A szocialisták szépen akartak válni, az ellenzék sokallja a végkielégítést

Január 15-én közös megegyezéssel megszűnt Siklósné dr. Deáki Julianna jegyző köztisztviselői jogviszonya Százhalombatta Város Önkormányzatával. Minderről a jegyző asszony kérelmére, zárt ülésen döntött a képviselő-testület, az ellenzéki frakciók azonban nem vettek részt a szavazásban.

A zárt ülésen a polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy felmentés esetén a javasolt – és végül elfogadott – 9,5 millió forintos végkielégítésnél jóval nagyobb összeg illetné meg a köztisztviselőt, de arról, hogy miből tevődne össze ez az összeg, nem kaptak tájékoztatást – mondja Gabelics Tamás, a Napos Oldal képviselője. Ő úgy tudja, a lemondás kéthavi, a testület által kezdeményezett felmentés hat havi bér kifizetésére kötelezte volna a várost, ami legrosszabb esetben is hárommilliós kiadást jelentett volna. Emiatt úgy véli, nem győzték meg őket a döntés szükségességéről, és azt az önkormányzati intézményeknél alkalmazott megszorítások tükrében erkölcstelennek tartják.

Hasonlóan vélekedik Szalai Attila, az SZDSZ delegáltja is, aki a jogviszony megszüntetésének módját és a végkielégítés mértékét is messzemenően elfogadhatatlannak tartja.

Olcsónak semmiképpen sem mondható színjátéknak nevezte a rendkívüli ülésen zajlott eseményeket Tornai Tibor Fideszes képviselő, aki – mint mondja – nem volt hajlandó „statisztálni” ahhoz, hogy a szocialista frakció jó pénzért megszabaduljon a számára már nem megfelelő jegyzőtől. Úgy véli, a szocialisták és a jegyző régen megegyeztek, amit jelez, hogy nem kapcsolódtak be a vitába, és hogy a jegyző asszony sem a jogviszonyáról döntő rendkívüli ülésen, sem az azt megelőző hónapokban tartott tanácskozásokon nem vett részt. Szerinte a kialkudott végkielégítés összegét semmi sem indokolja, és ezzel együtt immár a negyven millió forinthoz közelít az, az összeg, amit a szocialista városvezetés jegyzőváltásra költött.

Dr. Benedek László polgármester szerint az a kilenc képviselő gondolkodott józanul és emberi módon, aki szavazatával úgy döntött: engedi közös megegyezéssel távozni a jegyzőt. Számukra nem a botránykeltő egymásnak szegülés, hanem a nyugodt körülmények között folyó munka fontos. Az utóbbi hónapokban valamennyi képviselő érzékelhette, hogy „nem minden úgy megy, ahogy szeretnénk” – fogalmazott -, de „válni békésen is lehet” – tette hozzá.

A végkielégítés összege – figyelembe véve 537.800 forintos havi illetményét - nemcsak megfelel a törvényes kereteknek, hanem, ezen túlmenően méltányos megegyezés eredményét tükrözi – mondja Siklósné dr. Deáki Julianna. Azoknak a képviselőknek, akik ezt vitatják, nem a Munka Törvénykönyve alapján kellene tájékozódniuk, hanem a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, továbbá saját önkormányzati rendeletüket kellene tanulmányozniuk, amelyben rögzítették, milyen illetményen felüli juttatások illetik meg köztisztviselőiket. Ezek ugyanis felmentési idejében is járnak. Siklósné dr. Deáki Julianna elmondta: megválasztásakor őszintén hitt benne, hogy ha szakmai alapon, a jogszabályok betartásával irányítja a Polgármesteri Hivatalt, a politika eltűnhet a város közéletéből. Ebben nagyon nagyot kellett csalódnia. Azért döntött úgy, hogy méltányos végkielégítés mellett megválik jegyzői hivatalától, hogy jogászként megőrizhesse függetlenségét és tisztességét. Megerősítette, hogy a képviselő-testület által elfogadott 9,5 millió forintos végkielégítés jóval kevesebb, mint amennyire egy felmentés kötelezné a testületet.

A felmentés esete egyébként puszta teória, hangsúlyozza dr. Turbucz Sándor aljegyző, hiszen sem fegyelmi vétség, sem alkalmatlanság nem merült fel a jegyző tevékenysége kapcsán. Hogy mekkora végkielégítés jár a köztisztviselői jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor, annak nincs kialakult gyakorlata. Az esetleg évekig tartó pereskedés és annak beláthatatlan következményei helyett azonban célszerűbb valódi megegyezésre törekedni.

Amennyiben a jogviszony felmentéssel szűnik meg, és annak indoka megfelel a törvényi feltételeknek, a köztisztviselőt hat havi felmentési idő illeti meg, mely időre átlagkeresetére jogosult. Ezen túl végkielégítésre is jogosulttá válhat közszolgálati jogviszonyban eltöltött ideje után. A végkielégítés mértéke maximálisan nyolc havi – a kifizetéskor irányadó – illetménynek megfelelő összeg lehet. A közszolgálati jogviszony megszűnéséig a köztisztviselőt tizenharmadik, tizennegyedik havi illetmény, továbbá a jogviszonyából eredő egyéb juttatások is megilletik. A megüresedő jegyzői állás betöltésére a képviselő-testület pályázatot hirdetett, a benyújtás határideje február 18-a. Az új jegyző személyéről márciusi rendes ülésén dönt a képviselő-testület.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák