Szeptember 8-án vasárnap Százhalombatta ad otthont az idei Newaza Fesztiválnak, amely az első, másod- és harmadosztályú földharc magyar bajnokság, valamint az összevont amatőr és masters földharc Magyar Kupa küzdelmeinek lesz a helyszíne.
A Veresegyházi Küzdősport Egyesület vezetőedzője, Ilyés Gyula által 2010-ben életre hívott nevaza magyar bajnokság az MJSZ égisze alatt zajlik majd. Az idén még több judokát szeretne a tatamikon látni az ötletgazda, Európában is egyedülálló módon egy időben, egy helyen kerül sor a férfi "osztályos" országos bajnokságokra, valamint az amatőrök és a szeniorok részére kiírt kupa küzdelmeire. Az első osztályúak versengésének neve – a hagyományoknak megfelelően – Galambos Márton-emlékverseny lesz.
Az indulók osztályba sorolása a Magyar Judo Szövetség ranglistája szerint történik, följebb lehet nevezni, lejjebb viszont nem, azaz egy első osztályú judós nem indulhat a másod- vagy a harmadosztály küzdelmeiben. Mivel az "osztályos" versenyek magyar bajnokságnak minősülnek, így az induláshoz érvényes MJSZ-tagság, valamint sportorvosi engedély szükséges.
Az amatőrök és a szeniorok összevont viadalára nem kötelező az MJSZ-tagság, sem a sportorvosi engedély, elég egy háziorvos által kiállított igazolás, "egészséges, sportolhat" bejegyzéssel. Arra is lesz lehetőség, hogy az összevont kategória képviselői elinduljanak az "osztályos" küzdelmeken, ekkor azonban számukra is kötelező az érvényes MJSZ-tagság és sportorvosi engedély.
Minden osztályban, s a szenior-amatőr összevontban 60, 66, 73, 81, 90, 100 és +100 kilogrammban nevezhetnek a judokák. Az összevont open kategória küzdelmeire – osztálybesorolástól függetlenül – mindenki jelentkezhet! (A nevezés feltétele: a judoka induljon az "osztályos" vagy az amatőr, senior versengésben.)
"A földharc nagyon kemény műfaj, egy ilyen versenyre tökéletes felkészültség szükséges – szögezte le Ilyés Gyula. – Ez már a második esztendő, hogy a földharc bajnokság az MJSZ támogatásával zajlik. Folyamatosan növekszik a versenyre jelentkezők létszáma, az aktív versenyzők mellett egykori kitűnő judósok is megmutathatják tudásukat. Magas színvonalú viadalt szeretnénk rendezni, a fesztivál hangulatot is megtartjuk, nagyon fontos, hogy a judósok jól érezzék magukat, kemény meccseket vívjanak, élvezzék a versengést, szép díjakkal, sikerélménnyel térjenek haza."
Ilyés Gyula elmondta, maximális köszönet illeti a versenyt támogató Közép-magyarországi régió vezetőjét, Kovács Ernőt, valamint a százhalombattai önkormányzat sportbizottságának vezetőjét, Széll Pált. A negyedik danos mester segítségével kiváló helyszínt sikerült biztosítani a szeptemberi rendezvénynek.