Ismerősöm múltkor megkérdezte, hogy az augusztusban esedékes görögországi utazásához mikor vegyen eurót, ugyanis a lehető legkevesebb forintot akarja adni érte. Amikor tudatlanságomat hangoztatva széttártam a kezem, láttam az arcán, hogy csalódott bennem.
Ugyebár emlékszünk arra, hogy az eurót 2001 májusától lehet szabadon adni-venni. Akkor a nyitó árfolyam 265 HUF szinten került meghatározásra, ami jól eltalált érték volt. Nyolc év alatt az euró zóna halmozott inflációja kb. 25 %, míg a mi inflációnk kb. 60 % volt; a különbözet kb. 35 %, azaz ma egy euróért elméletileg 340-350 forintot kellene adnunk, miközben az aktuális árfolyam 275 HUF körül ingadozik.
A jelenlegi árfolyamot három tényező befolyásolja. Az első: az MNB – és ezt alapvetően nagyon helyesen tette – kezdetektől folytatott következetes antiinflációs monetáris politikája. Ha nemcsak Battán, de Érden is vásárolunk, akkor tapasztalható, hogy mind a napi, mind pedig a tartós fogyasztási cikkek vonatkozásában az elmúlt három évben igazából nincs áremelkedés, sőt nem egy esetben árcsökkenés észlelhető. Sajnos az MNB a kamatpolitikájával nem tudja befolyásolni a hatósági áras termékek körét, éppen ezért a központi ár meghatározásúak (áram, gáz, okmányilletékek, stb.), továbbá az önkormányzati szintűek (víz, csatorna, szemétszállítás és tömegközlekedés) esetében a kisember védtelen. Külön történet a benzin és gázolaj, ugyanis itt a MOL monopolhelyzetben van.
Jut eszembe! Olvasom, hogy "a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a MOL ellen gazdasági visszaélés miatt". A hivatal közleménye szerint a MOL az elmúlt három évben irreálisan magasan tartotta a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát, miáltal tetemes extraprofitra tett szert és negatívan befolyásolta az inflációt. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen pont három éve tett az ÖMW vételi ajánlatot a MOL-ra 30.000 HUF/részvény árfolyamon; ma a MOL árfolyama 12.000-20.000 –es sávban jojózik, a többségi pakett "baráti" kezekben van és a lex MOL-t az Országgyűlés szinte egyhangúan fogadta el.
A második tényező az, hogy az elmúlt három évben sikerült az államháztartási hiányt 9,5 %-ról 3,8 - 4 %-ra leszorítani. Ez kemény folyamat volt, a volt kormánypártok belpolitikai vonatkozásban meg is bűnhődtek érte, de ha már sikerült elérni, akkor a belföldi fogyasztásra szánt megnyilatkozásokkal csínján kellene bánni és nem kellene a nemzetközi renomét rontani.
A harmadik tényezőt a brutális mértékű külkereskedelmi exporttöbbletünk képezi. Nem tisztem és nem is szándékozom a Gyurcsány-Bajnai időszakot méltatni, viszont el kell ismernem, hogy ez a javukra írható. Mindenesetre legyünk tisztában azzal, hogy ezt a kedvező helyzetet kizárólag a multinacionális ipari cégeknek köszönhetjük, azaz csak nagyon szőrmentén a bírálatukkal, annál is inkább, mert közel 600.000 munkavállalót foglalkoztatnak. Az exportunkban az agrárium részesedése elhanyagolható, míg a hazai kis- és közepes vállalatok teljesítménye a nagy nullával egyenlő. Ebben egyébiránt nincs is semmi különös, hiszen döglődő wellness szállókból, lovardákból, kutyakozmetikákból, városközpont átalakításokból vagy patakmeder kotrásokból minden lesz, csak export nem. Export abból lesz, ha a hazai kisvállalkozás képes olyan termék előállítására, amivel egy multi beszállítója lehet.
Visszatérve a címben foglalt kérdésre; a tőke- és pénzpiacokat rövidtávon (1-2 év) a napi hírek, középtávon a várakozások és hosszútávon a realitások mozgatják. Mivel augusztus közel van, csak azt tudtam az ismerősömnek tanácsolni, hogy a tervezett költőpénzének a felét most, míg a másik felét közvetlenül az elutazása előtt vegye meg – a kettő közül az egyik mindenképpen olcsóbb lesz, mint a másik.
.jpg)
