A bevezetőben a XXI. század szomorú körképéről beszélt: a könnyen törő kapcsolatokról, a rengeteg társtalan, magányos emberről, az örömtelen munkavégzésről. A legtöbben "csak a fáradt gőzt gyűjtik egész héten, és nem élik meg a flow élményt, a kreativitás kibontakoztatását a munkájukban." Egyészségügyi vonatkozásban is ijesztő a kép: egyre fiatalabban és egyre komolyabban betegszünk meg. "Elvileg jobban kellene éreznünk magunkat, gyakorlatilag pedig egyre elviselhetetlenebbnek tűnik a modern világ."

Ha elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, párkapcsolati hibáink vagy ismétlődő kudarcaink okát, és saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot, érdemes tágabb perspektívából, transzgenerációs szemlélettel is megvizsgálni az adott problémát. "A legtöbb esetben felmenőink – szüleink, nagyszüleink vagy akár még korábbi generációk – életeseményei, traumái, feldolgozatlan félelmei, sérelmei, kapcsolati törései élnek bennünk tovább. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját."

Az egykori háborús üldöztetés, a kitelepítés traumája, árván maradt dédszülők, öngyilkos nagypapa – hogy csak néhányat említsünk példának – a mi életünkben jelentkezhet depresszió, állandó bizalmatlanság, párkapcsolati kudarcok, esetleg pánikzavar formájában. Még az eltitkolt történetek, a kimondatlan feszültségek is átadódhatnak generációról generációra, a tabutémák pedig tovább ronthatnak a helyzeten.

A transzgenerációs önismereti út első és legfontosabb kérdése, hogyan érkeztünk a világra. Vágytak-e, akartak-e a szüleink, jókor, jó kapcsolatból fogantunk-e meg, és hogyan fogadta, viselte édesanyánk a várandósságot. "A perinatális pszichológiai kutatások mind bebizonyították, hogy ezeknek – nagyon gyakran életre szóló – hatása van az életünkre." A feszült, stresszes terhességet viselő anyuka, vagy a nem kívántság érzésének lenyomatával született gyerekek gyakrabban esnek kiközösítés áldozatává, rosszabbul teljesítenek, nehezebben alakítanak ki tartós kapcsolatokat, sőt, ami a legijesztőbb a kutatások eredményében, hogy sokkal többen követnek el közülük öngyilkosságot.

Orvos-Tóth Noémi kiemelte, hogy mindenki a szeretet lehetőségével, de nem a szeretet képességével születik meg, ugyanis azt a csecsemőkortól kezdve kell elsajátítani – méghozzá az által, hogy tudom és érzem, jó helyen vagyok, szeretve vagyok. "Ez lenne a jó indulás, hogy mindenkinek legyen miből építenie önmagát, tudjon miből és hogyan szeretet adni a későbbiekben." Természetesen, mint bármely más képességre, a szeretet képességére is szert tehetünk életünk során bármikor, csak sokkal több időbe, energiába és önmunkába kerül.

A szakember az ölelés fontosságát is hangsúlyozta. Mint mondta, ölelés közben megnövekszik az oxitocin nevű hormon termelése, a bőrrel való érintkezés építi az agy kötődésért felelős területét.

A másik fontos kérdés, hogy megfelelő nemű gyereknek születtünk-e. Többnyire ugyanis minden leendő szülőnek megvan a preferenciája, hogy milyen nemű utódot szeretne, és előfordul, hogy ha a gyereke nemében csalódnia kell, nem tudja őt felszabadultan, feltétel nélkül szeretni. Ilyen esetben a gyerek képes saját magáról, a saját nemével kapcsolatos pozitív élményről is lemondani azért, hogy a szülőnek megfeleljen – állítja a szakember.
Javasolja, hogy vizsgáljuk meg azt a kérdést is, hogy a megfelelő helyen, a saját helyünkön vagyunk-e a családi rendszerben. Gyakori eset, hogy "rossz helyre születünk", amikor az érkezésünk előtt a családban elveszítettek egy gyereket. Ezt a lélektan "helyettesítő gyerekségnek" hívja. Ilyen esetben "a családtagok nem bennünket látnak igazából, és nem lehetünk önmagunk", mivel a kimondatlan elvárások szerint annak kellene lennünk, akit elveszítettek.  

A gyakorlati tanácsokra épülő második rész végén a pszichológus egy amerikai kutatás szomorú eredményét ismertette a közönséggel, amelyben úgynevezett kedvezőtlen gyerekkori élmények konkrét következményeit vizsgálták. Az érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, az érzelmi vagy fizikai elhanyagolás, a szülők alkoholizmusa, börtönviseltsége és a válás (negatív formája, például acsarkodás) hatásait vizsgálva arra jutottak a kutatók, hogy a felnőtt lakosság hetven százalékánál – szív- és érrendszeri, autoimmun vagy daganatos betegségekben, illetve függőségekben – kimutatható az összefüggés, ha legalább egyet átéltek ezek közül gyerekkorukban. "Ha hét vagy több kedvezőtlen hatás ér valakit gyerekkorában, az már olyan mértékben károsítja a szervezetet, ami mínusz húsz évet jelent az életéből."

Több kutatás is egyetért abban, hogy a legkomolyabb népegészségügyi problémát a felfokozott stressz jelenti napjainkban, amely legyengíti az immunrendszert. Ehhez nagyban hozzájárulhat, ha gyerekkorban nem sikerült elsajátítani az érzelmi önszabályozást, vagy nem dolgoztuk fel generációs érzelmi örökségünket. Fontos tudnunk, hogy nemcsak a traumák, félelmek, fájdalmak adódhatnak át nemzedékről nemzedékre, hanem a szeretet és az elfogadás képességének a hiánya, valamint a furcsa szorongások vagy például a megszégyenülés érzése.

A gyógyulás útján kiemelt jelentősége van az érzelmi önszabályozásnak. Amit korábban nem sikerült, azt javasolt felnőttkorban elsajátítani. Ahhoz, hogy egészségesen és őszintén tudjunk egymáshoz, valamint önmagunkhoz kapcsolódni, meg kell vizsgálni, be kell azonosítani és helyre kell hozni a múltból örökölt negatív érzelmi viszonyulásokat, viselkedési mintákat. (Fotó: Kálmán Máté)