A Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezet kiemelt szerep vállalásának is köszönhető, hogy a város az ország legbiztonságosabb települései közé tartozik. A szervezet a Szekeres József Rendezvényközpontban ünnepelte három évtizedes fennállását, a jubileum alkalmából elismeréseket-díjakat adtak át a polgárőröknek és azoknak a vezetőknek, személyeknek, akik segítették az áldozatos munkát.
Az ünnepségen részt vett többek között dr. Vezér Mihály polgármester az egyesület alapító tagja, tiszteletbeli elnöke, Szalai Attila alapító-elnök-, Körömi Lajos alapító-alelnök, Szalai Dániel Attila elnökségi tag, az ifjúsági szervezet csoport vezetője, Török Sándor és Nagy Balázs János alpolgármesterek, Sinka László önkormányzati képviselő, tanácsnok, a Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkára. Megjelent Sárközi Ferenc az Országos Polgárőr Szövetség vezetőségi tagja, Orovecz István nyugalmazott polgárvédelmi vezérőrnagy, volt országos főparancsnok, jelenleg a Polgári Védelmi Tanácsadó Testület tagja, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (MPVSZ) szakmai elnöke, továbbá a Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezet tagjai.
Vezér Mihály polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az ünnepséggel is szeretnének üzenni a város lakosságának, hogy a szervezet töretlenül működik, dolgozik. Felidézte, hogy mintegy 150 tag részvételével jött létre 1994-ben a szervezet, amelynek alapítói közül már csak hárman vannak az élők sorában. Szeretnének folyamatosan példát mutatni a fiatalságnak, ami láthatóan eredményes, mert – méltó utódként – sok ifjú polgárőr vállal szolgálatot.
A polgárőrség segítheti a hatóságokat a bűnelkövetők elfogásában, azonban alapvető, nagy jelentőségű feladata – jelenléttel, figyelemfelhívással – a bűnmegelőzés, a stabil közbiztonság megteremtése. A közrend fenntartásához hozzájárul a sűrű kamerahálózat is, amely segítségével adott esetben azonnal megakadályozható egy bűncselekmény.
Vezér Mihály megtisztelőnek nevezte, hogy polgármesterként az alapszabály szerint viselheti a tiszteletbeli elnök címet, városvezetőként minden eszközzel támogatja a missziót betöltő közrendvédelmi feladatot.
A mai, elanyagiasodott világban a polgárőrök szabadidejükben önként szolgálnak mások felé, veszélyeztetve akár testi épségüket.
A polgármester utalt a Halom TV ünnepség elején bemutatott, a szervezet 30 évét összefoglaló kisfilmjére, ami felidézte, hogy egy országos felháborodást kiváltó helyi bűncselekmény nyomán alakult meg a városi polgárőrség. Sokakban fellángolt, és nem is hunyt ki a tettrekészség, a szervezet egyik alapítója és "lánglelkű oszlopa" Szél Pál volt, aki már nem lehet közöttünk, azonban az ő szellemiségéhez méltóan működik tovább a szervezet.
Nagyon sikeresen végzi feladatát a fiatalokkal bővülő százhalombattai polgárőrség, amely kivívta a lakosság megbecsülését és bizalmát; Szalai Attila jelenlegi elnök, Szél Pál méltó utódjaként vezeti a szervezetet – fogalmazott Vezér Mihály, aki Orovecz István nyugalmazott polgárvédelmi vezérőrnagytól a 30 éves évforduló alkalmából alapított emlékérmet vehetett át.
Dr. Sárközi Ferenc az Országos Polgárőr Szövetség vezetőségi tagja példaértékűnek nevezte a Szalai Attila jelenlegi, és a korábbi elnök, Szél Pál által irányított polgárőrség működését, illetve a szervezetet támogató lokálpatrióta városvezetést. A kormány és a rendőrség is stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre, amely együttműködve arra törekszik – elhivatott, aktív szerepet vállalva –, hogy biztonságban élhessenek a lakosok.
Körömi Lajos alapító-alelnök is köszöntötte a megjelenteket, az évforduló kapcsán elmondta, hogy lazult a közbiztonság a rendszerváltoztatás idején, az országosan ismert "Balogh ügy" felgyorsította a helyi szervezet létrejöttét. Battai lakosként egyeztetett Szél Pál képviselővel, hogy szükséges lenne megalapítani a polgárőrséget, amit a Képviselő-testület is támogatott. Nagy fejlődésen ment át az egyesület az elmúlt évtizedekben, sokkal szerteágazóbb a feladatellátás a kezdeti időszakhoz képest.
Mag János a Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezet elnökségi tagja, szolgálatvezető beszédében a többi között a szervezet által végzett sokrétű tevékenységet ismertette.
A köszöntők sorát Szalai Dániel Attila elnökségi tag, az ifjúsági csoport vezetője folytatta, aki 2015 tavaszán tette le az ifjú polgárőri esküt. A sajtónak elmondta, sok esemény történt a gyorsan eltelt 9 évnyi szolgálat alatt. Jelentős hatást gyakorolt személyiségére, hogy részt vehet a bajtársias szervezet munkájában, ami során széles elméleti és gyakorlati ismeretet szerezhetett.
Ahogy korábban megírtuk, Szalai Dániel a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Bronz Fokozat Elismerő Oklevelét vehette át idén márciusban. A díj a polgárőr mozgalomért végzett, áldozatkész, önzetlen, kiemelkedő munkáért adományozható; Dániel két életmentő eseménynek is részese volt.
Szalai Attila a szervezet alapító-elnöke záróbeszédében összegezte a 30 éves tevékenységet, a sajtónak is felidézte, hogy egy megrázó bűncselekmény sorozat mellet egy súlyos halpusztulás is indokolta, hogy létrejöjjön a védelmi civil szervezet. A battai polgárőrség strukturális szervezésben és technikai fejlesztésben is élen járt az országban. Már a megalakulás után azonnal látható volt az egyesület eredményessége, ugyanis 35%-kal csökkent a bűncselekmények száma.
A polgárőrség éjjel- nappal járőrözik földön és vízen, környezet- és katasztrófavédelmi, vízi és árvízvédelmi, valamint ifjú polgárőr tagozat is működik. Szolgálatuk kiterjed a különböző nagy városi események biztosítására is. A középiskolások kötelező társadalmi munkájának és a büntetésüket töltők közhasznú munkájának szervezését, koordinálását is felvállalta a szervezet.
Szalai Attila szerint nagyon fontos, hogy folytatódjon a fiatalítás, hogy minél hatékonyabban végezhessék a bűnmegelőzési szolgálatot, reményei szerint nem kerülnek előtérbe egyéb feladatok.
Az ünnepség részeként oklevelet és emlékérmet vehetett át az a 29 önkéntes, aki legalább 5 éves tagsággal rendelkezik, az ennél kevesebb idő óta szolgáló 14 tag részére oklevelet és emléklapot adtak át. Ifjú polgárőr esküt tett Kovács Réka.
A rendezvényen fellépett a Csemeteforrás Néptáncegyüttes, a Kisforrás és Ifjúforrás Néptáncegyüttes és a B-Cool Dance Team Sportegyesület. A jubileumi ünnep fogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult. (Fotó: Tóth Erzsébet)