A fenti elnevezés a fiatalabb generációk számára ismeretlen, ezért magyarázatra szorul. Nos, 1990-ig a hazai lakásállomány mintegy 70 %-a (kb. 2.000.000 lakás) önkormányzati tulajdonban állt, és a bent lakók – akik nem egy esetben csak protekció és csúszópénz révén tudtak lakáshoz jutni – lakbért fizettek. Ezt az összeget az erre a célra létrehozott önkormányzati (tanácsi) cégek, az Ingatlankezelő Vállalatok szedték be, és ebből fedezték a bérbeadás költségeit (vízdíj, csatornadíj, szemétdíj, karbantartások, háztakarítások), továbbá a felújításokat. A közös ezekben a cégekben az volt, hogy a befolyó lakbérek még a vállalatok működési költségeire sem minden esetben voltak elegendőek, azaz állandóan költségvetési támogatásokra szorultak. A végeredmény tehát: lepukkadt lakótelepek és bérházak.
Az 1990-ben hatalomra került Antall-kormány nagy ötlete az volt, hogy ezt a hatalmas lakásvagyont (mai értéken kb. 20.000 milliárd forint, a GDP 80 %-a) a forgalmi érték töredékéért el kell adni a bentlakóknak, viszont ezen túl a vevőket terheli a lakás és a társasház összes költsége. Mindenki boldog volt: az állam azért, mert megszabadult egy jelentős és progresszíven növekvő kiadási tételtől (ingatlankezelők támogatása), az önkormányzatok – egyszeri nagyobb összeget kasszírozhattak, a bentlakók – mert fillérekért jutottak egy jelentős vagyontárgyhoz.
A most hatalomra került kormányzat egyik ígérete az, hogy átvállalja a bankoktól a mintegy 100.000 "bedőlt" lakáshiteles tartozását– ez azt jelenti, hogy megvásárolja a banki követeléseket -, tulajdonba lép és a bentlakóknak a lakást bérbe adja. Az új ingatlankezelő vállalat kódneve pedig "Nemzeti eszközkezelő társaság". Akkor nézzük a számokat.
Az ilyen "bedőlt" lakáshitelek tőkenagysága átlag 5.000.000 forint, azaz a bankok felé durván 500 milliárd forintot kell prompt kifizetni, amit csak az államadósság növelése révén lehet finanszírozni (500 milliárd az a GDP 2 %-a). Kicsire ugyan nem adunk, de azért az állam tulajdonba lépése esetén valahogy kezelni kellene azt is, ha a bentlakó esetleg 10-15 % önerőt is letett a lakás eredeti vásárlásakor.
Akkor most jön az apparátus kiépítése. Ugye, egyrészt a lakásokat nyilván kell tartani, a bérleti szerződéseket meg kell kötni, a földhivatalokon a dolgot át kell futtatni, a bérleti díjakat havonta be kell szedni, a társasházakban lévő állami lakásokra jutó közös költségeket utalni kell, a társasházak közgyűlésein részt kell venni és a helyszínen pénzügyi döntéseket kell hozni, a lakásállományt folyamatosan szemlézni és a bérbeadókat terhelő karbantartási, felújítási költségeket viselni kell. Ez ugyebár egy országos központot, legalább húsz megyei szintű központot és legalább 50 városi szintű egységet jelent igazgatóstól, főkönyvelőstől, titkárnőstől, egészen a portásig bezárólag (becslésem szerint mintegy 5.000 új állami alkalmazott), ami kiegészül a javításokat végző alvállalkozók és a jogi munkálatokban illetékes ügyvédek népes csapatával. Technikai oldalról: szükséges legalább 70 központi irodaépület és telephely, 80-100 személygépkocsi, 2500-3000 számítógép speciális programokkal és azok frissítéseivel, 4000-5000 mobiltelefon, irodabútorok, hűtőszekrények és jó sok kávéfőző gép. Ennek az apparátusnak csak az éves bruttó bérköltsége – járulékok nélkül számítva – 12 milliárd forint, a működési költségei és ráfordításai pedig az 50 milliárdot is ütni fogják.
Akkor a másik oldal, a bevételek. Egy "bedőlt" lakáshiteles eddig a banknak nem fizetett havi 50-60.000 forintot, akkor most miből gondoljuk, hogy az államnak fog fizetni akár 40.000-et is. Úgy sem fogják a lakásból kitenni, hiszen a szavazatára négyévenként kétszer szükség van. De tételezzük fel, hogy ezt a 40 ezret kifizeti. Ez esetben az ingatlankezelő monstrum éves árbevétele – feltételezve, hogy a bérbeadás ÁFA mentes lesz – körülbelül 48 milliárd; jóindulattal tehát nullás a működése. Csakhogy az állami "befektetés" 500 milliárdja után ketyeg az 5-5,5 %-os pénzpiaci kamat, aminek nagysága 25-28 milliárd, azaz minden évben automatikusan ennyivel nő az államadósság is.
Végeredményben tehát létrehozunk egy jól fizető állami munkahelyet, kiépítünk egy teljesen felesleges szervezetet, továbbá megalkotunk egy államadósság-növelő gépet. Mindeközben a "bedőlt" lakáshiteleseket hitelező bankok évente legfeljebb 10.000-15.000 esetben nyúltak volna a kilakoltatás eszközéhez, hiszen nekik sem érdekük a kihelyezett hitelüket veszteségként leírni, és az egész problémahalmaz durván 40.000 kilakoltatás vérvesztesége árán megoldódott volna magától.
Az ingatlantéma lezárásaként. Két héttel ezelőtt a "Hírtükör" honlapján egy kis közvélemény kutatási program elhelyezését kértem, miszerint "hány városlakót fenyeget a kilakoltatás réme". A döntő többség úgy véli, hogy 50-70 család esetében lehetnek komoly gondok. Ez sokkalta jobb arány, mint az országos átlag, ugyanis városunkban a lakásállomány kb. 7.200-7.500 (azaz 70/7500 = 0,9 %), míg az országos lakásállomány kb. 4.000.000 és problémás 100.000 (100.000/4.000.000 = 2,5 %).
.jpg)
