Az Országgyűlés által tárgyalt új alkotmány egyik lényeges pontját képezi, hogy az államadósság nem haladhatja meg a GDP 50 százalékát és – mivel jelenleg 80 százalékon áll – ezt a szintet 2018-ra kell elérni. Az elgondolás rendkívül szimpatikus, de két alapvető probléma van vele.
Az első alapprobléma, hogy mit is kell államadósságnak tekinteni. Amikor arról van szó, hogy a GDP 80 százaléka az állam (a központi kormányzat és az önkormányzatok) adóssága, akkor csak a pénzpiacok felé fennálló kötelezettségeinkről beszélünk, de ezen kívül még három nagy tétellel is számolnunk kellene. Az első: az állami és önkormányzati vállalatok hitelállománya; szintén állami kötelezettség. A második: az állam és az önkormányzatok egyéb kezességvállalásai és peresíthető kötelezettségei; ennek összegét még soha, senki nem számolta ki, ugyanis ezek úgynevezett mérlegen kívüli tételek, és idővel vagy felélednek, vagy pedig nem. A harmadik: a ma nyugdíjban lévőknek az életük végéig várhatóan kifizetendő nyugdíj tömege; ennek nagysága valahol 35.000 és 40.000 milliárd forint között van.
Az előzetes statisztikák szerint 2010-ben folyó értékben a magyar GDP nagysága 27.000 milliárd forint. Ha a fenti említett tételeket összeszámoljuk, akkor a Magyar Állam összesített adóssága valahol 70.000 milliárd forint körül alakulhat, ami a GDP 300 százaléka, azaz az 50 százalékos célkitűzés minden, csak nem teljesíthető. Ha tehát az "államadósság" fogalmát a törvényhozók (alkotmányozók) egy törvénybe beemelik, akkor nem ártana előbb magát a fogalmat precízen definiálni.
A második alapproblémát a teljesítés realitása képezi, amit egy nagyon egyszerű és minden háziasszony által ismert modellel vizsgálhatunk. Ugyebár a célkitűzés az, hogy a jelenlegi kb. 21.500 milliárd forintos, a pénzpiacokkal szemben fennálló kötelezettségállományunkat hét év alatt 13.500 milliárdra csökkentsük.
Először nézzük, mi van a "raktáron"?
Először is az MNB-nél van 4 milliárd euro (kb. 1.100 milliárd HUF), amit még 2009 elején, a lehívott IMF keretből a Gyurcsány kormány deponált vastartaléknak. Ugyan ezt fel lehet idővel használni, de csak óvatosan, ugyanis ennek hiánya esetén az MNB tartalékai a kritikus szint alá csökkenhetnek, és egy esetleges forint ellenes spekulációt nehezebb lesz kivédeni.
Másodszor: az ellenszolgáltatás nélkül államosított magán-nyugdíjpénztári megtakarításokból várható állami bevétel kb. 2.500 milliárd, amiből hozzávetőleg 1.500 milliárd az állampapír-állomány (ez, az átvétel pillanatában automatikusan csökkenti az adósságállományt), míg kb. 1.000 milliárdot a 2011-2014 évi költségvetésekben erre-arra már előre elköltöttünk.
A harmadik vagyonelem: az állami vagyontárgyak, az állami és önkormányzati vállalatok, koncessziók, szén-dioxid kvóta, termőföld, stb. Ezeknek a vagyonelemeknek az eladása (privatizálása) közfelzúdulást válthat ki. Tegyük azt is hozzá, hogy – az olyan ismert esetek, mint például az orosz kézben lévő MOL pakett, Gyöngyös, Sukoró vagy a Pécsi Vízművek tapasztalatai alapján – egyáltalán nem biztos, hogy lenne jelentkező, ugyanis ma Magyarországon nincs jogbiztonság.
A "vagyonleltár" alapján tehát indulásként összesen 1.500 + 1.100 = 2.600 milliárd forinttal lehet csökkenteni a korábban említett 21.500 milliárd tartozást, azaz az új tartozásállomány 18.900 milliárd. A 13.500 milliárdos szint eléréséhez 2018-ig, tehát hét év alatt már "csak" 5.400 milliárdot kellene kigazdálkodni. Ez azt jelenti, hogy minden évben legalább 780 milliárd forint tőketartozást kellene visszafizetnünk, amit csak abban az esetben lehetne teljesíteni, ha a költségvetés bevételei ennyivel haladnák meg a költségvetési kiadásokat. Az ilyen költségvetést a szakirodalom szufficites költségvetésnek nevezi és erre Magyarországon utoljára valamikor az 1960-as években volt példa.
Akkor most nézzük a 2010.évi CLXIX törvényt, azaz a 2011. évi költségvetést. Az összes bevétel 13.151 milliárd, az összes kiadás 13.839 milliárd (ebből 3.075 a nyugdíjkifizetés és 1.460 az egészségügyi rendszer fenntartása). A hiány tehát 688 milliárd. Ahhoz, hogy 2012-ben 780 milliárdot vissza tudjunk fizetni, a 2012-es költségvetésben – változatlan bevétel mellett – a kiadási oldalon 12.371 milliárdnak kellene szerepelni, ami egy év alatt 780 + 688 = 1.468 milliárd forint nagyságú kényszer-megtakarítást jelent. Ekkora nagyságrenddel, azaz 10,6 százalékkal csökkenteni a költségvetési kiadásokat egyik évről a másikra a jelenlegi helyzetben egyszerűen lehetetlenség. Mégis min lehetne spórolni? Csökkentsük a nyugdíjakat a felére? Tegyük teljesen fizetőssé az egészségügyet? Vegyük el az önkormányzati bevételeket? Ugye, ezt senki sem gondolhatja komolyan! Persze, az elmúlt pár hónapban tapasztaltunk már néhány, korábban elképzelhetetlen dolgot.
A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az elkövetkező két-három évben a jelenlegi kormányzat a fenti számvetést, a problémát be fogja söpörni a szőnyeg alá és bízni fog a csodában, ami nem fog eljönni. A költségvetési hiány ezen időszak alatt szépen vissza fog hízni a GDP 80-90 százalékára. Nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy a jelenlegi kormányzó párt 2014-ben el fogja veszíteni a többségét, de marad annyi ereje, hogy a most elfogadásra kerülő alkotmány ésszerűsítését, azaz a bevezetőben említett 50 százalékos előírás módosítását megakadályozza. Ebből pedig az következik, hogy 2015-2018 között minden évben sor kerülhet egy új országgyűlési választásra, vagyis az ország kormányozhatatlanná válhat, ami visszahathat a gazdaság teljesítőképességére, de legfőképpen a munkanélküliség alakulására.
.jpg)
