2020. augusztus 09. - Emőd napja
Vasárnap
Min:24°
Max:32°
Hétfő
Min:22°
Max:32°
Kedd
Min:20°
Max:30°
Szerda
Min:20°
Max:30°
Csütörtök
Min:18°
Max:29°
Sport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ússz, ússz, ússz! Grátz Benjámin aranyérmes 200 méter vegyesen a Nanjing-i Ifjúsági Olimpián
2014-08-18 - A Százhalombattai VUK SE ifjú úszótehetsége már az előfutamokból is a legjobb idővel került fináléba, ahol aztán érvényesítette a papírformát. Nagy előnnyel, 2:01,08-as idővel diadalmaskodott, míg a honfitárs, Szabó Norbert 2:02,47-tel harmadik helyen zárt.
Benjit edzője, Vértesi Tamás kísérte el idei legnagyobb versenyére Kínába. A Magyar Csapat 16 sportágban, 57 versenyzővel, köztük 8 úszóval képviselteti magát az ifjúsági korú versenyzők világeseményén.
 
Jelenlegi információink szerint versenyzőnk két egyéni számban - 200 méter vegyesen és 200 méter pillangón áll rajtkőre. Utóbbi számban augusztus 22-én drukkolhatunk neki.
 
"Nagyon büszke vagyok Benjire, aki nem először dobogtatja meg a battai szíveket – nyilatkozta Vezér Mihály polgármester. Májusban Fair Play díjat vett át a MOB-tól, júliusban pedig aranyérmet nyert a hollandiai ifjúsági Eb-n. Gratulálok neki, Vértesi Tamás edzőnek, valamint az egész egyesületnek! Biztos vagyok abban, hogy még nagyon sokat fogunk hallani róla!"

Nyári táborok
2020-05-15 -
A Százhalombattai Hírtükör online felületén idén is közzétesszük a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan és tartalmasan töltsék a nyári szünidőt. A táborokat, programokat kínáló vállalkozások, szervezetek, magánszemélyek részére ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítunk. Érdeklődni és jelentkezni a hirtukor@mail.battanet.hu e-mail címen, illetve a 06 30 361 8050-es telefonszámon lehet.
Civil szféra
2020-05-08 -
A Remény Bajnoka Alapítvány (székhelye: 2440 Százhalombatta, Ifjúság útja 7.) Kuratóriuma által 2020. május 8. napján az alábbi pályázatot írja ki: Az Alapítvány 50.000,- Ft-os támogatásra ír ki pályázatot olyan magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére, akik megfelelnek a pályázati feltételeknek.
AKTUÁLIS
2020-08-07 -
2020-07-29 -
2020-07-22 - Nyugdíjazás és óraszámcsökkenés miatt leendő csapattagjait keresi az ÉSZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium a következő területeken: 
HÍREINK
Átúszták a Balatont
2020-08-07
A Százhalombattai VUK SE tizenegy versenyzője is részt vett a 38. Balaton-átúszáson augusztus 1-jén.

Belőled is lehet kortárs segítő...
2020-08-07
A SZISZKI-ben a második nyáron tartunk képzett kortárs segítőink vezetésével egy több alkalomból álló ún.

Hajnalban csapott le az utcán egy idős nőre a rabló
2020-08-07
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 6-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

Küzdenek a rongálás és az illegális szemétlerakás ellen
2020-08-06
Klasszikus értelemben nem fordultak elő bűncselekmények júlisban azonban, folytatódtak a kukarugdosások és kiborogatások, gyújtogatások és rongálások - áll a százhalombattai polgárőség beszámolojában.

Nyitva lesz a művészeti iskola
2020-08-06
Hangszerkóstolgató, festékpróbálgató nyílt napra várják az érdeklődőket a százhalombattai Művészeti Iskolában augusztus 29-én (szombaton), 9-től 13 óráig.

Felvételi meghallgatás a művészeti iskolában
2020-08-06
Zeneművészet és képzőművészet szakon is felvételi meghallgatást tartanak a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskolában a 2020/21-es tanévre jelentkezőknek augusztus 31-én (hétfőn) 14 és 18 óra között.

KÉSZ-közlemény: Elfogadhatatlan a nyilvános fenyegetőzés
2020-08-06
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége már többször felemelte szavát a magyar közélet tisztaságáért, a kulturált kommunikációért. Sajnos történelmi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a szavakat, az uszításokat a tettek követik, a kisemmizéstől a fizikai megsemmisítésig.

Folytassátok, jövő bajnokai!
2020-08-04
Több mint ezerkétszáz nevezéssel zajlott le a "Kezdjük újra!" Jövő Bajnokai Utánpótlás Verseny második fordulója a százhalombattai strandon július 29-én. A VUK SE úszó szakosztályának versenyzői rengeteg jó teljesítmény és egyéni csúcs mellett tíz arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel zárták a viadalt.

Futósikerek
2020-08-04
Remekül teljesítettek a SZVISE Atlétika szakosztályának versenyzői a nyári megméretéseken.

Új szabadtéri edzőeszközök
2020-08-03
Hivatalosan is átadták az új szabadtéri fitneszparkot Százhalombattán, a Sportparkban július 31-én

Egyedi igényekre nem lehet többségi célú helyi szabályozást képezni
2020-08-03
Janovszky Károly, SZÁKOM-ügyvezető tájékoztatója

Hitből pajzsot Eperjessel
2020-08-03
Megjelent a Hitből pajzsot sorozat tizedik része, amelyben az Eucharisztia és a Szeretetláng ajándékára hívja fel a figyelmet Eperjes Károly színművész.A videó a KÉSZ YouTube-csatornáján érhető el: https://youtu.be/yMqmluEXW0A

Folytatódik az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszövetség leleplezése - két újabb tagot tartóztattak le
2020-08-03
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 31-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 31-ig elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak, akik ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. Mindketten annak a bűnbandának a tagjai, amelynek tíz másik tagja ellen 2020. február 7-én rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést a Budakörnyéki Járásbíróság.

Halálos áldozatot is követelt a családi viszály miatt kitört tömegverekedés Érden
2020-08-03
12 ember letartóztatását kezdeményezte az ügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírái 2020. augusztus 2-án 6 gyanúsítottat személyesen, további 6 embert távmeghallgatás útján hallgattak meg, majd rendelték el letartóztatásukat, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást.

Könyvjelző - Daniel Tudor: Kérdezz meg egy észak-koreait!
2020-08-03
Hogy megragadjam Észak-Korea lényegét, Ady után szabadon az "északföld, titok, idegenség" szavakhoz nyúlok.

Tenisz - Két lánycsapat is országos döntőben
2020-08-03
Második helyen végzett a Százhalombattai VUK SE L18 csapata a teniszezők Korosztályos Vidék Bajnokságán, Szentesen július 13-23-án. Az egyesület L16 összeállítása negyedik lett. Mindkét gárda bejutott az országos döntőbe.

Polgármesteri tájékoztató
2020-07-31
Hírlevélben tájékoztatta a városlakókat Vezér Mihály polgármester a százhalombattai aktualitásokról és számos jelentős változásról júliusban. Az alábbiakban ebből emeljük ki a legfontosabb, a Hírtükör által még nem közölt részleteket.

Bicskával fenyegetve rabolta ki a horgászó férfit
2020-07-31
Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt folytat nyomozást.

Változások a hulladékszállításban
2020-07-30
Fizetőssé válik a zöldjárat szeptember 1-jétől, és megszűnik a 65 év felettiek, valamint az I. és II. rokkantsági csoportba tartozó városlakók számára biztosított ingyenes szemétszállítás október 1-jétől Százhalombattán.

Lazán vette a bűnügyi felügyeletet egy férfi - letartóztatta a bíróság
2020-07-30
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 23-án megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 23. napjáig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.