Egy sodró, indulatokkal teli beszédbe érkezünk a könyv felütésével. Az ekkor 32 éves Leonard Cohen a görögországi Hydra szigetén - egyébként „drogmámorban” - megszólítja Catherine Tekakwitha-t, a kanadai indián szentasszonyt, hogy mesélje el egy szerelmi háromszög történetét. Ha valaki hallotta már a legendás kanadai énekes szívmélyből felbúgó hangját, sejtheti, hogy a zeneirodalom egyik legkiemelkedőbb költője nem áll meg a felszínen. Addig ás és vés, míg vér buggyan ki a virágok közül. Szerinte könnycsepp nélkül mit sem ér a boldogság, a szerelem. A könyv 1966-ban született, amikor szirmot bontottak a virággyerekek, szakadtak a katonai behívók, a világot - legalábbis Leonard Cohen és társai szándékai szerint - elöntötte a béke és a szerelem. A szép szándék számtalan csapdát rejt, melyekbe e regény szereplői szép sorban bele is lépnek. Csalás és csalódás, mind elengedhetetlen tartozékai életüknek. Vesztesek (lúzerek), mert illúziókat kergetnek, és szépségesek, mert érzékenységük (és némi drog) segítségével képesek túllátni a hétköznapok merevségén.

A felfokozott érzelmek leírásához jelen esetben nem társul dokumentáló távolságtartás, mint később, higgadtabb dalaiban. A történet sűrűjéből kikiabálva próbálja kibogozni a barátság, a szerelem, az egész kusza viszonyrendszer szálait. S talán nem is azért, hogy akár ő, vagy akár az olvasó tisztán lásson ebben az ügyben, hanem mert örömét leli az írásban - és az életben.