Arany- és bronzéremmel, illetve előkelő helyezésekkel zárt a Dunamenti Energia Modellező Klub Balatonföldváron, az RG 65 hajóosztályban – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag összefoglalójából.
A nagyérdemű október 18-án, szombaton láthatta újból az RC modellvitorlásokat versenyezni, a kapitányok az RG 65 hajóosztály Balaton Kupa rendezvényen vettek részt.
A helyszínre érkezési időszakban nemigen látszott, hogy mi is várható egész nap.
Kezdésre megérkezett az északnyugati szél "A tető"-vel. Többen nézegették, hogy melyik vitorlázat is lenne megfelelő, végül B vitorlával indult az egész mezőny.
A negyedik futam után kissé leállt a szél majdnem "A ¼" -re. Gyors vitorlacsere, és már mehetett is az ötödik futam. A hatodik futamra újból felerősödött a szél "A tetőre", ami újból vitorlacseréket követelt. Az északi partról érkező hullámok már a verseny eleje óta olyan nagyok voltak, hogy néha "csúsztak" rajtuk a hajók.
10 futamot teljesített a mezőny, de az utolsó három futamra beköszönt a "B tető" szélerő, amihez magas hullám is társult. Többen C vitorlára cseréltek, köztük Tibu is, akinek új hajója a C vitorlával remekül vette a nagy hullámokat és a szélerőt.
Sajnos menet közben volt három "karambol" is, aminek Molnár Imi hajója látta kárát, az ötödik futam után ugyanis fel kellett adnia a versenyt. Természetesen ez előfordulhat olyan időjárási körülményeknél, ahol nagy a szélerő, és a magas a hullámok "dobálják" a hajókat. A balatoni hajózás sajátja a szélsőséges hullámzás, kisebb verseny-tavakon ez nem jellemző.
Összességében elmondható, hogy mindenki helyt állt a pályán és az irányító felületen. Nem beszélve Forrai Csabáról, aki háromszor is pályát rakott, illetve mentette a hajókat a nagy szélben – dolgos napja volt neki is, köszönet érte!
Battai Eredmények: I. Illés Zoltán, III, Molnár Máté, V. Kunvári Sándor, VI. Schulek János