A számos műfaj és a jobbnál jobb előadók ezúttal sem könnyítették meg a szakmai zsűri munkáját a BKK harmadik "Ki Mit Tud"-ján április 2-án.
A nevezők főként százhalombattaiak voltak, de érkezett versenyző Érdről, Tárnokról, Beloianniszból, Budapestről, és Szabadegyházáról is. A legfiatalabb kilenc, a legidősebb 85 éves volt. A zsűri – Siménfalvy Ágota és Németh Kristóf színművészek, Baranya Dávid táncművész és Szigetvári József BKK igazgató, Forrás művészeti vezető – minden fellépőt azonnal pontozott és értékelt. A modern színpadi tánc kategóriában a csoportok versenyét a B-Cool Dance nyerte, második a New Faces, harmadik az SZTC Táncszakosztálya lett. A szólisták között első helyen végzett Patakfalvi-Vigh Gergely. A hangszeres zenei műfaj versenyzői között első helyen Karlovics Levente, a második helyen az eFen zenekar, a harmadik helyen pedig Patakfalvi-Vigh Hunor és Kincső végzett. A vers és próza kategóriát Tiszai Annamária, az ifjúsági versenyt Szélpál Péter nyerte meg, továbbá Életfa-díj elismerésben részesült Fazekas Major Gizella, Baracsy Ibolya, Lengyák Brigitta, Tilingerné Gerlei Ilona és Vígh Judit Márta. A sok színvonalas előadásnak köszönhetően a vokális ének-zene kategóriában megosztott első helyezés született: Majoros Csenge és Benedek László között. Második lett Kecskés Laura, a harmadik helyen Sisák Borka végzett. A kategória különdíjában Raczó Enikő, Primadonna különdíjban Hegedüs Krisztina részesült. A néptáncosok versenyében Kasparek Pál és Gebei Gréta az első, Varga Bence és Király Orsolya a második, Palagyi Szilárd és Koncsag Diána a harmadik helyen végzett. Csoportos különdíjjal jutalmazta a zsűri a Kissiba Néptáncegyüttest, az ifjúsági kategória különdíját Krepsz Anna és Krepsz Ákos produkciója kapta. Egyéb kategóriában Kancz Tamás győzött, aki Charlie Mindenki valakié című számát adta elő.
A rendezvény célja a tehetségek felkarolása. A legjobban szereplőkről portfolió készül, és bemutatkozhatnak a helyi és környező kulturális rendezvényeken.











