Lélektől lélekig

  • img

Időről, hitről és szerelemről hallhattak vallomást Kemecsi Ferenc filmrendező, előadóművész irodalmi estjén az érdeklődők április 13-án a BKK Kamaratermében.

Kemecsi Ferenc 1980-ig a Kecskeméti Katona József Színház tagja volt. A nyolcvanas évek elején irodalmi előadóestjével járta Svédország és Nyugat-Európa magyar klubjait. 1993-ban rendezői diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd több színiiskolában tanított színészmesterséget és filmszínészetet Svédországban, ahol 1998-ban könyvet jelentetett meg a témában. A kiadványt tankönyvként használják a svéd gimnáziumok drámai tagozatán, több főiskolán, színiiskolákban, és dánul is kiadták. Szerzője jelenleg Bölcskén él, dokumentumfilmeket készít, novellákat ír, retorikai és kommunikációs tréningeket tart.


A Lélektől lélekig című előadás műfaját az előadó vallomásként határozta meg. Kemecsi Ferenc őszintén és szívbemarkolóan vallott élete eseményeiről, érzéseiről, akár egy rég nem látott barát egy pohár bor mellett.


"Valami történt az idővel. Minden felgyorsult, egyfolytában rohanunk. A szüntelen pörgést testünk és lelkünk is megsínyli" – mondta. Úgy vélekedett: az emberiség "nagyon okossá" vált (minden napra jut egy modern találmány, forradalmi újítás), de hova lett a bölcsességünk? A bölcsességben ugyanis egymás megbecsülése, tisztelete és szeretete is benne van.


Az időről, a szerelemről és a hitről szóló személyes vallomások közben a többi között Ady, Babits, József Attila, Radnóti, Tóth Árpád megrendítő versein keresztül szólt a lélekhez. Hallgatói útmutatást kaptak a gondolat erejéről, a lelki béke megleléséről és a múló időről.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák