"Üzenet a távoli szigetvilágból" címmel nyílt fotó és tárgykiállítás a "Matrica" Múzeumban január 25-én a Magyar Kultúra Napjai rendezvénysorozat keretében. A galéria falain fotók mesélnek a polinéz szigetek formagazdag tájairól, színes életéről, különös növény- és állatvilágáról. A vitrinekben hétköznapi és rituális tárgyak idéznek fel egy mára jószerivel letűnt kultúrát.

Alfred Falchetto Teururai a Francia-Polinéziához tartozó Marquesas-szigetcsoport legnagyobb szigetén, Nuku Hiván nőtt fel, francia származású édesapa, és a Tahitin egykor uralkodó családból származó édesanya gyermekeként. Érdeklődése és jó sorsa a régészet közelébe sodorta, így találkozott dr. Antoni Judit, magyar néprajzkutatóval és régésszel, aki felfedezte és felszínre hozta Alfred tehetségét, arra bíztatva a fiatalembert, hogy a maga eszközeivel éltesse, őrizze hazája kultúráját. Gyümölcsöző munkakapcsolatuk az életben is társakká tette őket, és Alfred tíz éve Magyarországon él.

Francia-Polinézia szigetei az időszámítás szerinti első és a tizedik század között települtek be, és sokáig minden szakembert – csontfaragót, építészt, zenészt és hangszerkészítőt – szinte szentként tiszteltek. Ezt a természetközeli, békés népet sikerült a tizennyolcadik században a misszionáriusoknak rövid idő alatt megfosztani a gyökereitől. A szigetek lakói mindössze harminc-negyven évvel ezelőtt döbbentek rá, mit veszítettek, és kezdtek visszanyúlni az eredeti táncokhoz, tetoválásokhoz, ékszerekhez, egykori kultúrájuk attribútumaihoz. Ez azonban a hétköznapokban mindössze annyit jelent, hogy tömeggyártott cikkekkel szolgálják ki a hozzájuk látogató turistákat. "Az igénytelenség – hazaárulás" – fogalmaz Judit, aki európai múzeumokban fellelhető, eredeti tárgyakat fotózott és mért le, ezek alapján kezdett Alfred rekonstrukciókat, és a motívumok felhasználásával önálló tárgyakat, eszközöket készíteni.

A tárlaton először láthatja a nagyközönség az elmúlt tíz év során részben eredeti "otthoni" alapanyagokból, magokból, rostokból, óriási kókuszdióból, részben hazánkban fellelhető fákból, csontokból készült polinéz motívumokat és funkciókat bemutató tárgyakat, dr. Antoni Judit szakszerű magyarázataival kiegészítve.

Keresem a közös pontot, összetalálkozik-e valahol a magyarok és a polinézek világa. Megmosolyognak. Egyetlen hasonló szálként a vándorlás vetődik fel, mert mindkét nép sokat keresgélt, míg hazára lelt. Alfred egyik kedvenc magyar motívuma az életfa, ami nálunk a földi és égi világot köti össze. A szigeten élők legendáiban a fákban születnek újjá a harcosok. Számukra a fa mindennapos társ, ami ételt, ház-, csónak- vagy hangszer-alapanyagot, sőt, gyakran gyógyszert is ad. A kókuszpálmát a "gondviselés fájának" is nevezik, mert minden részét felhasználják. A megnyitóhoz pu avagy putoka (csigakürt) toborozza össze a látogatókat. A szent tárgyat eredetileg emberi csontból készült ivi po’o (az isten, tiki alakjával díszített kis csonthenger) egészítette ki. Igaz, ez most disznócsont, de a másik fontos kultikus kiegészítőt, az emberi szőrzetet Méder Árontól, a Földet körbevitorlázó barátjuktól kapták hozzá. A "Matrica" Múzeum éppen jó példája az ősi európai kerámia-felhasználásnak. Ezzel szemben Alfred Magyarországon kezdett egyáltalán ismerkedni a hazájában ismeretlen technikával: első agyagmunkáit a Régészeti Parkban készítette.

Erre azt kezdem firtatni, bennük mi a közös, ami társakká tette őket. Összemosolyognak és sorolni kezdik: a régészet, a néprajz, a művészetek, a természet és a védelme iránti elkötelezettség. "És úgy általában az élet szeretete" – fűzi hozzá Alfred.