- Mi inspirálja beszélgetésre?
- Ha ellenkezhetek. Máris konfliktus támad és indul a beszélgetés. A vitatkozás művészete abból áll, hogy bármiről bármit tudok állítani és annak az ellenkezőjét is. Az ember és a véleménye állandóan változik. A mélységben biztos van persze valami fix, de a felület hadd hullámozzon! Nagyobb társaságban alapvetően hallgatag vagyok, jobban szeretek kettesben beszélgetni. A közéletben tudatosan nem veszek részt. Fiatalon tevékenykedtem mozgalmakban, gondoltam, jó dolog másoknak segíteni. Most már úgy vélem, legyen ez inkább kétirányú.

- Miből állt a mozgalmi élete?
- Buliból és szórakozásból. Főleg kerékpároztunk. 1978-ban elmentünk Szófiába tizenhatan, erőművesek és finomítósok.

- Honnan indult, hogyan talált a városba?
- Egri vagyok, a mai napig fenntartom a kettős identitásomat. Végzős gimnazistaként kitaláltuk a családdal, hogy az olajipar fejlődőképes, célszerű azt tanulnom. Az osztályunkból hárman mentünk Moszkvába, ahol én már kimondottan a feldolgozási technológiákkal ismerkedtem az egyetemen.

- Milyen volt Moszkvában egyetemistának lenni?
- Nagyon jól éreztem magam. Fiatalok voltunk, buliztunk. Beszélgettünk, járkáltunk a városban. Mínusz 15 fokban sorban álltunk sörért. 1973-ban jöttem Battára. Kerestem a főváros közelségét, vonzott a kulturális lehetőségek bősége, de nem akartam Pesten élni. A szállón lakás volt a második nagy buli az életemben. Fiatal, felelőtlen életet éltünk. Aztán hat évig Bulgáriában koordináltam az olajtermékek gyártását, és mire hazajöttem, eléggé kiestem az itteni társaságból. Megnősültek, férjhez mentek, gyerekek születtek. Középkorukra sokan beleszürkülnek az életbe, most, hogy nyugdíjas vagyok, már megint nem szürkülök. Édesanyám 83 éves, nem jó hosszabb időre magára hagyni, rendszeresen megyek hozzá Egerbe. Közben visszajárok Battára is tarokkozni a barátaimmal. Évek óta hetente-kéthetente játszunk. Mindig más a leosztás, mindig másokkal. Ha valamit sokáig csinálok, igyekszem úgy alakítani, hogy ne unjam meg. Egerben szeretek egész nap gyomokat huzigálni a kertben, ott azt nézem, hogy minden gaz más.

- Hogyan egyezteti össze ezt a kétlakiságot a családdal?
- Nincs családom. Nem egy gyereket láttam felnőni, neveltem is őket, de nem szeretem a kötöttségeket. Ha erről kezdek beszélni, az emberek csak néznek, hogy ez nem normális. Tisztában vagyok vele, hogy nincs, aki gondoskodjon rólam, ha majd nem tudok magamról. Ha lehetőségem lenne, csinálnék egy idősotthont. Sok egyedülálló ismerősöm van. Ha volt is családjuk, elváltak, nem is várják el a gyerekeiktől, unokáiktól, hogy ők gondoskodjanak róluk. Egy családi házban együtt felvehetnénk egy ápolót. Még nem tudom, hogy ez hol lesz, nehéz választani a városaim közül.

- Biciklitúrákat is szervez, meséljen erről!
- Igyekszem mindenhova eljutni országon belül. Ha megismerem Magyarországot az utolsó szegig, majd elkezdek külföldre járni. Most olvastam, hogy a Sárospatak feletti malomkő-bánya helyén kialakult tavat szavazták meg az ország legszebb helyének. Mondják tengerszemnek is. Következő alkalommal odamegyünk. A biciklitúrákat Szigel Ferenc, szintén finomítós kolléga kezdte a hetvenes években, teljesítették az Országos Kerékpáros Körtúrát. Néhány éve meghalt, azóta én szervezem az utakat. A kezdő 35-ről mára 100 fölé emelkedett a résztvevők száma. Ez egy öngerjesztő folyamat. Már nem csak Battáról és a környékéről, hanem Debrecenből, Németországból, sőt Dél-Afrikából is csatlakoztak hozzánk, csecsemőtől a 81 évesig, főleg családok. Nem vagyok vezetőalkat, csak meghatározom az úti célokat, a többi megy magától. Nem a sport a lényeg, hanem hogy megnézzük az adott környéket. Ha egy-egy útszakasz kérdéses, a napi túravezető felderíti, hogy járható-e. Száz emberrel nem lehet tévelyegni. Igyekszem mindent felkutatni a szokványos turistalátványosságokon túl. Például helyi citera együttest, tánccsoportot vagy pörkölttortát.

- Mi az a pörkölttorta?
- Tulajdonképpen grillázstorta, amit Ilonka néni készít a Göcseji tájegység egy eldugott kis falvában, a világ végén. Felfedeztem, el is viszem oda a többieket. Jártunk már a Zemplénben, az Őrségben, Sopron környékén. Idén Pápa és környéke a cél.

- Nagyon fontos Önnek a kötetlenség, a nyitottság. Sok emberre ráférne ez a fajta lazaság.
- Nem mondom, hogy amit én gondolok, az a jó. Nem erőltetném senkire. Mivel nem vagyok a szavak mestere, a magatartásomban jobban kifejezésre jut a véleményem. Szeretem sodortatni magam az árral szemben. Szoktak rugdosni, hogy nem vagyok komoly ember, de lehet, hogy valakit továbbgondolásra indít, ha megmutatom, a dolgokat érdemes más szemszögből is megnézni. Battán az a jó, hogy a különböző tájakról érkezettek inspirálják az életet. Kis csoportok teszik a dolgukat. Örömmel nézem, hogyan csinálják, de nem érzem, hogy részt kellene vennem benne.

- A nagy szabadságban nincs semmi fix pont, amihez ragaszkodna?
- A lakásomban – ahol magam készítettem minden bútort – nagyon sok személyes tárgy van, mindegyik emlékeztet valakire, valamire. Nem szeretnék megválni tőlük, de ha muszáj lenne, gondolom, egy idő után vállat rántanék.

- Kit ajánlj következő beszélgetőtársnak?
- Tüske Árpád szintén a finomítóban dolgozik. Jó és érdekes ember. Mindig tiszteltem őt.