Szépkorú városlakókat köszöntött az Önkormányzat nevében Vezér Mihály polgármester és Szalai Attila képviselő.
A 95 éves Ár Vendelné, Matild néni, a 90 éves Molnár Lajosné, Marika néni és a szintén 90. életévét betöltött Berzy Béla részére ajándékkal is kedveskedtek a látogatás során, illetve átadták a miniszterelnök köszöntő oklevelét.
Vezér Mihály szerint nagyon sokat jelent az idős generáció élettapasztalata, és – a mai elhidegült világban – a belőlük áradó, erőt adó, megértő szeretet. Fontos, hogy meghallgassuk egymást, és a lehető legtöbb értékes időt töltsük együtt családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel. Minél többet adunk másoknak, annál többet kapunk vissza magunk is, tőlük. Érdemes ezt az utat járni, mert szebbé tudjuk tenni egymás hétköznapjait – fogalmazott a polgármester.
Az ünnepeltek bölcs elmondásából látható az is, hogy a jó testi-lelki egészség egyik záloga még idős korban is a rendszeres munka, a restség lehetőség szerinti elkerülése. Fontos kapaszkodó az életben, ha valaki hasznosnak érezheti magát. A város mindenben igyekszik segíteni, jobbá tenni az idős generáció életét– mondta Vezér Mihály.
Szalai Attila –, akinek a körzetében él a két szépkorú hölgy – elmondta, hogy a Déli-lakótelepet a városi átlagnál több idős polgár lakja. Igyekszik mindig figyelembe venni a magas életkorúak igényeit, kéréseit, például egy park kialakításánál a játszóeszközöket középen, a padokat pedig a terület szélére, az épületekhez közelebb helyezik el. Fontosnak tartja az idősebb generáció meghallhatását, amely nagy tapasztalata révén bölcs tanácsokkal szolgál.
A képviselő szeretne példát mutatni a fiataloknak azzal is, hogy – nem csak idősek számára – szívesen, belső indíttatásból végzi a gyakorlati segítést, legyen az kertrendezés, szállítás, vagy bármilyen egyéb kérés. A szépkorú generáció nagyon hálás, a törődést szeretettel viszonozza, ugyanakkor az utánuk jövők is köszönettel tartoznak nekik a jelent megalapozó dolgos évekért – tette hozzá Szalai Attila.
Matild néni Csongrádról Csepelre, majd onnan 1972-ben Százhalombattára költözött, az akkori DKV-ban diszpécserként dolgozott, 2014 óta a Gondozóház lakója. Szép kora ellenére jól érzi magát, szellemileg is friss.
Marika néni Budapesten született, édesapja fiatalon meghalt, édesanyja második házasságából három testvére született, így hat gyermek élt a családban. A szülők mindnyájukat egyformán szerették, soha semmilyen téren nem tettek különbséget az édes- és a féltestvérek között.
Könyvelői végzettséggel először begyűjtési előadóként dolgozott a fővárosban a Tanácsházán – megyei kitüntetést is kapott munkájáért –, majd férjhez ment, ami után szülési szabadságon volt. Később a várba költöztek, ekkor a kerületben a Takarék Szövetkeznél kirendeltség vezetői munkakört töltött be.
Marika néni fia Százhalombattán él, ezért költözött a városba 24 éve. Nagyon szeret itt lakni, azért is, mert a lépcsőházban mindenki ismeri egymást, sokat beszélgetnek. Gyakran látogatják unokái és lánya is, nagyon büszke három dédunokájára. A mai napig tevékeny, minden segítség nélkül el tudja látni magát.
Berzy Béla Sajókazincon, a mai Kazincbarcikán született, feleségével 62 éve házasok, 1963-ban költöztek Százhalombattára, ahol a Dunamenti Erőműnél kezdett dolgozni. Részese volt a termelés beindításának még azon év szeptemberében. Nagyon szerette a munkáját, folyamatosan képezte magát. Közel 45 évet dolgozott a villamosenergia-iparban az erőművédelem területén, tevékenységét kitüntetéssel is elismerték.
Büszke családjára, a szintén Százhalombattán élő gyermekei házasok; lánya pedagógus, fia egy német szállítmányozási cégnél igazgató. Egy lány és két fiú unokája van.
Sokat olvas, fiatalabb korában vitorlázott, horgászott, serdülőként megyei futballválogatott volt, az aktív időtöltéshez a kiterjedt baráti kör is jó lehetőséget biztosított. Nagyon szerettek utazni feleségével, a lehetőségekhez mérten sok európai városban is jártak.
Az ünnepeltek a hosszú élet titkának a családot, az életben való helytállást, az összefogást tartották, amelynek legfontosabb eleme a "szeretet".