- A könyvet úgy írtam meg, hogy igyekeztem felderíteni a Krisztus idejében hatályos zsidó és római jogi eljárási szabályokat, s ezeket vetettem össze a Szentírásban foglaltakkal. Az eredmény meglepő: mind a zsidók előtti, mind pedig a Pilátus előtti események megfelelnek a korabeli eljárásjogi normáknak. Ebből következik: Jézus pere valóságos per volt, s gyakorlatilag minden úgy történhetett, ahogyan meg van írva. A zsidók előtti eljárás koncepciózus voltáról maga a Szentírás is tanúskodik. Kajafás mondja (János evangéliumának híradása szerint) még mielőtt az eljárás megindulna, hogy "... jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen."
A zsidó büntetőeljárás szabályait a Misna gyűjtötte össze. Az eljárás két részből állt: a vizsgálati szakaszból és a tárgyalásból. A vizsgálati szakasz Annás, korábbi főpap előtt történt, a tárgyalás pedig a Kajafás főpap által vezetett Nagy Szanhedrin – azaz Nagytanács - előtt. Jézust istenkáromlással és hamis prófétasággal vádolták, egyebek mellett azért, mert a kufárok kiűzése után azt mondta: "Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem."

A Tóra, a Talmud és a Misna szerint csak két tanú egybehangzó vallomása alapján lehet valakit halálra ítélni, Jézus esetében azonban az evangéliumok leírása szerint nem volt két ilyen tanú.  Ezért történhetett, hogy a zsidók előtti eljárásban Kajafás egyfajta tettenérést próbált kieszközölni, amikor arról kérdezte Jézust, valóban Isten fiának tartja-e magát.
A zsidóknak a tettenérés eseteiben joguk volt kivégezni azt, aki szakrális érdekeket sértő bűncselekményt követett el, ám csak abban az esetben, ha nem volt jelen az illetékességi területen a római büntetőhatóság valamely képviselője. Pilátus azonban éppen akkor érkezett Jeruzsálembe, amikor Jézus ellen a halálos ítéletet meghozták volna. Ezt belátva, a zsidók "tekertek egyet" a nyilvánvalóan hamis vádon, és Pilátus elé már úgy került az ügy, mintha Jézus valamiféle állam elleni összeesküvő lenne.

Pilátus az ún. cognitiós eljárás keretében vizsgálja a vádat. Ez egy egyszerűsített eljárási forma, amelynek során a római császár képviselője vizsgálatot tarthat és egyben ítéletet is hozhat. Pilátus többször is arra az álláspontra jut, hogy Jézus ártatlan. Ám amikor a vádlottat elengedné, a zsidó elöljárók megzsarolják. Pilátus a megtisztelő "császár barátja (amicus caesaris)" cím birtokosa. Akit ez illetett, az minden ügyben közvetlenül fordulhatott az uralkodóhoz, megvonása azonban a legtöbb esetben száműzetéssel vagy halállal járt. Ezzel kényszerítették a zsidók Pilátust. Nem a császár barátja, ha Jézust nem végzi ki, mivel ő azt mondja magáról, hogy a zsidók királya, a zsidóknak azonban csak egy királyuk van, a római császár. Pilátus saját érdekében enged a politikai zsarolásnak, és nyilvánosan mosva kezeit elítéli Jézust.

- Miért tartotta fontosnak, hogy saját kutatásai alapján dolgozza fel a témát?
- A jogi egyetemen Zlinszky János római jogász professzor úrtól tanultam, aki élen járt Jézus perének a tudományos vizsgálatában, később pedig teológiai tanulmányaim során Karasszon István és Somogyi Alfréd professzoroktól is komoly inspirációt kaptam. Az utóbbi években erősen foglalkoztatott a koncepciós perek természetrajza, és rájöttem közös jellemzőikre. Úgy próbálnak meg felelősségre vonni valakit, hogy bár a per tartalmilag hamis, az alaki követelményeknek megfelel, ugyanakkor közvádas elemek is belekeverednek. Jézus a maga korában rendkívüli népszerűségre tett szert. Nem lehetett észrevétlenül eltávolítani. El kellett hitetni az emberekkel, hogy valóban bűnt követett el, és az ítélet szabályos jogi eljárásban, a törvényeknek megfelelően született.

- Miért állt ez érdekében a zsidó elöljáróknak?
- Kajafás dilemmája, hogy Jézus valóban a Megváltó-e, végig nyomon követhető a Szentírásban. Konkrét bizonyítékokat szeretett volna ez ügyben, ám Krisztus, amikor megszólítja, meg is ütközteti önnönmagával a ténfergő embert, vagyis nem kínálja tálcán a hitet. Nagyon leegyszerűsítve, azért törekedtek az elpusztítására, mert féltették a státusz quo-t. Nemcsak a saját befolyásuk, hanem a Rómával való békesség, a rend megőrzése érdekében is.

- Milyen új aspektusait ismerhetjük meg a történetnek, ha a korabeli jogrend felől közelítjük meg?
- Sok mindent világosabban látunk. Nem véletlen például, hogy Jézust a Kedron patakon túli Gecsemáné-kertben fogják el, ahol egyébként esténként gyakran tartózkodott. A Misna szerint ugyanis "lekötözni" - azaz vizsgálati fogságba ejteni – csak azt a gyanúsítottat lehetett, aki szökésben van, azaz átlépett a város határán.

- Milyen saját eredményekre jutott?
- Az ELTE Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékén tartott előadásomban részletesen kifejtettem: Pilátus, amikor kijelentette Jézus ártatlanságát, nem prejudikált, hanem kvázi megszüntette az eljárást. Mivel azonban látta, hogy a zsidó vezetőknek fontos az ügy, megszégyenítette Jézust, ahogyan a római hatóságok a nem beszámítható terheltekkel egyébként általában eljártak.  A zsidó vezetők azonban nem érik be ennyivel, s politikailag korrumpáljál az eljárást. Jézus töviskoronával és a bíborpalásttal való megcsúfolása komoly párhuzamban áll az Alexandrai Philón In Flaccum című munkájában említett Carabbas történetével, akivel szemben az egyiptomi kormányzó hasonlóan járt el, amikor ő Róma ellen lázadt. Ezt a párhuzamot támasztja alá az is, hogy Jézus első "megkorbácsolását" nem is azzal a szóval említi a Szentírás görög szövege, amelyet a második esetében használ. Utóbbi – a flagrummal való megkorbácsolás - ugyanis nem a szánalom felkeltése érdekében történt, hanem a kivégzés része volt. A Jézus keresztjén lévő felirat – a zsidók királya – pedig az ítélet indokolásának legfőbb részlete, az ún. causa poenae. Pilátus a kegyvesztett és orvul meggyilkoltatott Seianussal való politikai kapcsolatai miatt kellő alappal tarthatott attól, hogy bevádolása esetén Tiberius császár megvonja tőle az amicus caesaris címet. Ezért változtatta meg álláspontját, és mondta ki a halálos ítéletet, méghozzá az államellenesség vádjában.