Szép érmek a Modellvitorlás Kékszalagon és a Szlovák Kupán

  • SPORT
  • 2025-07-12
  • 36 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Két júliusi versenyen is jól szerepeltek a Dunamenti Energia Modellező Klub versenyzői – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Balatoni Kékszalag, július 10-e


A nagyok utána egy órával indították az X/RC modellvitorlás regattát az F5-E/IOM hajóosztályban.

A parton a "depó"-ban többen azt mondták, hogy B vitorla szükséges, de a hajók vízre tételénél már változott a vélemény. Más volt a szélerő érzékelése a parton, mint a vízen, ahol északnyugati szélnek kellett volna borzolni a felületet; ennek ellenére "A ½" szélerővel kezdtünk, ami menet közben gyengült.

A harmadik futam után erősödött a szél "A ½" és – "A ¾" közé, ami érdekesebbé és pörgősebbé tette a versenyt. Új pálya formáció került kitűzésre, ami fokozott figyelmet igényelt a krajc bója utáni szakaszon. A krajc bója utáni bóját a parthoz közel tűzték ki a krajc bójával egy irányba a part felé, és innen egy bal kanyaros bója vételével indultunk ellenkező irányba a Balaton déli partja felé kirakott kapukhoz. Ez oda-vissza szakasz a pálya megtételéhez, ami szerintem egyikünknek sem volt megfelelő, és nem hagy nyomot az emlékeinkben. Az északnyugati szél miatt itt 5 méterenként, vagy még rövidebb szakaszokon pofozgatta a szél a hajókat, így a kapitányoknak nehéz volt eldönteni, hogy melyik csapáson van, és hogy egyáltalán jó lesz -e a választott oldal – szóval kemény, érdekes volt ez a szakasz, ami néha mosolyt csalt a kapitányok arcára az előbb leírtak miatt.

De sokszor hallottam már, hogy mindenkinek egyformán fúj a szél. Csak nem mindegy, hogy milyen pozícióban!

A nyolcadik futam után a versenybíró leállította a versenyzést, mivel az időjárás előrejelzés komoly zivatart jósolt, ami végül is valahogy elment mellettünk, de a döntése jogos volt és felelősségteljes. A versenyen 17 versenyző indult.


Battai eredmények: II. Garay György, III. Illés Zoltán, IV. Kunvári Sándor, VI. Forrai Csaba, VII. Schulek János, X. Gergely András, XIII. Garay Márton, XV. Garay Gergely



RC modellvitorlás Nyílt Szlovák Kupa, RG65 hajóosztály – Kassa, július 5-6.


A kis magyar csapat összetétele: 3 fő versenyző, egy fő menedzser.

Jól indult a szombat, remek "A ¾" szélerő befújásokkal és sok szélcsatornával. Ebédig a késői első rajt után 3 futamot teljesített a mezőny.

Ebéd után nagyon vissza gyengült a szélerő "A1/2" és "A ¼" közé, de voltak olyan futamok, amiket a szél gyengülése miatt le kellett fújni. Nagyon forgolódott a szél, és végleg legyengült "A1/4"-re.

Ilyen szélerő mellett 8 futamot teljesített a mezőny ezen a napon.

Ijesztő kép tárult elénk, amikor megérkeztünk a helyszínre vasárnap; teljes szélcsend! Csak reménykedni tudtunk, hogy egyszer csak feltámad a szél, annak ellenére, hogy a jósok hasonló szélerőt mondtak erre a napra.

Egy órával a hivatalos rajt indítási idő után valami kezdett lengedezni. Az első két futam "A ¼" szélerővel indult, aztán kezdett fokozatosan erősödni, olyannyira, hogy az utolsó két futamot már "A ¾" és az feletti szélerővel tettük meg, habár a hátszeles szakaszokon voltak a nagyobb "pöffök", amelyek már buktatták a hajókat.

A versenyidő végére ezen a napon is 8 futamot teljesített a 12 fős mezőny.

Az eredményhirdetésre még fokozódott a szél erő, és talán már a B vitorlát használtuk volna, de ez már a verseny időn túli jelenség volt.

Összességében jó hangulatú, kánikulától fűtött hétvégét hagytunk magunk mögött, és persze Kassát.


Battai eredmények: I. Forrai Csaba,III. Kunvári Sándor





  

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák