Emlékezés a békediktátumra

  • HIREK
  • 2023-05-30
  • 395 megtekintés
  • img
  • img

Megemlékezést tart a százhalombattai FIDESZ és a KÉSZ helyi szervezete az 1920 június 4-én életbe lépett trianoni békeszerződésről, amely nyomán Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát. A kormány az évfordulót 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Lukács Bernadettet, a százhalombattai FIDESZ elnökét kérdeztük az eseményről.

- Önkormányzati képviselőként ön szorgalmazta korábban, hogy készüljön új Trianon-emlékmű a Szent István templom mellett. Kapott-e visszajelzést, mennyire fogadták el a battaiak az új helyszínt, illetve a megújult emlékhelyet?


Igen. Nagyon sok visszajelzést kaptam, a Szent István templom mellett felállított emlékművel kapcsolatban. Ezek mind-mind pozitívak voltak. Volt, aki megkeresett és megköszönte, elmesélte, hogy neki milyen kötődése van Felvidékhez és mennyire jó érzés neki, hogy ez létrejött, és hogy a város központjában minden nap láthatja. Ők külön hálával gondolnak arra, hogy ide bármikor eljöhetnek, gyújthatnak egy gyertyát, elhelyezhetnek egy szál virágot és emlékezhetnek. Az elcsatolt területeket egy-egy kőszikla szimbolizálja. Több alkalommal tapasztaltam, hogy mécseseket helyeztek el annál a sziklánál, ahol őseik éltek, élnek. Ez nagyon megható és szép, így hát mindenképp úgy érzem, hogy jó döntés volt a városközpontban megvalósult emlékmű létrejötte.


- Folyamatosan hallani olyan véleményeket, hogy nem a múltban kell élni, Trianonnak már nincs aktuális üzenete. Ön hogyan vélekedik erről?


Véleményem szerint nincs más választásunk, minthogy a múltunkra emlékezve éljünk a jelenben. A XXI. század folyamatosan új kihívásokat állít elénk, a határon kívül rekedt magyar testvéreink nap, mint nap megküzdenek szülőföldjükön a magyarságukért. Különösen a háború sújtotta területeken, anno a délszláv háborúban Délvidéken, most sajnálatos módon, Kárpátalján. Felvidéken a Turul szobor eltávolítása is (a többi között) élő példa arra, hogy el akarják lehetetleníteni a magyarokat szülőföldjükön. A tény, hogy az elcsatolt területeken magyar testvéreink élnek, mindig aktuális, nem mondhatja senki, hogy nincs jelentősége. Igenis van. Az új kérdésekre, megoldandó problémákra új válaszok kellenek, és tudnunk kell, hogy a bajban is számíthatnak ránk, számíthatunk egymásra. A 103. évi évfordulón is fontos, hogy ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket.


- Hogyan látja, a Százhalombattán élők, főleg a fiatalok mennyire vannak tisztában a békeszerződéssel kapcsolatos történelmi tényekkel?


Általános iskola 7. évfolyamban már tanítják a Trianoni békeszerződés körülményeit és következményeit, és ezt követően középiskolai tananyag is. Tehát a fiatalok innen már mindenképp tudhatnak róla, hogy volt egyszer egy nagy Magyarország. Az idősebb generáció, pedig emlékszik, hogy annak idején beszélni sem szabadott róla. Nos, ezek a szülők, nagyszülők, biztosan elmagyarázzák a gyerekeiknek – mint ahogy tettem én is annak idején –, hogy mi is történt 1920-ban, mi lett azután, miért fontos ez. Városunkban többen élnek, akik Erdélyből vagy más elcsatolt területről költöztek ide, akiknek felmenőik, rokonaik még a szülőföldjükön vannak, hazajárnak. Az ő leszármazottaik családjuk révén tudják és elmondják társaiknak is, így biztos vagyok abban, hogy a fiatalok is tisztában vannak vele, mi az a "Trianoni békeszerződés".



- Milyen szerepet tölthet be a helyi FIDESZ a nemzeti összetartozás erősítése érdekében lelki téren, illetve tevőlegesen?


2010-ben a magyar országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás napjává nyilvánította. Azóta talán egyre többen vannak rajtunk kívül is, akikben az a belső hang, hogy összetartozunk, elemi erővel képes megelevenedni és cselekvésre ösztönözni, amikor összefogásra van szükség.

Szervezetünk helyi szinten is nagy hangsúlyt fektet a nemzeti összetartozás fontosságára, ezért amikor kell, mindig segítünk. Pár éve 1,1 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttünk itt Százhalombattán, és vittük el Kárpátaljára az Ungi Egyházmegye részére az ott mélyszegénységben élő magyar testvéreinknek. Előzőleg könyveket gyűjtöttünk egy szintén kárpátaljai magyar könyvtár számára. A tavalyi évben a százhalombattai reformátusokkal szendvicseket készítettünk, adományokat küldtünk az ukrajnai menekültek részére a Keleti pályaudvarhoz, de segítettünk háztartási eszközökkel a háború elől Ukrajnából városunkba menekülő magyar családoknak is.

Helyi szervezetünk minden évben megemlékezést tart, mely így lesz idén is június 4-én 18 órai kezdettel. Erre hívjuk és várjuk azokat, akiknek fontos a közös megemlékezés, az összetartozás magasztos érzése.





Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás