A múltkoriban kíváncsiságból megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy jobboldalinak vagy baloldalinak tartják-e magukat, és miért. A válaszokat nagyjából három csoportba lehetett sorolni, mégpedig:
1.”Jobboldali vagyok, mert nem az MSZP-re, hanem a FIDESZ-re szavazok”;
2. „Jobboldali vagyok, mert a jelenlegi hatalom idején romlott a közbiztonság”;
3. „Jobboldali vagyok, mert nincs munkahelyem, és a jelen kormányzat azt számomra nem biztosítja”.
Az első esetben a válaszadó azt gondolja, attól jobboldali, hogy nem az általa egyedüliként baloldali pártnak tartott MSZP-re szavaz. A második esetben arról van szó, hogy az egyén a környezetében zajló jelenséget szubjektív módon negatívan értékeli, és ok-okozati összefüggést vél felfedezni a jelenség és a mindenkori kormányzat politikai irányultsága között. A harmadik választípus már érdekesebb, ugyanis itt az egyén személyére szabott állami intézkedésre tart igényt, és ennek hiányában a felé a politikai formáció felé orientálódik, amelyik azt számára ígéri. Jellemző viszont, hogy amikor részletesebben elkezdtem firtatni a jobboldaliság és a baloldaliság lényegét, ismerőseim nem tudtak konkrét válaszokat adni.
Ha felmegyünk az internetre és beütjük a címben szereplő fogalompárt, az előjövő kínálatban számos olyan szociológiai és politológiai tanulmányt találhatunk, amelyek pont az érdemi definíciókkal foglalkoznak. Leszögezhetjük, hogy az európai és az angolszász demokráciákban a politikai jobboldaliság és baloldaliság lényege abban rejlik - immár közel száz éve -, hogy az adott politikai formáció (párt) vagy az egyén miképpen vélekedik az állam gazdasági és szociális szerepvállalásáról.
Az állam gazdasági és szociális szerepvállalása a közhiedelemmel ellentétben nem elsősorban munkásmozgalmi vívmány. Kialakulása a XIX. századi kontinentális Európához, elsősorban Franciaországhoz és Németországhoz kötődik. Ezekben az országokban ekkoriban épültek ki az állami vasutak és az állami bürokrácia, amelyek nagy létszámú, fegyelmezett és magasan szakképzett személyi állományt igényeltek. Ezek az emberek cserében elvárták a biztos egzisztenciát, amelynek fő elemeit többek között a tervezhető életpálya, az állami oktatás, az állami egészségügyi ellátás és az állami nyugdíj képezték. A folyamat rendkívül komoly ideológiai támogatást kapott 1891-ben a Vatikán részéről, amikor is XIII. Leó pápa kiadta a Rerum Novarum (Új dolgokról) kezdetű enciklikáját, amelyben az állam feladatait, felelősségét és szerepvállalását taglalta.
A ma általánosan elfogadott értelmezésben politikailag baloldali az a párt, amely szavaiban, tetteiben és választási programjaiban az állam jelentős mértékű gazdasági és szociális szerepvállalását tartja fontosnak, míg politikailag jobboldali, amelyik ezt a szerepvállalást a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni akarja. Pénzügyi-közgazdasági nyelven ez azt jelenti, hogy egy baloldali párt az erősen adóztató és visszaosztó állammodellt preferálja, míg egy jobboldali párt ennek pont az ellenkezőjét.
Ha a politikai jobboldaliság-baloldaliság definíciója szerint elemezzük az elmúlt száz-százhúsz év történelmét, olyan megdöbbentő következtetésig is el lehet jutni, hogy a XX. század valamennyi nagy európai diktatúrája (Olaszország, Németország, Szovjetunió) tulajdonképpen baloldali indíttatású volt, hiszen az egyének fokozott állami szociális és egyéb juttatásokban részesültek, amiért számos alapvető emberi jogukról le kellett mondaniuk (lásd Orwell: 1984).
Nézzük a hazai politikai térképet! Mit mond a Fidesz-MPSZ, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és a Munkáspárt? Ami hallható és mindenkihez eljut, az a következő: „ingyenes egészségügy”, „nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj visszaállítása”, „állami munkahelyek teremtése”, „ingyenes felsőoktatás”, „szociális bérlakások építése állami, önkormányzati pénzből”, „a GYES időtartamának visszaemelése 3 évre”, „családi adókedvezmények”, stb. – csupa szép és jó. Ha a politikai üzenetek és szándékok igazak, akkor csak azt lehet rögzíteni, hogy a fent említett öt politikai párt mindegyike baloldali, és különbséget közöttük gyakorlatilag nem lehet felfedezni. Ma Magyarországon egyedül az MDF (Magyar Demokrata Fórum), amelyik jobboldali pártnak tekinthető.
Mi a helyzet nemzetközi viszonylatokban? Az MSZP és az MDF a helyén van; az előbbi az Európai Szociáldemokraták, míg utóbbi az Európai Konzervatívok frakciójában. A Fidesz-MPSZ-KDNP jelenleg az Európai Néppártok frakciójának a tagja (kérdés, hogy meddig?), míg a Jobbik európai képviselőcsoportját senki sem vállalja fel. Ha az egyedül jobboldaliként definiált MDF-et nézzük, hozzá legközelebb – az általa vallott és hirdetett értékrend alapján - nemzetközi viszonylatban a német CDU, a brit tory (konzervatív) és az USA republikánus pártja áll.
A fentiekből egyenesen következik az is, hogy ha például az MDF küldött volna néhány megfigyelőt az USA republikánus pártjának 2008. évi elnökjelölő konvenciójára, akkor a helyük valahol az első sorokban lett volna és nem a kakasülőn, két megtermett helyi hölgyaktivista harapófogójában.
