Ha úgy van, ahogy Széchenyi mondta, hogy nyelvében él a nemzet, akkor már kezdem érteni a népünk fogyatkozásáról szóló sirámokat. Míg egyfelől óhatatlanul szaporodik szókincsünk – komputeres, internetes, marketinges kifejezésekkel –, másfelől bizonyos szavakat elfelejtünk használni, vagy valami félreértés illetve rossz helyen alkalmazás folytán olyan (teszem azt, politikai) árnyék vetül rájuk, hogy inkább elkerüljük. Ugyanakkor nem hagyhatom szó nélkül a kreatív ifjúság nyelvújító bátorságát, ahogy egyes szavak jelentésbővítésével új fogalmakat vezetnek be mindennapjaink szóhasználatába. Gondolom, mindenki vágja, miről beszélek! E helyen joggal példálózhatnék a minden eddiginél nagyobb mennyiségben megjelenő könyvekkel, hiszen azok legfőbb küldetése éppen a nyelv gazdagítása, színesítése lenne. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, a mennyiség – rossz szokásához híven – a minőség ellen hat. Soha ennyi nyomdahibát, szánalmasan szegényesen fordított szöveget nem engedtek az olvasók elé, mint manapság.

Szerencsére még mindig léteznek magukat – és szakmai múltjukat – komolyan vevő kiadók, tehát tisztelet a kivételnek! Ilyen dicséretes kivétel Burget Lajos összeállítása, a Szótárház – Népies, régies, történeti szavak tára. Először is: szép. Szép a kötése, szép a tördelése, szépek és stílusosak H. Németh Katalin illusztrációi. Másrészt: szórakoztató. S nem utolsósorban: hasznos. Olyan szavak értelmező szótára, amelyekre még nyomokban emlékezünk, de már esetleg nem tudjuk árnyaltan, mit is jelent, honnan ered, így sokszor nem a helyén vagy pontatlanul használjuk. Régi vesszőparipám az „egzecíroztat” kifejezés, ami „ugráltatást, önkényeskedve irányítást” jelent, és ami nem „egrecíroztat”, ahogy pedig általában halljuk. Talán, ha megtanuljuk árnyaltabban kifejezni magunkat, akkor elkerülhetők a végzetes viták, s talán nemzetünk sem fogy tovább.