A múlt héten az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nemzetközi konferenciát szervezett a nyugdíjrendszerek tárgyában. A felszólalók a kontinentális Európában alkalmazott, úgy nevezett állami felosztó-kirovó rendszert már rövidtávon is fenntarthatatlannak és Európa gazdasági versenyképességét veszélyeztetőnek minősítették, ezzel egyidejűleg az angolszász világban elterjedt egyéni tőkefedezeti rendszerek bevezetését ajánlották.
Az állami felosztó-kirovó rendszer lényege, hogy az aktív dolgozók befizetései a már nyugdíjban lévők számára kifizetésre kerülnek és tőkefelhalmozás gyakorlatilag nincs. A konferencián részt vevők szerint ez egy "piramisjátékra" emlékezetet, amikor is az új belépők befizetései finanszírozzák a kilépők nyereségét. A rendszer elméletileg működőképes, de csak abban az esetben, ha a gazdaságilag aktív korosztályok lélekszáma a már inaktívakénak legalább a háromszorosa. Sajnálatos módon Európában ez a háromszoros arány már rég nem teljesül, ugyanis a születések száma az elmúlt 30 évben folyamatosan csökken, miközben az életkor – azaz a már inaktívak létszáma – egyenletesen növekszik, illetve az aktívak között is magas a munkanélküliség.
Az állami felosztó-kirovó rendszer "mellékterméke" az, hogy egy, az államháztartási mérlegekben és éves állami költségvetésekben ki nem mutatott államadósságot generál. Ez a ki nem mutatott államadósság Magyarország esetében hozzávetőleg 30-35.000 milliárd forint – megismétlem: harminc-harmincöt ezermilliárd forint -, ami a jövő generációit terheli, feltéve, hogy tudják fizetni. Az összeg kiszámítása igen egyszerű (átlag nyugdíj – kb. 1.000.000 HUF/fő/év; öregségi nyugdíjasok létszáma – kb. 2,2 millió fő; átlagos nyugdíjban töltött idő – 15 év).
Az állami felosztó-kirovó rendszer "lecserélése" az angolszász egyéni tőkefedezeti modellre hozzávetőleg 30-35 évet igényelne és ebben a megközelítésben elhibázott megoldásnak tűnik a magánnyugdíj-pénztári vagyon 2010-es elkonfiskálása, hiszen akkor 12 éven már túl voltunk. Az elkonfiskáláskor a kormányzat részéről sok, de végül is nem teljesített ígéret hangzott el (pl. egyéni számlák vezetése és azok állapotáról az egyének naprakész értesítése, stb.). Mindenesetre nézzük meg, hogy mi történt az elkonfiskált 2.946 milliárd forintnyi nyugdíjvagyonnal.
Első lépésben 1.387 milliárd forintnyi közép- és hosszúlejáratú államkötvény megsemmisítésre került (ezáltal ennyivel csökkent az államadósság), illetve a visszalépett pénztártagok számára 216 milliárd forint reálhozam (az inflációt meghaladó hozam) kifizetése megtörtént. Maradt 2.946-1.387-216 = 1.343 milliárd forint. Ebből 2011-ben a költségvetésbe befizetésre került 459 milliárd forint (ezt a pénzt az állami költségvetés el is költötte), azaz maradt 884 milliárd forint különböző értékpapírokban. Az ezen 884 milliárd forint értékpapír állomány jelenlegi napi értéke 655 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy a korábban befizetésre került 459 milliárdot az állami vagyonkezelő csak úgy tudta teljesíteni, hogy a nála lévő értékpapírokat árfolyamveszteséggel adta el. A megmaradt 655 milliárd forintnyi értékpapír a tervek szerint az MNV Zrt-hez (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) kerülne, ahol a maradék vagyon az állami vállalatok veszteségeit finanszírozná. Összegezve: volt vagyon, nincs vagyon.
Tisztelt Hírtükör olvasók! A kötelezően fizetendő nyugdíj járulék egy részének magánynyugdíj pénztárakba való fizetése az állami költségvetésnek évente 20-25 milliárd Ft kiadást jelentettek, melyet az állami költségvetés hitelből - allamadósság növekedéssel - finanszírozott. ÁSZ (Állami Számvevőszék) vizsgálat is megállapította, hogy ezen Magánynyugdíj Pénztárak éves szinten 10-12%-os működési költséggel üzemeltek, ezen működési költségek az Önök, a mi befizetéseinkből - és közvetve államadósság növekedésből - lettek finanszírozva, ami, azt gondolom mindenkinek jó üzlet volt, csak nekünk, adófizetőknek nem. Ezért történhetett meg az, hogy vizsgálatok után 100 millió Ft-os nagyságrendű bírsággal súlytot pénztárakat a Számvevőszék, indoklásként az alábbiak szerepeltek: az XY nyugdíjpénztára indokolatlan többletköltséget okozott magánnyugdíjpénztári tagjainak az alapkezelője által kezelt befektetési alapokban történt egyes befektetéseivel. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal pedig a következőket állapította meg a témában: miközben a pénztártagok egyéni számláján veszteséget írtak jóvá, addig saját maguknak jutalmakat osztottak egyes magánnyugdíjpénztárak – áll a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentéstervezetében. A hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálati eredményeit tartalmazó dokumentum szerint az egyik pénztár úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált. Erre a kasszának a saját szabályzata alapján sem lett volna lehetősége, a jutalmak egy részét pedig a működési költségek terhére számolták el. A jelentés több tízmilliárdos kárértékről és elmaradt vagyoni előnyről ír. Az ügyben több büntetőfeljelentés is születhet hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt. Tisztelettel: Nagy Balázs János
Füst és hamu, már ami néhány magyar cukorgyárból maradt Rákos Péter írása sok mindenről árulkodik. Én elsősorban azt vélem felfedezni, hogy Rákos úr nagy híve a liberalizációnak, privatizációnak, deregulációnak, így az ortodox liberális közgazdaságtanoknak. Véleményem szerint a jelenlegi világválságot javarészt ez, a globalista piac mindenhatóságát erőltető dogma okozta most is. Ellenszenvet érzek ki szavaiból a jelenlegi kormány tevékenységével kapcsolatban, de a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkinek jár. Igaz nem a fenti témával kapcsolatos, mégis arra kérem, válaszoljon egy kérdésemre! Önnek mi a véleménye a magyar cukorgyárak privatizációjával kapcsolatban, minek következtében a teljes nemzeti cukorgyártó ipar megszűnt? Tízezrek veszítették el munkahelyüket, ki tudja hány család jutott a tönk szélére. A volt vagyon nincs vagyon megjegyzése csak azért tetszik, mert érdemes lenne helyi viszonylatban is elemeznie. Miskei István