Ezzel a címmel tartott előadást Weiner Sennyey Tibor költő, filológus a Hamvas Béla Városi Könyvtárban március 24-én.
A cím félrevezető, mert az előadás során nem kerültek szóba hálószobatitkok, sem pedig titkos szeretők. Kiderült viszont, hogy Hamvas legalább annyira értett a nőkhöz, mint a borhoz vagy bármi egyébhez, amit az életben megismerni érdemes.
Az irodalomtörténet gyakorlatilag nem más, mint indiszkréció – vélekedett a fiatal előadó, a Drót online magazin szerkesztője, aki Pihik címmel adott ki verseskötetet, két esszégyűjteményében pedig Hamvasról is ír. Nem véletlen, hogy napjaink legnépszerűbb irodalomtörténésze éppen a "legindiszkrétebb", Nyáry Krisztián. Ő az, aki úgy meséli Hamvas első találkozását Kemény Katalinnal, a második feleségével, hogy a 27 éves írónő azért ment be a Fővárosi Könyvtárba, hogy személyesen mondja meg véleményét kritikusának, a 39 éves Hamvasnak, aki ízekre szedte nem sokkal korábban megjelent Rabelais-fordítását.
Hogy tényleg így volt-e, ki tudja? Hamvas mindenesetre egyszer tényleg úgy jellemezte második házasságát, hogy "kemény". Az indiszkrécióról viszont azt írta: a "tisztátalan életmohóság eredménye, amely mindenütt fülledt szenzációkat szimatol, a naplóban, a levélben, a zsebekben." Ha pedig talál is valamit, "Mindenki egyszerre megnyugszik és örül, hogy az emberiségben nincs kivétel, a többi éppen olyan maszatos, mint ő."
A könyvtárban mindenesetre tényleg nem volt pletykálkodás, viszont mégis lehetett örülni, mivel az előadáson, amely egyébként azóta esszéként jelent meg a Drót magazinban, folyamatosan átsütött Hamvas humora.
Ennek egyik példája egy jó érzékkel kiragadott levélrészlet volt, amelyben Hamvas arról írt, hogy Mózes a sokadik csapás után azt mondta volna a hajlíthatatlan fáraónak: "Elárasztom Egyiptomot női írókkal!" mire a fáraó felpattant: "Menjetek! Menjetek!"
Persze a humoros megjegyzésekből hiba lenne arra a következtetésre jutni, hogy Hamvas lebecsülte a másik nem képviselőit. Ebben az esetben hogyan tudott volna annyira érzékeny és érzékletes megfigyeléseket tenni velük kapcsolatban? Ilyesmire csak az képes, aki szeretettel és odaadó kíváncsisággal figyel.
Aki tényleg kíváncsi, hogy milyen volt a nőkhöz való viszonya, legjobban teszi, ha elolvassa műveit - legfőképpen a Karnevált -, ha pedig lemaradt volna a szórakoztató Weiner előadásról, ajánlott ellátogatnia a Drótra is.



