Oláh András egyik legmodernebbül megszólaló költőnk. Évtizedek óta meglepő fordulatokkal, nem várt kifejezésmódokkal frissíti anya-nyelvünket. Soha sem vétkezik ellene. A hétköznapi létet, a Huszon-egyedik század emberének betokosodott félelmeit, permanens bűneit és fájdalmait, esetenként rakoncátlan örömeit is misztikus és metaforikus képekkel tárja elénk. Tisztában van a világ abszurditásával. Az Anyagfáradtság című kötetének a versei az emberi léthelyzetek nyomasztó és különös pillanatait adekvát módon ragadják meg, leginkább úgynevezett "szerepversekkel", esetenként pedig meghökkentő tűnődésekkel, töprengő helyzetdalokkal. Igényes szonettjei (melyből az egyik Fecske Csaba vendégrímeire született), ütemes verselése és szabadversei, merész intertextualitásai gazdag formakultúráját és intellektuális hajlamait igazolják. Ars poeticájának tekinthető az a szüntelen törekvése, hogy az ember belső kozmoszából, a lélek legmélyéről merített fogalmakkal határozza meg a földi létet behatároló anyagot, s mindazt, ami életünket áthatja vagy átöleli. Ennek igazolására idézek is néhány példát: "... a boltozat/megrepedt e múlt nélküli lét felett/... minden út felfeslő fájdalom.../... árnyékom a hiteles nyomat"(el semmi sem múlik), "nemrég még együtt fésültük át/ a lakást egy-egy ott felejtett hallgatásért"(sebhelyek), vagy "a megsebzett múltból kiköltözöm"(kívül a körön). Az öt ciklusra bontott kötet egyik legfontosabb üzenete, hogy a veszteség az élet nélkülözhetetlen feltétele. Örökérvényű csak múlandó dolog lehet. Talán ezért tud ilyen szép és nyugodt férfiassággal írni az elmúlásról: "ember nem járta földúton kullog az ősz/ az élet megtellik homokkal sárral/ gazverte kertek mosolytalan kapuk/ a sarkon a régi kocsma: ajtaja-ablaka/ durva deszkákkal szögezve/ kopott cégtábláról üzen a múlt"(elhagyott falu). Érdemes megismerni ezt a költészetet!

(Oláh András: Anyagfáradtság, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010)

Fazekas István