2024. június 19. - Gyárfás napja
Szerda
Min:19°
Max:32°
Csütörtök
Min:21°
Max:29°
Péntek
Min:20°
Max:31°
Szombat
Min:20°
Max:29°
Vasárnap
Min:19°
Max:30°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Bármit elérhetsz - írta: ND
2017-05-25 - Ma már nem kell hagyományos értelemben vallásosnak lenni ahhoz, hogy közelebbi vagy távolabbi (zarándok)helyekre induljunk, ha "valamit, önmagunkat vagy válaszokat" keresünk. Tóth Norman, a 27 éves százhalombattai fiatalember három évvel ezelőtt a Szent Jakab-úton, közismertebb nevén az El Camino zarándoklaton kereste a válaszokat akkori kérdéseire, idén márciusban viszont már egészen Nepálig utazott. Külső-belső utazásával kapcsolatos élményeit a Hírtükörnek is elmesélte.
Gyerekkora óta vonzotta Nepál. Kíváncsisága – az emberek, az ország, annak természeti és "spirituális" környezete iránt – az évtizedek során sem csillapodott. Átszállással, több mint harmincöt órás repülőút és a repülőtérről a városba tartó kétórányi séta után érkezett meg Katmanduba 2017. március elején. Megtapasztalta, milyen nyitott, segítőkész és vendégszerető emberek lakják az országot. Az első nepáli éjszakájára egy helyi család fogadta be, majd három napot városnézéssel töltött a fővárosban és környékén, miközben beszerezte a szükséges túraengedélyeket is. Katmanduban lenyűgözték a templomok, de elsősorban a "zarándoklatra" készült – ezúttal a Himalája szentélyébe.

A kiutazás előtt mintegy fél évig készült a mintegy kéthetes Everest alaptábori túrára: futott, úszott, túrázott. Leginkább az oxigénhiánytól tartott, de amennyire tudott, erre is felkészült. "Ötezer méter körül fájt egy kicsit a fejem, az éjszakai légszomj kissé kellemetlen, de ezeken kívül semmi probléma nem volt". Nem a "népszerű" túraútvonalat választotta, hanem egy kalandosabbat és hosszabbat, ahol "többet látott" és hordár, idegenvezető segítségét sem vette igénybe. A helyiek segítségére bármikor számíthatott. Igaz, kevesen beszélnek (jól) angolul, de "a tulajdonneveket ismerik és jól mutogatnak". Norman mindig talált magának szállást az útvonal melletti kis falvak "hosteljeiben".

A megannyi – főként az európai szemnek – különleges látnivaló mellett legnagyobb élményt az emberek, országok, kultúrák diverzitásának szépsége jelentette a százhalombattai kalandor számára. Nem hiába ment a "válaszai" után, amelyek azután újabb kérdéseket generáltak. "A kérdések lehetőségek. A válaszok megoldások." Norman mindenkit csak biztatni tud az elindulásra, az úton levésre, és arra is figyelmeztet: hiba nem végig menni a választott úton. "Különböző az utunk, de mindannyian úton vagyunk. A kulcs a tudatosításban rejlik."

Már készül a következő nepáli túrájára, a – várhatóan idén októberi – "visszatérésre", amikor az ország nyugati irányába szeretne indulni. Lélegzetelállító fényképes beszámolója blogján, a www.tothnorman.com/blog oldalon található.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
Szünetel a gázszolgáltatás
2024-06-18
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatokat végez Százhalombattán, Tárnokon, Sóskúton, Pusztazámoron, Diósdon és Érden, ezért szünetel a gázszolgáltatás június 19-én 9 és 17 óra között.

Modernkori történetek - Közel 50 interjú egy kötetben
2024-06-15
A 95. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Fazekas István "Beszélgetés a mi időnkről" című interjúkötete az Üveghegy Kiadó gondozásában, Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatásával. A szerzővel könyvbemutató keretében Véghelyi Balázs kiadóvezető beszélgetett a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Az est díszvendége Balogh Júlia szerkesztő, rendező, Csoóri Sándor özvegye és hagyatékának gondozója volt.

Aranyszívek
2024-06-15
A Sérültekért Alapítvány a hagyományos Aranyszív Ünnepen mondott köszönetet támogatóinak, segítőinek, illetve idén is átadták az Aranyszív Díjat, amelyet olyan személyek kaphatnak, akik sokat tesznek a sérült emberek társadalmi integrációjáért. Külön elismerést vehetett át több foglalkoztatott fiatal, illetve egy alapítványi munkatárs, továbbá támogatók átadták az alapítvány számára gyűjtött adományokat.

Egészségnap az eredmények tükrében
2024-06-14
Ahogy korábban megírtuk, szinte a teljes létszámot kihasználva, mintegy 180 páciens regisztrált az Önkormányzat és a Százhalom Egészségügyi Központ által szervezett második, ingyenes májusi egészségügyi szűrőnapra. Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán tájékoztatott az eredményről.

Squash Országos Bajnokság Százhalombattán
2024-06-13
A junior OB után Százhalombattán az Omega Sportcentrum adott otthont a Magyar Squash (fallabda) Szövetség XXXVI. Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságnak június 8-9-én.

A könyv ünnepe
2024-06-11
Csodás napot töltöttünk együtt a Battai Könyvünnep alkalmából június 7-én. Köszönjük! A könyveket, a történeteket, a meséket ünnepeltük, a közös élményt, ami összehoz bennünket – kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az időjárással is megküzdöttek
2024-06-10
A tervezett teljesítési időn belül futott a célba Nagy Orsolya és Hajduné Bukó Judit a SZVISE színeiben, a BSI ALDI Női Futógála 10 km-es távján.

Egyértelmű megerősítés - Helyi Önkormányzati Választások 2024
2024-06-10
Vezér Mihályt, az ÉSZKE színeiben induló jelenlegi polgármestert 6798 választópolgár erősítette meg szavazatával, hogy a 2024-2029 ciklusban is vezesse a várost – a Nemzeti Választási Iroda nem jogerős adatai alapján.

Könyvből soha nem elég - Felajánlás a Családsegítőnek
2024-06-08
Széles műfajpalettát felölelő könyvcsomagokat adtak át a Városi Családsegítő és Gondozási Központnak, illetve az ott működő nyugdíjas klub javára az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület tagjai.

Megcsonkított ország
2024-06-07
104 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, ami nyomán Magyarország elvesztette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, továbbá súlyos csapást mért a gazdaságra a természeti kincsek nagy részének szomszédos országokhoz kerülésével.

Megújult az 1-es iskola udvara
2024-06-06
A 26 millió forintos önkormányzati támogatással megvalósult beruházás keretében műfüves borítást helyeztek le, új eszközöket szereztek be és telepítettek, valamint felújították az atlétikai pályákat.

Tavaszi nagyüzem a teniszezőknél
2024-06-06
Számos érmet szerezett a VUK SE Teniszszakosztálya a tavaszi hazai és országos rendezésű versenyeken – tájékozatott Dénes Tibor vezetőedző.

Értékteremtő fiatalok
2024-06-06
A Városi Gyermeknapon adták át a Barátság Kulturális Központ által alapított Janikovszky Éva Művészeti Díjakat az amatőr művészeti tevékenységet folytató gyerekeknek.

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM - SZEKRÉNYMESE
2024-06-06
Egyszer volt, hol nem volt, volt két szekrény, akik még az elmúlt században láttak napvilágot. 

Jani Bácsi!
2024-06-06
Emlékszem, amikor a jelenlegi otthonunkba költöztünk, egy Erkel körúti lakásba, Jani Bácsi volt az első lakó, aki érdeklődve tekintett ki a lépcsőházba, majd gyorsan be is mutatkozott. 

Három érem a modellvitorlás kupán
2024-06-06
Egy ezüst- és két bronzérmet nyert a Dunamenti Energia Modellező Klub a május 31. és június 2. között rendezett Kanizsa Kupán – tájékoztatott Kunvári Sándor az egyesületi tagja.

Alapkőletétel - Új otthon épül az időseknek
2024-06-04
A legmodernebb körülményeket biztosítja majd az a gondozóház, amelyet az egykori Százszorszép Óvoda épületéből, bővítéssel alakítanak ki. Az önkormányzati beruházásban megvalósuló intézmény alapkövét június 4-én tették le.

Eskütétel
2024-06-04
Vezér Mihály polgármester előtt, június 3-án letették esküjüket a szavazatszámláló bizottságok szervezetek által megbízott tagjai, akik a június 9-i helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és az európai parlamenti választások lebonyolításában vesznek részt. Százhalombatta 8 egyéni választókerületében mindenhol 2-2 szavazókörben lehet leadni a voksokat 6 és 19 óra között. A 16 szavazatszámláló bizottság hatóságnak, tagjai pedig hivatalos személynek minősülnek.

Megújult körülmények között folytatódhat a gyermekek fejlesztése
2024-06-03
Önkormányzati támogatásból újították fel a Szülők Fóruma Egyesület Kodály Zoltán sétányon található központi helyiségét.

Útlezárás
2024-06-03
A Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda tájékoztatása szerint a Csokonai utca 11-12. között az úttest teljes szélességében forgalomlassító küszöb építése történik, ezért a Csokonai utca 2024. június 3. és június 5. között mindkét irányból zsákutca lesz.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.