Nem lehet nem észrevenni az utóbbi években, hogy az irodalmi Nobel-díj odaítélésében nemcsak az író irodalmi munkásságát, hanem egész személyiségét, közéleti szerepléseit is figyelembe veszi a Svéd Akadémia. Ez minden évben okoz némi politikai vihart, de - mint Deres Péter, Az irodalmi Nobel díj - Száz év története című könyv fordítója mondja - Nobel végrendelete úgy fogalmaz: „annak kell adni a díjat, aki a legtöbbet tette az emberiségért irodalmi eszközökkel.”
Orhan Pamuk, török író, aki december 10-én - az alapító születésnapján - fogja átvenni a rangos díjat, már számtalan alkalommal bizonyította írói tehetségét. 1974-ben, 22 évesen kezdett írni, és már első regényével díjat nyert hazájában, Törökországban, ahol most többen szúrós szemmel néznek rá, mert volt bátorsága beszélni a múlt század során elpusztított örményekről, kurdokról. Ugyancsak ő volt az első merész muzulmán is, aki annak idején nyíltan kiállt a halálra ítélt Salman Rushdie mellett.

Akik szeretik, ha egy könyv, film vagy zene felkavarja érzelmeiket, átitatja mindennapjaikat, beszippantja egész személyiségüket, azok bizonyára ismerős izgatottságot fognak érezni, amikor belekezdenek Orhan Pamuk Az új élet című könyvébe. Oszman, a történet elbeszélője így meséli: „… lapoztam egyet, és éreztem, az egész életem megváltozik attól, hogy elolvasom a szemem elé táruló szavakat …” Olvasmánya hatására Oszman nekivág Törökország zegzugos tájainak, viszontagságos mindennapjainak, hogy Orhan Pamuk finom humorral, némi keleti misztikával és „kristálytiszta intelligenciával” (John Updike véleménye) bemutathassa hazája mai életét, belső viszonyait.