Labdarúgás
- SPORT
- 2013-03-27
Volt idő, amikor a százhalombattai Bodrogi Viktor a magyar úszósport egyik legnagyobb reménységének számított. Két olimpián vehetett részt, aztán nem sokkal a harmadik előtt, tulajdonképpen kész versenyzőként feladni kényszerült az élsportot. Hogyan sikerült felemelkednie a padlóról, minek köszönhető ritka pozitivizmusa, és főként, mi mindennel foglalkozik manapság? – erről beszélgettünk vele.
TOVÁBBHárom meccsen három győzelemmel az ország legjobb 12 csapata közé jutottak a Battai Villámok a leány kosárlabda Országos Serdülő Bajnokság soros fordulóján március 23-án Székesfehérváron.
TOVÁBBVárpalotai Bányász SK - SZKE 21:21 (9-11)
TOVÁBBAz eddigi legnépesebb mezőny gyűlt össze a Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságon március 23-án a százhalombattai Városi Szabadidő Központban. 189 versenyző vett részt a küzdelmekben – mondta el Flóri Miklós, a Magyar Judomesterek Clubjának elnöke.
TOVÁBBMárcius 23-24-én nemzetközi úszóversenyt rendeztek a Víz Világnapja alkalmából a Miskolci Sportuszodában. A Százhalombattai VUK SE úszói 12 fővel képviselték városunkat a rangos nemzetközi viadalon.
TOVÁBBEgyéniben és csapatban - Csorba Deák Kittivel és Pávai Zsuzsannával - is Magyar Bajnok lett Kéri Otti a százhalombattai Légfegyveres Országos Bajnokságon.
TOVÁBBAranyérmet nyert Rajkai Róbert, a Százhalombatta Városi Ifjúsági Sport Egyesület Judo Szakosztályának sportolója az Eötvös Loránd Általános Iskola képviseletében serdülő korcsoportban, +50 kg-os súlycsoportban az Országos Diákolimpián március 2-án.
TOVÁBBA VUK SE serdülő fiú szakosztálya rendezte meg az ERIMA KUPA megyei döntőjét március 9-én a VSZK-ban. Az MKSZ által kiírt országos serdülő fiú kézilabda bajnokság feljutásos rendszerű, több helyszínen zajló verseny az U10-es korosztály számára.
TOVÁBB