- Folyik az elavult üzemegységek bontása, ami a város számára egyértelműen pozitív hatású, hiszen környezeti kockázatok szűnnek meg, és hamarosan befejeződik a Csenterics út átalakítása is, ami a Dunamentiben dolgozók életét is biztonságosabbá teszi. Az elmúlt években folytatott együttgondolkodás, a megkötött megállapodások mind a város, mind a Dunamenti számára gyümölcsözőek voltak, de felvetődik a kérdés: hogyan tovább? Lát-e még további tartalmi lehetőségeket az önkormányzattal megkezdett együttműködés folytatásában?
- A Dunamenti Erőmű és Százhalombatta között – gazdasági szempontból is - komoly egymásrautaltság van. Az erőmű szomszédsága a város számára környezeti hatásai miatt meghatározó, és ez a közeli egymás mellett élés nem szabad, hogy vitákat indukáljon. Ebben mind a város vezetőjének, mind nekem komoly személyes felelősségünk van: olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek elkerülhetővé teszik a vitákat. A város részéről elsősorban az építéshatósági szerepre, a mi részünkről pedig a fejlesztésekre gondolok ez alatt. Nyitottságnak és folyamatos párbeszédnek kell jellemeznie a kapcsolatunkat. Természetesen nem lehet mindenkit meggyőzni egy-egy beruházás értelméről, de nagyon fontos, hogy minél többen legyenek tisztában a céljainkkal.

Találkoztam az új-régi polgármesterrel, Vezér Mihály úrral. Egyetértettünk abban, hogy tovább kell vinnünk a megkezdett együttműködést. Tájékozódtam a politikai elképzelései felől, és tetszik, hogy a nagyobb horderejű döntések meghozatalában a lehető legnagyobb konszenzusra törekszik.

- Sikerül-e tartani az ütemtervet az ABDE blokkok bontásával?
- Sem időben, sem a költségek tekintetében nem tudjuk tartani az eredeti terveket. Hogy csak egy példát mondjak: legutóbb a vártnál jóval nagyobb mennyiségű azbeszt jelenlétét tártuk fel egy munkafázis során. Egy nemzetközi céget bíztunk meg a pontos felméréssel. Kényes, drága és időigényes feladat a bontás, még nem tudom, mennyibe fog kerülni a Dunamentinek, de az időnél és a pénznél is fontosabb szempont a biztonság.

- Ha sem gazdasági, sem jogi kényszer nem áll fenn, mi veszi rá egy multinacionális cég vezetését, hogy belevágjon egy ilyen költséges projektbe?
- Az erkölcsi kényszer. Úgy is fogalmazhatnék, hogy csak egy jól működő multinacionális cég engedheti meg magának ezt a „luxust”. A környezet védelme része a fenntartható fejlődésnek, de az ilyen beruházásokhoz széles körű társadalmi elfogadtatás is kell. Nekem személyesen is nagyon fontos a bontási projekt, azt gondolom, szép lezárása, csúcspontja lehet a dunamentis karrieremnek.

- Korábban a város nyilvánosságának is beszámoltak róla, hogy tervezik az új erőművi blokk, a G3 megépítését. A laikus azt gondolhatja: azért kell bontani, hogy legyen hely az új üzemeknek.
- Nincs összefüggés a kettő között, de a G3 valóban a startpisztoly eldördülésére vár. Nem a szándék, nem a tervek, és nem is a pénz hiányzik hozzá. Csupán az, hogy rendszerben összehangolt döntéseket lehessen hozni. Amikor a ’90-es években az akkori Dunamenti Erőmű megszerzését fontolgattuk a privatizáció során, úgy gondoltuk, hogy 2002 táján Magyarország az EU tagja lesz, és azt is tudtuk, hogy a százhalombattai erőmű még legalább tíz évig nélkülözhetetlen lesz az ország energiaellátásában. Most újabb tíz évet kellene megalapoznunk, mert eljött az F blokki retrofitnál is nagyobb horderejű fejlesztések ideje. Ezek a beruházások objektíve egyértelműen szükségesek, de hiányzik a tíz évre előre látás biztonsága. Az energia kérdése sajnálatosan átpolitizált. A hosszú távú és költséges üzleti döntések meghozatalához megbízható partnerekre lenne szükségünk, ilyenek ma nincsenek.

- A kormányzatra gondol?
- Ma a politikusok úgy viszonyulnak az energia, a privatizáció, a külföldi befektetők kérdéséhez, ahogyan nem lenne szabad. Kimondani önmagában kevés, hogy nálunk szabad piac működik, azt meg is kell valósítani. Pedig a társadalomnak – és ez alatt nemcsak Magyarországot értem - nagyon nagy szüksége lenne olyan vezetőkre, akik nem négy évben, és nem csupán politikai sikerekben tudnak gondolkodni, mert globálisan szembe kellene nézni az energiaellátás problémáival. Nem lehet négyévente mindent elölről kezdeni. Mi csak olyan rendszerben tudunk fejlesztést elképzelni, ami fenntartható: ez a mi problémánk.

- Megint csak hathat nagyon laikusnak a kérdés, de egyre többet lehet olvasni arról, hogy a globális energiaválságot a megújuló energiaforrások fogják megoldani. Önnek mi a véleménye erről?
- Tekintsük végig, milyen forrásaink vannak! A gáz nagyon drága, ráadásul nagyon függünk az orosz forrásoktól. Ez év elején kétszer kimaradt az orosz gázszolgáltatás egy része. A helyzetet csak az mentette meg, hogy hirtelen enyhült az időjárás. Nem tudom, lehet-e az ország energiaellátását a gondviselésre építeni, de haladjunk tovább! Az olaj még a gáznál is drágább. A szénerőmű rettentő költséges beruházás, és igen magas az üvegházhatású gázkibocsátása. Az atomenergia az egyetlen, amit a szakma elfogad, mint hosszútávú megoldást, politikailag azonban tabu, mert társadalmilag nem elfogadott. A szélerőművek rendelkezésre álló teljesítménye teljességgel bizonytalan, mivel vagy fúj a szél, vagy nem. Nagy hidegben és nagy melegben, amikor leginkább szükség van az energiára, éppen nem szokott fújni. Tehát a szélerőművek mellé mindenkor kellenek azonos teljesítménnyel működő hőerőművek, amelyek azonnal rendelkezésre állnak, ha kell. A megoldás igen költséges, és még az sem biztos, hogy összességében csökken a széndioxid-kibocsátás. Egyszóval legalább annyi érv szól a szélerőmű ellen, mint amennyi mellette. A vízi erőműhöz megfelelő természeti adottságok kellenek, nálunk ilyen nincs, Európában ahol lehetett, már megcsinálták. A biomasszán alapuló energiatermeléshez olyan mértékben kellene kihasználni a termőföldeket, ami kérdésessé teszi, hogy egyáltalán fenntartható lenne-e ez a kiaknázás. Magyarországon három biomassza faerőmű működik, már az idén azt lehet hallani, hogy kevés a tűzifa. Az egész világon az energiatermelés 20%-a lehet a legtöbb, amit a megújuló energiára lehet alapozni, de nálunk nincs vízenergia, így ha eljutunk 10-12%-ig a hasznosításban, az már az a szint, aminél tovább nem lesz érdemes menni.
- Akkor hát mi a megoldás?
- Vissza kell fogni a fogyasztást, amit leginkább az árakkal lehet elérni, mert ami olcsó, azzal nem takarékoskodunk. Ki kell fizetni az energia árát, amiben a fejlesztés ára is benne kell, hogy legyen. Ha nem így történik, a különbözetet hosszú távon mindenképpen a társadalom fizeti meg.