A nyugdíj problematikája

A Hírtükör Online-on napokon keresztül fent volt egy közvélemény-kutatás a magán-nyugdíjpénztári maradás-kilépés tárgyában. A válaszadók (156 fő) nagyjából fele-fele arányban foglaltak állást, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy 140 fő esetében a döntést nem a ráció, hanem az állammal szembeni bizalom motiválja; érzékelhető tehát a sajtóból és az elektronikus médiából áramló propaganda hatása.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg "Százhúsz éves a nyugdíjrendszerünk" címmel egy írásom, amelyben remélhetőleg közérthetően sikerült megfogalmaznom azt a trivialitást, hogy az állami nyugdíjrendszer nem más, mint nagy állami átverés és burkolt adóemelés. Akkor nem gondoltam, hogy ma erre ismét vissza kell térnem és egy sokkal részletesebb, matematikai levezetésekkel tarkított elemzést kell majd e tárgyban nyújtanom. Tekintettel arra, hogy ez a cikk hosszú, száraz és unalmas lesz, ezért mindjárt az elején megadom a szikár számokkal alátámasztható összegzést, ami a következő.

Az egyén szempontjából a tiszta magánnyugdíjpénztár a legjobb, a vegyes rendszer (állami- és magánnyugdíj) még elfogadható, de a tisztán állami nyugdíj a lehető legrosszabb. Elegendő két dologra utalni. Először is az állami rendszerben nincs tőke és tőkefelhalmozás, csak egy homályos ígérvény, míg a magánpénztárban a tőke a befizető tulajdona. Másodszor: ha valaki meghal, akkor az állami rendszerben a család még a szemfedélre valót sem kapja vissza, míg a magánrendszerben a tőke is és a járadék is örökölhető.

Akkor kezdetnek tisztázzuk, mit értünk a reálhozam (reálkamat) fogalma alatt. Ha van egy egyéves bankbetétünk 5 % kamatra, és ezen időszak alatt az infláció csak 4 %-os, akkor a reálhozam (reálkamat) nagysága kb. 5-4= 1 %. A reálhozam (reálkamat) tehát az infláció mértékén felüli rész. Százhúsz év statisztikai adataira alapozva az egyes pénzügyi befektetések 10-15 éves időhorizontú reálhozamai a következők:

- bankbetétek: 0-1 %

- államkötvények, kincstárjegyek: 2-3 %,

- kereskedelmi ingatlanok és jelzáloglevelek: 3-4 %,

- vállalati kötvények, kötvényportfóliók: 6-8 %,

- osztalékfizető részvények, részvényportfóliók: 9-11 %.

A fenti öt befektetéstípusból még a legtehetségtelenebb alapkezelő is össze tud rakni egy 10-15 éves időtávban biztos 5 % reálhozamot biztosító portfóliót, míg a tehetségesebbje akár 7 %-ot is tud produkálni. Akkor most nézzük, mi történne, ha tisztán magán-nyugdíjpénztári rendszer működne Magyarországon!

Hazai viszonyok között ma a munkaadó a bruttó munkabér után 24 % járadékot, míg a munkavállaló a bruttó munkabéréből 9,5 % járulékot fizet be a nyugdíjkasszába; ez havonta a munkabér 33,5 %-a, azaz éves viszonylatban 4,02 havi bruttó munkabér. Kérdés tehát az érettségiző diákoknak: hány havi munkabér gyűlik össze 42 év alatt az egyén számláján, és mennyi lesz a nyugdíja, ha a reálhozam 5 %, és feltételezzük, hogy a havi munkabére az idők folyamán reálértékben nem növekedik?

A válasz megadásához négy dolgot kell ismerni, mégpedig: a százalékszámítást (általános iskola 6. osztály), a mértani sorozat összegét, az "életjáradék" képletet és a mértani sorozat módosulatát, az annuitás képletet (középiskola 3. osztály tananyaga). Valószínűsíthető, hogy a többség fel tudja eleveníteni ez irányú ismereteit, és a Függvénytáblázatban fellelhető képletek alapján kontrollálmi tudja az alábbiakat. Számításaim szerint:

- az egyéni számlán lévő tőke: kb. 543,6 havi munkabér;

- minimális havi nyugdíj a tőke reálértékének megőrzése és örökhagyása mellett: 2,26 havi munkabér.

A való életben természetesen a munkavállaló időlegesen lehet munkanélküli, csökkenhet vagy nőhet a reálkeresete, de egyértelmű, hogy nyugdíjba vonulása esetén lesz mit aprítania a mindennapi kakaójába, és az örökösei aranyba fogják foglalni a nevét.

A jelenlegi hazai vegyes rendszerben csak a munkavállaló fizet 8 %-ot a magánnyugdíjpénztárba, míg a fennmaradó 24+1,5 %-ot lenyeli az állam. Ebben az esetben az egyén éves szinten 0,96 havi munkabért takarít meg, és ez 42 év alatt 129,8 havi munkabér-megtakarítást eredményez, amiből "végtelen időtartamú" életjáradékként havonta minimum 0,54 havi munkabért lehet magánnyugdíjként kapni, és a tőkét örökül lehet hagyni. Tekintettel arra, hogy az állam ez esetben – az elnyelt 24+1,5= 25,5 % ellentételezéseként – ezt további 0,51 havi munkabérrel egészíti ki, a teljes havi nyugdíj nagysága 1,05 havi munkabérrel egyenlő.

A tisztán állami nyugdíj esetében a törvény (1997. évi LXXXI Tv. 20. §) rendelkezései egyértelműek: a havi nyugdíj nagysága 0,69 havi munkabér. Egy rosszindulatú megjegyzés: csak várjuk ki a végét, lesz ez még kevesebb is!

Akkor most melyik a nagyobb: a 2,26, az 1,05 vagy a 0,69? A teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy azok esetében, akik nem pályakezdőként léptek be a vegyes rendszerbe, érdemes lenne személyre szabottan átszámolni a dolgokat az előre nem látható kockázatokra is tekintettel (haláleset, megrokkanás, stb.).

Végezetül egy kis politika. A tisztán állami nyugdíjrendszert a "gondoskodó állam" filozófiai irányzata, azaz a jobbágymentalitás fenntartására való törekvés hozta létre, és tipikusan a baloldali politikai formációk tartják fontosnak. Nem véletlen, hogy a mélyen konzervatív angolszász világ mereven elutasítja. A rendszer mára fenntarthatatlanná, finanszírozhatatlanná vált, erőltetése már középtávon is károkat fog okozni a gazdaságnak. Kedvenc politikai formációm, az MDF szerint a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások és a járulékok az egyének tulajdonát képezik, és mint ilyenek, szentek és sérthetetlenek. Természetesen, megfelelő törvényhozási háttér birtokában átmenetileg sok minden megvalósítható, de mielőtt erre sor kerülne, az illetékeseknek érdemes lenne megismerkedniük Thomas Mann "Márió és a varázsló" című novellájával.