Kedves figyelmességre vall a szerzőtől, hogy már a címmel jelzi: a könyvben „szókimondó szövegek” találhatók. Marquez mindig is szeretett részletezve és élvezettel írni élvezetekről, sorait mindig aláfestette kolumbiai vére. Legutóbbi könyve, a 2002-es „Azért élek, hogy elmeséljem az életemet” című önéletrajzi írás a „Marquez-rajongók” közt kisebb ijedtséget váltott ki. Arról suttogtak, kiégett a tűz ... Már a Kavabata Jaszunari idézet az első oldal előtt (a Nobel-díjas, japán író „Az alvó szépségek háza” c. könyvéből) tele van finom parázzsal. Maga a könyv egy öregember és egy fiatal lány (vagy a fiatalság?) szerelmét meséli el. A megkövült elveit dédelgető, idős, agglegény újságíró, kézzel írott cikkeivel, hol az utolsó, hol a legelső oldalon találja magát. „A kilencvenedik születésnapom évében azt az ajándékot találtam ki magamnak, hogy egy szűz kamaszlánnyal töltök egy szenvedélyes éjszakát.” Ez a könyv nyitómondata, mintegy felütésként az aggódók felé. Már a címben is van valami „korszellemhez” igazodó felhang. Természetesen Marquez nem 90 éves, közel húsz éve van még addig, de e sorokkal mintha azt mondaná, ég még a tűz, már ami az írást illeti, mindenképp. A főhős majd’ egy évszázadnyi emléke, bölcsességekkel, lángolással és csalódással, és mindez nem ért még véget, hiszen még csak most kezdődik a könyv - és a szerelem. A férfi csak ennek fényében látja meg az öregedést. De ez a láng hevít is, táncol is, és megmutatja az egész addigi utat. Itt-ott különösen részletesen, hiszen Marquez szereti aprólékosan olvasói elé rajzolni a fényeket, a figurákat és azok érzéseit.