A különböző jogszabályokban és a hétköznapi beszédben a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak számtalan definíciója létezik. A jelen cikkben kisvállalkozásnak tekintem a 100 millió forint alatti, közepes vállalkozásnak a 100-1.000 millió forintos és nagyvállalkozásnak az 1.000 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégeket.
A "tőzsdefórum" nevű gazdasági hírportálon érdekes statisztika jelent meg azokról a cégekről, amelyek a 2008-as mérlegüket az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilvántartási rendszerébe elektronikus úton juttatták el. A kimutatás szerint a mérleget leadó 350.000 vállalkozásból 301 ezer a kisvállalkozás, kb. 45 ezer a közepes méretű és kb. 4 ezer a nagyvállalkozás. A kisvállalkozások 530.000, a közepes méretűek 560.000 és a nagyvállalkozások szintén 560.000 főt foglalkoztatnak. Az egy foglalkoztatottra eső átlagos havi személyügyi ráfordítás (bruttó munkabér, TB járulék és egyéb tételek) rendre: 145.000 forint, 225.000 forint és a nagyvállalatoknál 657.000 forint. Érdekesség még az is, hogy 2009-ben a fenti cégek közül 15.000 ellen indult felszámolási eljárás és szinte kivétel nélkül a közepes méretűek voltak érintettek.
Mit lehet a fenti adatokból kiolvasni? Először is azt, hogy a kisvállalkozások átlagosan 1,8 főt foglalkoztatnak, ami praktikusan azt jelenti, hogy itt bizony zömében kényszervállalkozásokkal állunk szemben (pl. férj-feleség üzemeltet egy kisboltot vagy két ismerős összeáll egy szolgáltatás nyújtására). Érdekesség itt még a személyügyi költségeket ki nem mutató EVA-s cégek érzékelhető jelenléte, mely cégeket jellemzően adóoptimalizálás érdekében szokták létrehozni – ezt jómagam "belföldi offshore"-nak nevezem. A közepes méretű cégek átlagban 12 főt, míg a nagyvállalatok 140 főt foglalkoztatnak.
A második megállapítás lehet az, hogy a 4.000 nagyvállalat a közteherviseléshez (nyugdíj- és egészségügyi rendszer fenntartása, stb.) közel másfélszer akkora mértékben járul hozzá, mint a fennmaradó 346.000 cég együttesen. Mi alapján lehet ezt kijelenteni? Nos, tudjuk, hogy a hazai átlagos adóék hozzávetőleg 50 %-os, azaz a munkaügyi ráfordítások 50 %-a közvetlenül az állami költségvetésbe kerül befizetésre SZJA előleg és TB járulék gyanánt. Ez esetben egy nagyvállalati alkalmazott közvetlenül havi 327.000, egy középvállalati havi 112.000, míg egy kisvállalati havi 75.000 forinttal járul hozzá a közterhekhez. Ezek után egy egyszerű szorzással ki kell számítani az egyes cégkategóriák által prezentált adóék-tömeget és kész a végeredmény.
A hazai közgazdászok és politikusok többsége között elterjedt egy szlogen, miszerint a kis- és középvállalkozások támogatása révén jelentősen növelhető a foglalkoztatottsági szint és az adóbevétel is. A fenti kis elemzés egyáltalán nem erre utal, sőt, ha figyelembe vesszük a felszámolással érintetteket is, akkor rögzíthető, hogy a közepes méretűek fokozottan veszélyeztetettek – ennek egyébiránt megvan a maga szervezetelméleti oka. Az viszont vitathatatlan, hogy a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak megvan a saját szerepük a foglalkoztatottsági szint fenntartásában és pufferként szolgálhatnak a nagyvállalati foglalkoztatásból kieső munkavállalók számára, viszont az esetleges támogatásuk legyen célirányos és az összege legyen lényegesen kisebb, mint az általuk viselt közterhek nagysága.
