• img

    Balla Károly könyvbemutató

    TOVÁBB
  • img

    Kínai turnéra utazik a Forrás

    Épphogy véget ért a Summerfest, máris nemzetközi meghívásnak tesznek eleget Forrás Néptáncegyüttes táncosai, akik háromhetes, kínai turnéra indulnak szeptember 15-én. A részletekről Szigetvári József művészeti vezető tájékoztatott.

    TOVÁBB
  • img

    Százhalombattán forgat Pálfi György

    A számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazott fiatal rendező a Kiskörúti Színisuli társulatával közösen készíti legújabb filmjét. Augusztus utolsó napjaiban városunkban forgattak néhány jelenetet helyi színészek és statiszták közreműködésével.

    TOVÁBB
  • img

    A látásmódokról ír a Stádium

    A Stádium legújabb száma a méltatlanul mellőzött és az elmúlt évtizedekben sokszor igazságtalanul alul értékelt íróra, Herczeg Ferencre emlékezik. Arany Lajos tanár úr a nagy regényírónak egyik tárcája kapcsán írt mai problémáinkat is érintő esszét. Bognár Nándor vezércikke Vándorlók és menekültek címmel jelent meg, s az utóbbi hónapok legégetőbb politikai problémáiról ad tárgyilagos összegzést.

    TOVÁBB
  • img

    Őrizni a múltat, tisztelni az elődöket

    Az előző évhez hasonlóan, idén sem volt kegyes az időjárás az augusztus 20-i rendezvénysorozat szervezőivel, nézőivel. A csepergő eső azonban nem szegte kedvét a városlakóknak Százhalombattán. Sokan ellátogattak a szabadtéri programokra, és a Barátság Kulturális Központ színházterme is megtelt a zenei, táncos bemutatókon, a városi ünnepségen, valamint könnyűzenei koncerteken.

    TOVÁBB
  • img

    Jó hír a diákoknak

    Az őszi szünet 11, a téli pedig 16 napos pihenőidőt tesz majd lehetővé a 2015-16-os tanévben a szaktárca rendelete szerint. A tanítási napok ezúttal se haladhatják meg a mindenkori 180-at vagy 181-et. A tanév szeptember 1-jével, keddi napon veszi kezdetét, s hivatalosan június 15-én, szerdán zárul.

    TOVÁBB
  • img

    Új tanév, régi problémák

    Mind a négy általános iskolában szeptember elsején, kedden, 8 órakor tartják a tanévnyitó ünnepélyt Százhalombattán. Az intézményekben a megszokott jó feltételek mellett indul az oktatás. Kivétel ez alól a számítógépes, informatikai rendszer, amely minden iskolában elavult, az Arany Jánosban pedig továbbra is gondot okoz a tornateremhiány. A szülőket érintő legfontosabb változás, hogy az idei tanévtől az étkezési díjakat előre kell fizetni. Erről másik írásunkban részletesen beszámolunk.

    TOVÁBB
  • img

    2. IM Strand Dzsembori

    Lelkes érdeklődés kísérte az Ifjúsági Műhely-Százhalombatta rendezvényét a Városi Strandon augusztus 8-án. A Városi Szabadidő Központtól érkezett megtisztelő felkérést a tavalyi siker alapozta meg, így a fiatalok hétköznapjainak tartalmassá tételét zászlójára tűző civil szerveződés örömmel szervezte meg a második strand dzsemborit.  

    TOVÁBB
  • img

    Színes padok

    A SZAK Stúdió (Százhalombattai Alkotók Köre) képzőművészei évek óta járulnak hozzá a Summerfest még színesebbé tételéhez. Hol kiállítással, hol zászlókkal, az utóbbi időben köztéri eligazító táblákkal jelentek meg a fesztivál idején.

    TOVÁBB
  • img

    Hangos képzőművészet

    Két kiállítás is nyílik egymásba kapcsolódva augusztus 13-án 18 órától Százhalombattán. A megnyitó első helyszíne a Barátság Kulturális Központ Lépcsőgalériája, ahol a SZAK Stúdió barátai mutatkoznak be, majd a Szekeres József rendezvényközpont Kor-SZAK Galériájában a százhalombattai alkotócsoport digitális eszközök felhasználásával készült munkáival találkozhatnak a látogatók.    

    TOVÁBB
  • img

    26. SZIKE alkotó tábor

    A megszerzett alapok továbbgondolására, a képalkotás különböző lehetőségeinek felfedezésére ösztönözte tanítványait László Bandy, képzőművész-tanár a 26. SZIKE alkotó táborban július 10. és 20. között Dunaújvárosban.

    TOVÁBB
  • img

    Ezúttal Belgiumban arattak sikert

    Az Ifjúforrás Táncegyüttes képviselte Magyarországot és Százhalombattát az Izegemben megrendezett nemzetközi néptáncfesztiválon július 2-7. között. A fiatal táncosokból álló együttest Szigetvári József együttes és művészeti vezető, Fábián Zsófia és Heiger József tánckarvezetők, valamint a Bara zenekar kísérte el az útra.

    TOVÁBB
  • img

    Vendéglátó családok

    Jön a huszonkettedik Summerfest! Akad, aki már előre borzolja az idegeit, hogy megint lezárások lesznek Százhalombattán. Mások ezzel szemben nemhogy a szívüket, de egyenesen az otthonaikat tárják ki az érkező idegenek előtt. A vendéglátó családok nélkül a Summerfest nem lehetne az a nemzetközileg elismert és szeretett fesztivál, amit messze földön barátok hirdetnek.

    TOVÁBB
  • img

    Segítség a segítőknek

    Június végén felhívást tett közzé az Önkéntes Ördögök csapata, amelyben támogatókat keresnek. A Summerfestet a kezdetek óta segítő, a Magyarok Öröksége Alapítvány égisze alatt működő civil közösség az újonnan csatlakozók egyen pólóját és a nyakba akasztható azonosító kártyákat szeretnék megvásárolni a befolyó összegből.

    TOVÁBB
  • img

    Nád a házunk teteje... - Családi Nap a Régészeti Parkban

    Sokan kíváncsiak arra, hogyan építkeztek az őskorban az emberek. A százhalombattai Régészeti Parkban megismerhették a látogatók ezt a tevékenységet a július 11-i Családi Napon.

    TOVÁBB
  • img

    Régészek lepték el Százhalombattát

    Svéd, angol, magyar régészek és helyi fiatalok részvételével megkezdődött a rendes évi ásatás Százhalombattán, a Téglagyári-völgy feletti Földváron június 29-én.

    TOVÁBB
  • img

    Hatalmas buli Óvárosban

    Óriási sikert aratott a Guča partyzans majd a Mystery Gang élő koncertje az Óvárosi Napokon június 27-én. A zsúfolásig megtelt Szent László téren szinte az első dallamokra táncra perdült a közönség. DJ Köblinek már nem volt nehéz dolga, a nyáresti táncparti forró hangulatban kezdődött és úgy is ért véget.

    TOVÁBB
  • img

    Kitűnő emberfők sokasága

    Közel száz diák és harminc pedagógus részesült önkormányzati elismerésében június 23-án Százhalombattán. A Kiváló Tanulmányi Eredményért és Tanulmányi Versenyekért Díjakat Vezér Mihály polgármester adta át a Hotel Trainingben.    

    TOVÁBB
  • img

    Éjszaka a múzeumban

    Mintegy másfélszáz helyi és vidéki látogató volt kíváncsi június 20-án, a Múzeumok Éjszakája alkalmából összeállított ingyenes programokra a "Matrica" Múzeumban.

    TOVÁBB
  • img

    Folytatódik a Csóka-festmények odüsszeiája

    Bukovina északi részén, Csernovicban nyílt újabb tárlata Csóka László százhalombattai festőnek. "Jelek az úton" elnevezésű, nonfiguratív festmény-összeállítása immár beteljesítette a nevében rejlő jóslatot: igen messzire jutott a "Matrica" Múzeumból, és az utazásnak még nincs vége.

    TOVÁBB