Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: " Ég veled! "
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.
Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünktől sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.
Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.
Ajánlás:
Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.
A vers elnyerte az idei Spangár-díjat, amelyet Fazekas István május 13-án vett át. Spangár András 1678-ban született Nógrád községben, jezsuita szerzetes volt, költő, irodalmár, s mondhatjuk, hogy az első magyar enciklopédista (Didrotékat is megelőzve), hiszen kötetbe gyűjtötte a magyar nyelven írók lexikális anyagát. A Falvak Kultúrájáért egyesület és a Spangár András Irodalmi Kör 2004-től évente kiadja a Spangár-díjat vers, illetve próza kategóriában. A pályázat országos, sőt határon túli. A zsűriben neves szakemberek kapnak helyet.
