Az Érdi Rendőrkapitányság és a százhalombattai polgárőrség bűn-, és balesetmegelőzési nyílt napot tartott a Százhalombattai Rendőrőrs épületében július 23-án – tájékoztatott Berczi Dolóresz bűnmegelőzési főelőadó.
A Batta Balett Stúdió nyári táborosai jelentkeztek be az eseményre, amely során a gyerekek a 112 helyes használatáról, a gondtalan nyári szabadidőtöltésről meséltek a rendőröknek, akik az ismereteket, ha kellett kiegészítették. Készültek ajándékkal is a táborozók, amit a rendőrök is viszonoztak.
A délelőtti programot egy strand kitelepülés folytatott. A Százhalombattai Városi Strandfürdőn az egyenruhás csapathoz csatlakozott az érdi ÁSPont koordinátora. Az áldozatsegítésről, a megelőző vagyonvédelemről szólt a rendőrök mondanivalója a felnőtt érdeklődőknek, míg a gyerekek figyelmét a Barátság Világnapja szellemében fogadták az egyenruhások! Minden érdeklődő fotót készíthetett a rendőrautónál, a sátor alatt pedig feladatlapokat oldhatott meg kisebb ajándékokért.
Az Érdi Rendőrkapitányság több bűnmegelőzési kitelepülést, rendezvényt tart Százhalombattán a következő hetekben.
08.06. Városi Strand, szabályismeret, sporttábor
08.12.-22. Summerfest, kitelepülés, közösségi szolgálatosokkal
08.29. Duna-parti Holdfénypiac, kitelepülés, közösségi szolgálatosokkal
08.30. Online, felhívás, Eltűntek Világnapja
08.31. 8-12 óra, Városi Strand, strandprogram
09.01. Arany Iskola, DADA-program (dohányzás - alkohol - drog – AIDS)
09.13-14. Városi Strand, Battai Napok, Házhoz megyünk!, országos generális megelőzési program
Véradást is szerveznek az Érdi Rendőrkapitányság épületében szeptember 30-án.