A jeles esemény alkalmából egykori és jelenlegi tagok, családok is megjelentek a Sirály Csónakházban.
Tóth Ákos az egyesület vezetője a Halom Televíziónak felidézte, hogy Sándor László tanár úr Battára kerülve – folytatva a "váci vizes múltját" – 1974-ben azzal a céllal hívta életre a szervezetet, hogy együtt sportoljon, kiránduljon a "vízi úttörőcsapat". Hétköznaponként délután előkerültek a hajók, mindegyiknek saját legénysége volt, és kezdődhetett is a dunai evezés. Ezeket a hagyományokat viszik tovább ma is, bár kissé enyhült a "katonás fegyelem" az évtizedek során.
Kurán József jelen volt az első, "Piros iskolában" tartott gyűlésen, amikor meghirdették a vízi úttörőcsapat megalakulását. A Sándor László tanár úr kedvcsinálóként mesélt a váci élményekről, táborozásokról, ami mindenkit annyira inspirált, hogy sokan részt vettek az első tavaszi vízreszálláson. Több távon is kipróbálhatták magukat; a "kis kör" során megkerülték a Csepel-szigetet, a "nagy kör" pedig alkalmat adott a Balaton való evezésre is.
Dr Horváthné dr. Hidegh Anikó – az Arany iskola főigazgatója – elmondta, hogy nagyon sok mindent megtanultak túrák során, egyebek mellett a bogrács alá való tűzrakást, a cölöpös sátor gyors felállítását és természetesen a helyes evezési technikát. Felidézte, hogy meg kellett mászni a ranglétrát: hajós inasból válhatott valaki evezőssé, matrózzá, kormányossá, majd kapitánnyá – ma már a fedélzetmesteri rang előzi meg a legmagasabb fokozatot.
A születésnapon hat emlékoszlopot is felavattak, azon egykori vezetők, kapitányok emlékére, akik már nem lehetnek a csapattal:
Sándor László - Tanár úr, Reszler Géza - Reszi, Téglási Sándor - Sanyi, Hornyák József - Jocó, Gulyás Tibor - TibÚr, Lantos Gábor - Egér.