ugyanakkor 120-130 milliárd forint többletforrás jelenik meg a rendszerben. Igazságosabb, átláthatóbb viszonyok alakulnak ki, amelyeknek a betegek lesznek a haszonélezői. Senki sem szorulhat ki az ellátásból.
A március 9-i népszavazással kapcsoltban kifejtette: az MSZP demokratikusan elkötelezett párt, ezért támogatta a referendum kiírását, de ami most zajlik az a demokrácia paródiája. Demokratikus jogállamban nem kérdőjelezik meg azonnal a kormány intézkedésit, a kabinet teszi a dolgát majd mandátuma lejárta után a szavazók döntenek sorsáról. A mostani színjáték eredményeként ma minden intézkedést népszavazási kezdeményezés követhet.
A vizitdíj és a kórházi napidíj a hála pénz megszűnését eredményezi, mert ezek révén mindenki a járulékokon felül hozzá járul kezelésének költségeihez, a befolyt összeg a háziorvosi praxisoknál illetve a kórházaknál marad, ezért működésük stabilabb és kiszámíthatóbb lesz – érvelt a politikus.
A tandíjjal kapcsolatban elmondta, igazságosnak tartja, hogy bizonyos pluszterheket viseljenek azok a családok, amelyeknek gyermeke a felsőoktatásban tanul és a későbbiekben jelentős piaci értékű diplomát szerez. Ugyanakkor a legszegényebb és a legjobban tanuló tíz-tíz százalék tandíjmentességet élvezhet, valamint a diákok jelentős része komoly ösztöndíjhoz juthat.