Összesen százharmincöt millió forintot szán idén az önkormányzat a lakosság energia-megtakarítást eredményező beruházásainak támogatására. Ebből is hetven milliót minden idők legnagyobb nyílászárócsere-programjára. Ez lesz a nem kevésbé nagyszabású Főnix Terv egyik első megvalósuló eleme.
Mert nézzük azt a részletét, hogy valóban megtérül-e? Ez egyébként csak azokat érdekli, akik összvárosi szinten gondolkodnak, unokáinkról is gondoskodnának, azaz felelősen tekintenek a jövőbe. (Kevesebben vannak, mint ahány panellakó.) Hogy mennyire lehetnek elégedettek? Könnyen ki lehet számolni, hogy a magántulajdonú lakások nyílászáró-cseréjére szánt hetven milliót soha nem fogjuk viszontlátni a büdzsé bevételi oldalán, azaz városi szintű megtérülésről nem beszélhetünk. Arról viszont igen, hogy jó esetben legalább kétszáznyolcvan lakástulajdonosnak megszépül, komfortosabbá és értékesebbé válik az otthona, különös tekintettel arra, hogy egy új szabályozás értelmében jövő évtől energetikai bizonyítványt fognak kiállítani minden eladásra szánt lakóingatlanról. Hogy a fűtésszámlájuk kevesebb lesz-e, más kérdés. Attól, hogy egy tömbházban kicserélik a nyílászárók egy részét, a tömbház egésze, a maradék rosszul szigetelő – uram, bocsá’ egész télen nyitott - ablakokon keresztül vígan pazarolhatja tovább a hőenergiát. A számlát egyenlően osztják fel a lakások között.
Mondhatjuk erre, hogy sebaj, ilyen önkormányzati támogatás mellett előbb-utóbb mindenki rászánja magát a korszerűsítésre. A társasházak képviselői nagyon dolgoznak ezért, elég, ha Fazekas Csabára gondolunk, aki a maga részéről „a következő időszakban minden estéjét lépcsőházakban fogja tölteni.” Mondhatjuk továbbá, hogy adhat a város, ha van miből, így az adakozás, ha másban nem, jobb közhangulatban mindenképp megtérül.
De nézzük akkor, hogy milyen a hangulat, most, hogy adott a város! A deklaráció szintjén mindenki elégedett, kivéve persze az ellenzék egy részét, akik úgy vélik: nagyon sok munkával egészségtelenül avatkozott bele a piaci folyamatokba az önkormányzat. Miért is? Ajánlatot kértek az összes lehetséges helyi vállalkozótól, majd annak az ötnek, amelyik ezt vállalta, több fordulóban vizsgálták a kapacitását, referenciáit, valamint alaposan megdolgozták őket az árak tekintetében is. Ezt nevezik áralkunak, de az egyik cég vezetője csak kipasszírozásnak mondta. Nem mintha az olcsóság nem lenne fontos, de aki hosszú távon életben akar maradni a piacon, úgyis milliméterre kiszámított áron dolgozik. A valóságos verseny ugyanis bünteti az értékarány-tévesztést, de ezek nagyon összetett dolgok, csak a közgazdászok értik igazán. Ebben az önkormányzat által lefolytatott, inkubátorban rendezett versenyben öt kis cég kapkodta a fejét, és méregette saját lehetőségeit.
Engedtek, hogyne engedtek volna! Hogy jól járnak-e végül? Az majd csak akkor derül ki, ha túljutnak a további alkufolyamatokon, és szembe találják magukat a valódi elvárásokkal, amelyek akár meg is haladhatják tudás-, tőke- és munkaerő-kapacitásukat. Nem kell aggódnunk értük, valószínűleg nem fogják túlvállalni magukat. Érdekük, hogy most, a kirakatban első osztályú teljesítményt nyújtsanak. Az önkormányzat ugyanis már a szabályok felállítására is óriási energiákat szánt, nyilvánvaló, hogy ezek ellenőrzésére még több erőt kell majd koncentrálnia.
Csak győzze szakemberrel! Mindazok, akikért van e görcsös igyekezet, a nyílászáróprogram haszonélvezői, szintén nagyon igyekeznek most. Először is minél okosabban kell élniük a felkínált lehetőséggel. Akkor járnak igazán jól, ha összefognak, ha tovább tudják lefelé nyomni az árakat. Igaz, előfőzött levest kaptak, megmondták nekik, kiktől vásárolhatnak, és mire költhetik a pénzüket. Van, aki bele se kóstol mondván, túl ízetlen neki, hogy egy bizottság döntse el, bukó vagy nyíló legyen az erkélyajtaja. Összességében azonban nem mondhatják, hogy nem lettek jó szándékkal kiszolgálva. És ha már ők is fanyalognak, megette a fene az egészet.



