Csóka László - úton

  • img
  • img
  • img
  • img

Két festménygyűjteménye is járja a "nagyvilágot" a százhalombattai Csóka Lászlónak. A Jelek az úton válogatás még 2014-ben indult el ukrajnai turnéra, az újabb, szintén harminc nagyméretű absztrakt képből álló összeállítás előbb Rétságon majd Nagyváradon volt látható.

A második, zömében tavalyi képekből álló vándorkiállítás februárban debütált a Nógrád megyei településen. A megnyitót Dr. Buglya Sándor filmrendező, Csóka László barátja tartotta. Rétságról a nagyváradi Tibor Ernő Galériába kerültek a képek. Alkotójuk nagyon kellemes élményként emlékszik a kiállítás-megnyitóra, amelyen az egykor népszerű váradi rock zenekar, a Metropol gitárosa, Trifán László is közreműködött. Ráadásul Csóka László kedvenc Metropol dalát, a Rum bluest játszotta el.


Az Ukrajna nagyvárosaiban utazó másik Csóka-tárlat jelenleg Ivano-Frankivszkban (egykor Sztaniszlav), a Regionális Művészeti Múzeumban látható. A 2014-ben kezdődött, nagy sikerű keleti turné a művész tervei szerint szeptemberig fog tartani. Csóka László jövőre tölti be az ötvenet, és ezt a jeles évfordulót egy nagyobb szabású magyarországi, illetve Erdélyi vándorkiállítással szeretné emlékezetessé tenni.


Élete egyébként fordulóponthoz érkezett. Huszonhét év után elhagyja városunkat, a közeli Adonyba költözik, ahol elképzelése szerint végre a "maga lábára" állhat, és a bérelt pincét, ahol eddig festett, saját műterem, valamint galéria váltja fel. Nem köszön el Százhalombattától, hiszen rokoni és baráti szálak kötik ide, de kiállításra, koncertre eddig is inkább Érdre és Budapestre járt.          


Csóka László az erdélyi Selymesilosván, a Szilágyságban született. Családjában senki sem foglalkozott művészettel. Ő egy másfél éves korában elszenvedett súlyos balesetet követő kórházi kezelés során kezdett rajzolgatni, majd a sorkatonaság után egy évig járt művészeti iskolába.


Magyarországra a zöldhatáron szökött át 1989 márciusában. Véletlenül jutott el Százhalombattára, ahol a Dunai Finomítóban helyezkedett el. 2000 óta csak a festéssel foglalkozik, képeiből és egyéb művészeti munkáiból él.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák