Százhalombatta nevét az északi határában elterülő vaskori halmokról kapta. E halmok szomszédságában található egy bronzkori tell telep maradványa, amelyet Kr. e. 1800 körül népesítettek be. A középső bronzkor folyamán pedig sánccal és árokkal erősítették meg, azaz Magyarország egyik legnagyobb földvárává alakították.

 

Kicsi koromban gyakran jártunk ide a szüleimmel kirándulni, jó levegőt szívni és gyönyörködni a táj szépségében. Itt a Mezőföld peremén magasodó földvárról jó kilátás nyílik a kanyargó Dunára, annak túloldalára és a környékre.

 

Biológia szakos gimnazistaként – azzal a tudatos kíváncsisággal tértem vissza erre a számomra kissé rejtelmesnek tűnő helyre, hogy vajon milyen lehet annak a növény és állatvilága. Különös figyelemmel arra, hogy alig egy kilométer távolságra vannak tőle a Dunamenti Erőmű Zrt. hatalmas kéményei, amelyek tudvalevőleg korábban folyamatosan ontották, ezer tonnaszámra a legkülönbözőbb kémiai összetételű ipari szennyezőanyagokat. Úgyszintén hasonló szennyezőforrás a MOL Nyrt. is, amelyet a város déli részére telepítettek az 1960-as években. Maga a város – főleg a lakótelepi rész – egy valóságos betonrengeteg. Mindezek a civilizáció utolsó fél évszázadának a "termékei", amelyeknek szorításában már levegő után kapkod maga a város is, és ez a kis oázis is a város peremén, az egykori földvár a Sánc-"heggyel", amelynek déli oldalán egy téglagyár és annak az agyagbányája működött a múlt században. Ennek köszönhetően a földvár területének és oldalfalának egy része megsemmisült.

 

 

Úgy gondolom, hogy természetes és célszerű az, ha a közvetlen környezetünkben, lakóhelyünk környékén kezdünk el ismerkedni a minket körülvevő természeti és történelmi értékekkel.

Kíváncsi voltam arra, hogy a fent említett "civilizációs ártalmak, szennyezések" szorításában van-e olyan állapotban az itt lévő növény és állatvilág, mint ahol nincsenek ilyen körülmények.

 

Sajnálattal értesültem arról, hogy városunk képviselő testülete hasznosítani akarja ezt az eddig még háborítatlan területet is. Azért használom ezt a kifejezést, mert tapasztalatból tudom, hogy ha a felnőttek hasznosításról beszélnek, akkor az általában beépítést, anyagi haszonszerzést jelent. Százhalombattán pedig már eddig is nagyon sokat vettünk el a természettől. Úgy gondolom, hogy ezt az utolsó összefüggő zöld területet, mint "muzeális darabot" nem hasznosítani, hanem védeni, óvni és ápolni kellene! Ezért a városi Hírtükör 2010.július 15-i számában arra próbáltam felhívni a lakosság és a város vezetőinek a figyelmét, "hogy egy jól kialakított tanösvény és egy védett, ligetes jellegű természetvédelmi terület szolgálná legjobban a városlakók és az ide látogatók érdekeit."

 

Annál is inkább indokolt lenne ez, mivel köztudott, hogy ez a terület az egykori római limes nyomvonalán van. Éppen a legutóbbi / április 17-i/ országgyűlésen hangzott el, hogy a limest felvették a Világörökségi Helyszínek várományosai közé. Mint ismeretes jelenleg 8 világörökségi helyszíne van hazánknak. /Hollókő, Tokaji borvidék stb./

 

 

Már az első terepbejárás alkalmával szembetűnő volt nekem, a terület formagazdagsága. Pár hektár területen váltakozva megtalálható itt a lankás domboldal, a fennsík-szerű plató, a meredek magas-part, a természetes völgyrendszer, valamint a mesterségesen kialakított bányagödör, bejáratánál a volt téglagyár épületével. Mindezt a keleti oldalról a festőien szép Duna szegélyezi.

 

A sáncot 2-3 ezer évvel ezelőtt építették. Hosszúsága körülbelül 250-300 méter. Északkelet-délnyugat irányban húzódik. Anyaga lösz-, homok- és agyag-keverék.

 

A téglagyár 1896-tól 1990-ig működött. Ez alatt az idő alatt az eredetileg keskeny völgyből egy kb. 700 méterszer 150 méteres síkság /bányagödör/ keletkezett. A téglagyártásnak sajnos a Sánc-hegy nagy része is áldozatul esett, vele együtt pedig vélhetőleg sok védett növény és az itt élt kultúrák régészeti maradványai is. Ezt a "hegy" szinte függőlegesen meredek déli falai is jelzik. Az agyagos, homokos falakon sok gyurgyalag fészket láthatunk. A fészkeket, a hím és a tojó is építi, mintegy másfél-két méteres hosszú üreget fúrva a laza falba. Ilyenkor 15-18 kg földet is megmozgatnak. A gyurgyalagot az ökoszisztéma mérnökének is szokták nevezni. Elhagyott fészkeiket verebek, seregélyek, szalakóták szokták elfoglalni. De olykor-olykor menedéket nyújt az üres fészek kígyóknak, békáknak, mezei- egereknek, pockoknak is. A különböző légy és bogárfajok pedig alkalmi társbérlőként találnak menedéket az időjárás viszontagságai ellen a fészkekben. Ezeken a telepeken nem csupán a fajok puszta együttéléséről van szó, hanem összetett kapcsolatok alakulnak ki a társbérlők között, és a fajkölcsönhatások hálózatának középpontjában a gyurgyalag van. Nem véletlen, hogy ez a madár fokozottan védett, és mint aktuálisan veszélyeztetett faj, szerepel a magyarországi Vörös Könyvben. Eszmei értéke százezer forint.

 

A Sánc-hegy talajszerkezetének alapkőzete agyag, homokos, márgás agyag, amelyre löszréteg rakódott. A sík területeken ez több méter vastag is lehet, így ezeken a helyeken jó minőségű csernozjom alakult ki. Éghajlata szubmediterrán.

 

A Sánc-hegy megmaradt részén, illetve az újonnan, mesterségesen képződött bányagödörben – amely ma már mind tájképileg, mind pedig florisztikailag is szerves egységet képez a fentebb említett természetes elemekkel – próbáltam meg számba venni, lefényképezni a még meglévő állományt:

A növénytársulások kis területeken, sokszor mozaikszerűen helyezkednek el. A társulások fajai sok helyen és gyakran keverednek egymással.

 

 

A sánc, illetve az egykori földvár déli oldalának jellegzetes növénytársulásai:

Hazánkban egyedül itt található meg a deres szádorgó néhány változatának különleges egyede. Gazdanövénye a selymes üröm. A délnyugati lejtőn pedig a csikófark több ezer példányát csodálhatjuk meg. A plató jellegzetes növényei többek között a macskahere, édes csüdfű, nádtippan. Ezeken kívül a Dunáig tartó színes kavalkádot az alábbi növények biztosítják: imolák, veronikák, vasvirágok, ökörfark kórók, margitvirágok, szegfűfélék, bunkós hagymák, harangvirágok, selymes peremizsek stb. A földvár szélének jellegzetes növénye a heverő seprűfű és a tarackbúza.

 

Ez a növénytársulás a Sánc-hegy egyes pontjain, de főleg a Téglagyári-völgyrendszer lejtőin fedezhető fel: Tarackbúza, vékony csenkesz, tavaszi hérics, selymes dárdahere, budai imola, karcsú fényperje, érdes csüdfű, heverő seprűfű, horgas bogáncs. Elszórtan találhatunk még itt pusztai és csinos árvalányhajat is.

 

A Sánc-hegy tetején, kis területen találhatjuk. Legjellegzetesebb növényei: csepleszmeggy, pukkanó dudafürt, csillag őszirózsa, horgas bogáncs, magyar kutyatej, borzas peremizs. Árnyas részeken az odvas keltike virít.

 

Ez a növénytársulás a Téglagyári-völgy déli részén figyelhető meg leginkább.

Az uralkodó fajok itt a tollas szálkaperje, a selymes és borzas peremizs, szarvaskocsord, ágas homokliliom, fürtös zanót.

 

A Téglagyári-völgy délnyugati része felől rohamos terjedésükkel fenyegetik a fenti társulásokat.

Mielőbb irtani és korlátozni kellene, hogy ne vegyék el a védett fajok életterét. Legsürgősebb a félelmetesen szaporodó bálványfa irtása lenne, hiszen ma már több ezer egyed jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a természeti értékekre. De megtalálható itt az orgona cserjés változata, az akác több száz példányban, a kanadai aranyvessző, és több ezer tőre tehető a völgy alján betelepülő ürömlevelű parlagfű is.

 

Minden várakozásomat felülmúlta az a tény, hogy városunk határában, szinte a kémények árnyékában mintegy 25 védett faj él.

 

Ennél jobban csak akkor lepődtem meg amikor a csikófarkról kezdett el mesélni a mentorom, Würth Pál, aki gyerekkora óta ismeri és gondozza ezt a területet. Az az igazság, hogy a többi növényről már hallottam, vagy olvastam valamit, de erről még nem. Nagyon elcsodálkoztam amikor megtudtam, hogy ez egy meleg-kori reliktum, azaz maradványfaj, amely több ezer éve élhet itt. Utána is néztem a szakirodalomban. Az "ÉlőVilág" 22. számában többek között az alábbiakat olvashatjuk róla: "Kétlaki törpecserje, hajtásaik zsurlókra emlékeztetnek. Porzós barkaszerű virágzataik sárgásak, tojásdad alakúak, a másik példányon fejlődő termős virágzatok termőlevelei elhúsosodnak, s kicsi piros, málnaszerű álbogyóvá alakulnak." "Hajtása fontos drog. Hatóanyaga az efedrin, oldja a hörgők görcsét, csökkenti a légutakon felhalmozódó váladék képződését, ezért köhögéscsillapító, asztma és allergia elleni szerek alapanyaga."

 

Vegetációtörténeti vonatkozásban Dobay Péter tanulmányából kaptam magyarázatot. Eszerint "szigetszerű előfordulása van a Kárpátok koszorúján belül. Bekerülési módjára Gams(1952) írása alapján kapunk magyarázatot. Hazánk területén legkésőbb i. e. 12000-11000 évvel ezelőtt itt kellett lennie.

 

Napjainkban már csak kis területen élő, kihalóban lévő nyitvatermő. Dobay Péter 1994-ben végzett tanulmánya szerint akkor kb. 50000 tő lehetett az egész országban. Ehhez képest jelentősnek számít a Sánc-hegyen jelenleg 5-6000 tőre becsült állomány.

 

Másik nagyon fontos és kiemelésre érdemes növény a deres szádorgó

/Orobanche caesia/

 

A Vörös Könyv szerint ez a faj már kipusztultnak lett nyilvánítva. Würth Pál gyermekkora óta ismeri és védi, mint a terület növényállományának az egyik különlegességét. A botanikusok csak 1996-ban fedezték fel itt a Sánc-hegyen. Véleményük szerint ez az egyetlen jelenleg ismert hazai lelőhelye. Itt is csak pár száz tőre becsülik az egyedszámát. A szádorgó nem tud önállóan megélni. Szüksége van egy gazdanövényre, pl. ürömfélére /bárányüröm, artemisia pontica, mezei üröm, artemisia campestris/. De a fészkesvirágzatúaknak, pillangósvirágúaknak, ajakosoknak is mind megvan a saját szádorgójuk. Tehát a szádorok nagymértékben specializálódott gyökérélősködők. Igen apró magvaik csak akkor csíráznak ki, ha gazdanövényük gyökere a közvetlen közelükbe ér. Ekkor a szádorgó csíranövénye behatol a gazdanövény gyökerébe, és ott nagy belső érintkező felületet alakít ki, amelyen keresztül felveszi a táplálékot és a vizet. Az állomány sajnos itt is csökkenőben van, főképpen az inváziós fajok /bálványfa, akácfa/, és az igénytelenebb gyomnövények rohamos terjedése miatt.

 

Miközben a növényvilágot vizsgáltam, természetesen sokszínű állatvilággal is találkoztam a területen. Hely és idő hiányában most csak arra szorítkozhatom, hogy az itt élő több száz állatfaj közül megemlítsek néhányat:

A rovarok közül cincérek, sáskák, szöcskék, mezei tücskök élnek itt nagy számban. Lepkefajból a védett farkasalma lepkét, és a tűzlepkét emelném ki.

A puhatestűek legfőbb képviselői pedig a kagylók és a különféle csigák. /éti, folyami, pettyes stb./

A madarak közül – a gyurgyalagon kívül – sok védett faj él itt: vörös vércse, barátposzáta, jégmadár, erdei pinty, fekete rigó, füsti- és parti fecske, házi rozsdafarkú, meggyvágó, őszapó, zöldike stb.

A változatos növények között gyakran, szinte észrevétlenül bújik meg a rézsikló, vízisikló, a fürge- és a zöld gyík. Természetesen képviseltetik magukat a kisebb-nagyobb emlősök is: egerek, pockok, üregi- és mezei nyulak, vakond, valamint ritkábban őzek és rókák is.

 

 

Már eddig is jobban körbeépítették a területet, mint ahogy az megengedhető lett volna egy ilyen kiemelt természeti és kultúrtörténeti értékek miatt védendő területnél. Mi sem bizo nyitja ezt jobban, mint a löszfal szélére épített és tavaly tavasszal összedőlt ház.

/5. kép A természetnek mindig igaza van!/

 

Sürgősen meg kellene oldani, hogy ezek az agresszív fajok ne vegyék el a védett fajok életterét, hiszen az egyúttal a kihalásukat is jelentené. Nem könnyű és egyszerű dolog, de talán nem is megoldhatatlan feladat. Csak akarat és szervezés kérdése az egész, hiszen városunk két gimnáziumában több száz tanuló van. A rendteremtéshez biztosan meg lehetne őket nyerni, és természetesen kellenének olyan személyek, akik pontosan ismerik a területet és a növények élőhelyét, de kellenének más szakemberek, szakmunkások is /pl. favágók, sofőrök gépkocsival stb./, de ez nem jelentene olyan nagy költséget, hogy azt a város büdzséje ne bírná el.

 

 

Az önkormányzat, a városfejlesztés, az úgynevezett Duna-program keretében ezt a területet is hasznosítani akarja! A legkülönbözőbb elképzelések kerültek már szóba a Téglagyári-völgy hasznosításával kapcsolatosan. Terveztek már ide kórházat, csónakkikötőt, kalandparkot, Gulliver programot, és még sok minden mást is. Ez utóbbi egy hatalmas méretű emberi testet jelentene – teljesen beépítve vele a Téglagyári-völgyet – amelynek testrészei belülről bejárhatók, és működésük tanulmányozható. Vélhetően érdekes és tanulságos dolog, de szerintem nagyon nem ide való! Ha a völgyet beépítik az végérvényesen tönkreteszi a hozzá kapcsolódó területek növény és állatvilágát is, hiszen amint azt már előzőleg említettem a völgy és a Sánc-hegy szerves egységet képez.

 

Hogy van ilyen, arról magam is meggyőződhettem. Felelőtlen emberek néha nem csak lerakják a szemetet, hanem meg is gyújtják, és nem problémáznak azon sem, ha tűz pusztítja ezeket a ritka, értékes és védendő növényeket. Őket neveztem el "Na és akkor mi van?" embereknek, hiszen az egyik elkövető pontosan ezekkel a szavakkal kérdezett vissza, amikor rajtakapták, és kérdőre vonták amiért felelőtlenségével több száz tő csikófarkat is kiégetett. De az sem zavarta az illetőt, hogy tájvédelmi táblák figyelmeztetik az erre járót arra, hogy a terület országos régészeti és naturális védettség alatt áll. /6.kép Tájkép égetés után/

 

Nem túl sokan vannak akik ilyen módon rongálnak, de már egy alkalommal is nagy károkat tudnak okozni. Ők szintén a "Na és akkor mi van?" emberek csoportjába sorolhatók.

 

Nekik lehet, hogy van egy kis szépérzékük, hiszen általában a szép és mutatós növényeket /törpe nőszirom, vasvirág, árvalányhaj, deres szádorgó stb./ viszik el innen előszeretettel és bűntudat nélkül. Ha nem tudják, hogy ez lopásnak számít az is nagy gond, ha igen, akkor pedig a szemlélettel vannak nagy bajok!

Véleményem szerint az iskolai oktatásnak és a médiáknak is nagyobb szerepet kellene vállalnia az ilyen jellegű környezetvédelmi tájékoztató és felvilágosító munkában.

 

 

Az emberiség elrettentő mértékben pusztítja a Föld természetes élőhelyeit, aminek következtében vészes ütemben halnak ki az állat- és növényfajok. Erre figyelmeztet az ENSZ egyik jelentése.

Egy környezetvédelmi témájú rádióműsorban hallottam, hogy naponta kihal egy növény, vagy állatfaj, hogy egy ENSZ felmérés alapján 1970 és 2006 között 1/3-al csökkent a gerinces állatok egyedszáma.

Egy rádióműsorban elhangzott, hogy 10 emberből 8 úgy áll a dologhoz, hogy "na és akkor mi van?" Sajnos, Százhalombattán is gyakran tapasztalok ilyen hozzáállást.

 

Véleményem szerint az egyik legfontosabb dolog ebben a tekintetben, hogy megváltoztassuk, jobb belátásra bírjuk az ilyen közömbös szemléletmódot. Hogy hogyan? – tudom ez nem egyszerű dolog.

Iskolai oktatásban, környezetvédelmi és egyéb fórumokon meg kell győzni a lakosságot a természet védelmének, alapvető fontosságáról, a környezetbarát életmód szükségességéről.

 

Sokszor csak akkor vesszük észre a kihalt fajok hiányát, amikor már kipusztultak. Hiszen minden fajnak megvan a maga szerepe a környezetében. Ha másért nem, akkor azért mert minden élőlény a tápláléklánc része. Ha kiesik egy láncszem, akkor zavar keletkezik a környezetében. Bizonyos mértékben megbomlik az ökológiai egyensúly, hiszen a természetben minden mindennel összefügg.

Ha kipusztulnak a rovarevő madarak, – 2020-ra pl. a fecskék kipusztulását jósolják, mert elvesszük az életterüket – akkor majd túlságosan elszaporodnak a rovarkártevők. Ekkor pedig vagy több növényvédő szert használ majd az emberiség, vagy kevesebb lesz a termés. Ez pedig mindkét esetben újabb és újabb növény- és állatfajok kipusztulását eredményezheti majd.

 

Zólyomi Bálint – a XX. század egyik legjelentősebb magyar botanikusa – már 1931-ben felhívta a figyelmet az ember tájalakító szerepére, arra hogy a természet milyen sérülékeny és törékeny.

Látva a biodiverzitás meginduló és kiszélesedő pusztulását, az 1930-as évektől, sorra tett javaslatokat egyes tájak, tájrészletek, erdők, lápfoltok védettségére. De ma már a 24. órában járunk! Ma már nincs több évtizedünk arra, hogy jobb belátásra bírjuk az emberiséget, sőt egyes folyamatok már visszafordíthatatlanoknak tűnnek.

 

Tudomásul kell tehát vennünk, hogy a természetnek mindig igaza van! – mert mindig betartja a törvényeit. Akkor is, ha a globális felmelegedés következtében szélsőséges időjárási viszonyok alakulnak ki /hiszen a jobban felmelegedett levegő gyorsabban áramlik/, akkor is, ha a folyók kiáradnak, löszfalak leomlanak –, hiszen ezek is mind-mind fizikai törvényeken alapulnak.

Ha majd mi emberek is ilyen következetesen és szigorúan betartjuk a saját magunk által megalkotott – írott, vagy íratlan – örvényeket, előírásokat /pl. szén-dioxid kvóta, erdőirtási tilalom stb./, ha majd nem építünk árterületre, labilis löszfalakra, ha igazán környezetbarát és környezettudatos életmódot folytatunk, akkor mondhatjuk majd, hogy eleget tettünk földi létünk alapvető feltételeinek.

 

Felhasznált irodalom:

 

Dr. Simon Tibor- Dr. Seregélyes Tibor

Növényismeret

 

Dobay Péter

A csikófark hazai állományának felmérése

Diplomaterv /1994/

Erdészeti és Faipari Egyetem

Sopron

 

ÉlőVilág: 13., 22., 26., 51. szám