A hely története - Harminckét év a város szolgálatában

  • img
  • img

A Matrica Múzeum felkérésére az intézmény helytörténeti sorozatának keretében tartott előadást Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere a város 50 éves múltjáról, kiemelve azt a több mint három évtizedet, amelyet különböző beosztásokban a település szolgálatában töltött.

A városvezető előrebocsájtotta, hogy a sikerek mindig a kollektív munka eredményének voltak a gyümölcsei, az esetelegesen kevésbé optimális döntések az ő vállát nyomják. Felidézte, hogy a harminckét évből huszonnyolc éve tevékenykedik polgármesterként – a 2002 és 2006 közötti ciklus kivételével – a sors, illetve a választók akaratából. Nagyon nagy kihívást jelentett, hogy olyan elődök munkáját kellett folytatni, mint Csenterics Sándor a Dunamenti Erőmű alapító igazgatója, Rátosi Ernő a DKV vezérigazgatója, vagy Szekeres József tanácselnök.

A bevezető gondolatok után az előadás az életpálya legfőbb állomásait számba vevő "leltár" ismertetésével folytatódott.

Vezér Mihály felidézte, hogy a város egyik jeles eseménye volt a helyi televízió megalapítása még a rendszerváltozás előtt, azóta már kábelhálózat is kiépült.

A szűkös pénzügyi források miatt elkerülhetetlen volt a helyi adók bevezetése, ami kezdetben feszültséget okozott a helyi vállaltok és az önkormányzat között. Az intézkedésnek köszönhetően sikerült kilábalni a csőd közeli helyzetből, stabilizálódott a költségvetés. Ennek fontos eleme volt az is, hogy ’92-ben a MOL-tól, majd később az Erőműtől részvényeket igényelt a város.

A beruházásoknál Százhalombatta korát megelőzve, még a tanácsi rendszerben is gyakorlatilag közbeszerzés alapján választotta ki a kivitelezőket. A fejlesztések során megépült Dunafüreden a Városi Családsegítő Központ, illetve kiépült a szennyvízcsatorna a városrészben. Az önkormányzatnak jutányos áron sikerült mintegy 100 lakást vásárolnia az OTP-től, amiket értékesítettek a helyi lakosok számára. Tüske László felügyeletével befejezték az egykori IV. számú – ma már 30 éves Kőrösi – általános iskola építését, amit korábban a pénzhiány hátráltatott. A piac és a bevásárlóközpont ’94-ben épült meg.

Nagy megtiszteltetés és életre szóló élmény volt a régészeti park felavatása Göncz Árpád részvételével 1996-ban. A köztársasági elnök egy napot töltött a városban.

Jelentős összeget adott az önkormányzat a szerb templom felújítására, továbbá kerékpárutak és járdák létesültek település szerte ’94 és ’96 között.

Százhalombatta elnyerte a "Nemzeti Sportváros" címet 1997-ben, azóta is ehhez méltó sportélet folyik a városban.

Néhány év alatt több mint 1 milliárd forintot költöttek a hőközpontok korszerűsítésére, ami jelentős energia megtakarítást eredményezett.

A lelki fejlődés még fontosabb, mint a fizikai – fogalmazott Vezér Mihály, ennek jegyében szentelték fel a Makovecz Imre által tervezett Szent István templomot 1996-ban, három évvel később pedig a Finta József által megálmodott református templomot.

Fontos mérföldkő volt 2000-ben az ipari park létrehozása, első ütemben 74 hektáron. Többen vitatták ennek létjogosultságát a nagyüzemek jelenlétére, illetve arra hivatkozva, hogy megkésett a beruházás a hasonló térségi létesítmények miatt.  Az idő azonban igazolta, hogy jó döntés született, mára ugyanis kibővített területen, mintegy 1600 főnek munkát, a városnak pedig iparűzési adót biztosítva működik a park.

Kiépült az Urbárium II. városrész, azonban túl szűk telekszerkezettel, amit a lakhatási igények kielégítése kényszerített ki. Nagy jelentőségű fejlesztés volt 112 bérlakás felépítése az Erkel körúton 2002-ben, a beruházás 980 millió pályázati és mintegy 30 millió forintos önkormányzati forrásból valósult meg. Szintén ebben az évben, még az önkormányzati választás előtt, közel 200 millió forintos elnyert pályázati forrásból 48 telket alakítottak ki a Fogoly utcában. Az ingatlanok értékesítése komoly nyereséget hozott a városnak.

A nagyszámban beköltöző fiatal családok számára kialakították a Kocsány-kerti és a Csónakos lakóparkot szintén 2002-ben. Ezen időszakban épült ki Matta-kert, a lakókerület zsúfoltságának enyhítésére igyekszik megoldást találni a jelenlegi vezetés. A Városkapu Üzletház és a Tesco is ebben a ciklusban létesült.

Az önkormányzat megvásárolta a téglagyárat, azonban a hatósági tiltás miatt semmilyen változtatást nem lehet eszközölni a területen.

A további ütemben megépült az először átmeneti, majd mára az igényekhez igazodva, 56 fő részére bentlakásos ellátást biztosító Idősek Gondozóháza.

A polgármester megemlítette az egykor népszerű Rádió 6-ot, amelynek lejárt a frekvenciaengedélye 2014-ben, és nem volt kérdéses, hogy az új pályázaton a konkurens szomszéd várossal szemben már nem nyerhetett a működtető battai önkormányzati cég.

Népszerű a lakosság körében a dunafüredi közösségi ház, csakúgy, mint a Városi, illetve a mellette lévő Szalai János Uszoda. Megjegyezte, hogy Százhalombattán kimagasló az egy főre jutó vizes-felület négyzetméter aránya.  

Sokáig szégyenfolt volt a betonkeverő üzem, amelyet tárgyalások nyomán sikerült felszámolni a 2006-os polgármesteri ciklusa elején.

A városközpont kiépítésének része volt a mentőállomás Urbáriumban kialakított új épületbe való költöztetése, a Rubik tér kialakítása, a CBA megépítése, valamit a főtér megújulása. Bár politikai vitát váltott ki, hogy az előző rendszerben regnáló Szekeres József nevét vegye fel az újonnan megépült rendezvényközpont, végül azonban sikerült még életében munkásságához méltó gesztust gyakorolni a volt tanácselnök felé. A központi beruházás részeként 86 lakás és mélygarázs épült a látványelemekkel ellátott, új arculatú Szent István téren. Teljesen felújították a kulturális központot és megújult a Városháza külseje.

Jelentős beruházás volt a vasútállomásnál kialakított buszparkoló és váró. Vezér Mihály reményét fejezte ki, hogy sikerül majd elérni, hogy az uniós beruházásban felújított vasútállomás aluljáróján keresztül elérhető legyen az ipari park.

Szólt arról is, hogy kormányablak helyiséget alakított ki az önkormányzat, illetve, hogy fontos fejlesztés volt az 1 milliárd forintos pályázati forrásból megvalósuló biológiai szennyvíztisztító.

Új blokkot kapott az egészségügyi központ a harmadik ciklus elején, és nagy vívmány volt, hogy létrejött az államilag finanszírozott egynapos sebészet 2002 és 2006 között.

A jövő nagy feladata az állami forrásból megvalósítandó új, többfunkciós sportcsarnok megépítése, illetve az Arany iskola udvarán épülő – oktatási, egyesületi és tömegsport igényeket is kielégítő – kosárcsarnok befejezése.

Vezér Mihály kiemelte, hogy a prosperitás záloga a többi között a mások iránti, befogadáson alapuló tisztelet, ami mindig is jellemző volt Százhalombattára.

Az elődadás után közel egyórás kötetlen beszélgetés bontakozott ki, amely során a polgármester válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Kovács Attila






Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás