Apa és fia egymástól oly távoli sajátos világát (ég és föld?) jól tükrözi kiadványaik sora is. Ezek közül az egyik legfrissebb és legaktuálisabb Nick Cave verseskötete, mely egyértelműen az ifjabb kiadótárs kéznyomát viseli. Két fordítása is szerepel a kötetben, olyan fordítók mellett, mint Kemény István, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos, Eörsi István, Varró Dániel. Ennyit a háttérről. És most csukják be a szemüket, hogy szokják a sötétet, mert Nick Cave versei elnyelik a fényt. A művészet: építés, alkotás, valami pozitív, valami létrehozás. Nick Cave feketelyukat hoz létre, a legszebb feketelyukat, tele mélységes fájdalommal, fájdalmas szépséggel. Sötét, gonosz örvény ragadja magával az Olvasót, aki zuhantában nekiverődik a Villamosszéknek (The Mercy Seat), Ámulatos Krisztina (Christina The Asthonishing) balladájának, vagy O’Malley kocsmájának (O’Malley’s Bar). És itt a nagy sláger, a két részben is megénekelt Mondd, hogy szeretsz! (Do You Love Me?), mert szeretet az persze kellene neki, bár cserébe nem ígérhet mást, csak „vért és könnyeket”. Fantáziálása sokszor ijesztő, még szerencse, hogy koncertjein lehetősége van kitombolni magából pusztító ösztöneit, művészetté formálni indulatait. Lángoló, vad érzéseit fegyelmezett versekbe szorítja, de ha úgy érzi, ez túl szűk számára, hát regényt ír, ahogy 1989-ben tette. Az „És meglátá a szamár az úrnak angyalát” (And the Ass saw the Angel) című démoni történetet 1992-ben a Holnap Kiadó, 2005-ben az Ulpius-ház jelentette meg.

Nick Cave (and the Bad Seeds) épp lapzártánk napján ad koncertet a Szigeten. Talán még visszatér. Ha meg nem hal.