Országos sikerek
- KULTÚRA, OKTATÁS
- 2016-06-03
Az idei tanévben is pozitív a leltár a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskolában. Több diák is kiemelkedően szerepelt az országos tanulmányi versenyeken.
TOVÁBB
Az idei tanévben is pozitív a leltár a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskolában. Több diák is kiemelkedően szerepelt az országos tanulmányi versenyeken.
TOVÁBB
"Honnan tudjuk, hol kell ásni? Honnan tudjuk, hogy ott ásni kell?" alcímmel hirdette meg a Magyar Régész Szövetség az idei, immáron harmadik Régészet Napját Magyarországon. A program során múzeumok, kutató intézetek, egyetemi tanszékek fordulnak a nagyközönség felé. A cél: a régészet, mint tudomány népszerűsítése, a régészeti módszerek bemutatása.
TOVÁBB
Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának dékánhelyettese, a Magyar Olvasástársaság elnöke, a "Dobj el mindent, és olvass!" program hazai ötletgazdája tartott előadást a Hamvas Béla Városi Könyvtárban május 20-án.
TOVÁBB
Fonogram díjra jelölte a szakma Buda László százhalombattai zenész-zeneszerző Srek Zsuzsannával közösen szerzett "Van-e csend még a szóban" című dalát, amelyet Szíj Melinda énekel. A szerzemény az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában kerül megmérettetésre.
TOVÁBB
A magyar szellemi örökségvédelem volt az egyik kiemelt témája a Nemzetközi Folklórfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) százhalombattai konferenciájának május 17-22-én. A közép- és észak-európai tagállamok találkozójára 24 országból érkeztek szakemberek Szigetvári József, a CIOFF magyarországi vezetője meghívására.
TOVÁBB
Feketerigó, széncinege, tengelice, harkály, csúszka, veréb, sün és mókus – ennyiféle állatot tartanak nyilván a százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda kertjében, és akkor még a rovarokat, a nagy kedvenc bodobácsot és katicát nem is említettük! Az intézményben madárbarát tanösvényt avattak május 19-én.
TOVÁBB
Arany- és gyémántminősítéseket szereztek a százhalombattai diákok, Násztorné Réczei Éva tanítványai a Pest Megyei Pünkösdi Népdalünnepen május 6-ánTökölön.
TOVÁBB
Kiemelkedően szerepeltek a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulói a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájának országos döntőjén, Budapesten május 9-én. Juhász Zsombor kiemelt első, Bolla Gádor első, Czirok Merse harmadik, Ágner Janka pedig második helyezést ért el kategóriájában.
TOVÁBB
Pozsgay Imre halála után a Stádium főszerkesztői teendőit Czigány György József Attila-díjas költő, író, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett érdemes művész látja el. A lap főszerkesztő-helyettese a jövőben is Petrőczi Éva József Attila-díjas költő lesz, a lapigazgatói feladatok elvégzésére pedig Bognár Nándor újságíró, a TV Híradó és a Magyar Nemzet egykori szerkesztője kapott megbízatást.
TOVÁBB
Kiemelkedően szerepeltek a százhalombattai Kőrösi és Eötvös diákjai a Pest megyei Tápió menti Népdaléneklési Versenyen, Tápiószentmártonban április 26-án. A színvonalas megméretésen négy kategóriában összesen közel kilencven gyerek vett részt, produkcióikat neves zsűri értékelte.
TOVÁBB
Ismét a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola adott otthont az Informatika –Számítástechnika Tanárok Egyesülete által megrendezett, Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny döntőjének április 23-án.
TOVÁBB
Hatodik alkalommal rendezi meg a Pesovár Napokat a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Százhalombattán május 2-6-án. A növendékek ezúttal is tanulmányi versenyeken mérik össze tudásukat, a kisebbek játékos délelőttön, a nagyobbak táncházon vesznek részt.
TOVÁBB
Könnyes-mosolygós, meghitten vidám ünnepségen emlékezett meg az alapítás 25. évfordulójáról a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola április 22-én. A jubileumon részt vett Sárközi Márta tankerület-igazgató, Szalai Attila, ifjúsági és közrendi tanácsnok, a tantestület nyugdíjas tagjai, számos szülő valamint a partnerintézmények, iskolák, óvodák vezetői.
TOVÁBB
Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája országos tanulmányi verseny régiós fordulóját a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium április 21-én. A Budapest és környéke régióból 8 iskola vett részt. A 25 versenydolgozatot 28 tanuló adta elő.
TOVÁBB
Időről, hitről és szerelemről hallhattak vallomást Kemecsi Ferenc filmrendező, előadóművész irodalmi estjén az érdeklődők április 13-án a BKK Kamaratermében.
TOVÁBB
Amicus caesaris címmel jelent meg a városunkban élő író, Fazekas István legújabb kötete. A tanulmány Jézus perével foglalkozik a korabeli római és zsidó jog szemszögéből. A szerző pénteken (április 22-én) déltől egy óráig dedikál a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris Park B 31-es pavilonjában, a Napkút Kiadó standjánál.
TOVÁBB
Huszonöt diák és tíz pedagógus vett részt az Európai Unió által támogatott, iskolák, óvodák stratégiai partnerségét összefogó Erasmus+ programban április 11-16. között Százhalombattán.
TOVÁBBA Magyar költészet napja alkalmából megrendezett díjkiosztó gálával zárult az idei Városi Vers- és Prózamondó Verseny április 9-én Százhalombattán, a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Az ünnepi műsorban a különböző korcsoportok első helyezettei adták elő produkciójukat.
TOVÁBB
Európa több országának tizenegy intézménye – egyetemek, múzeumok, régészeti intézetek – vett részt az INTERREG európai uniós pályázat stratégiai megbeszélésén április 12-én a "Matrica" Múzeumban.
TOVÁBB
A felnőtt együttes tavalyi szolnoki sikeréhez hasonlóan most a Kisforrás Táncegyüttes ért el első helyezést az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon április 10-én Szegeden. A százhalombattai táncosok 43 másik csoport között szerepeltek kiemelkedően, és elhozták a fesztivál vándordíját is – tájékoztatott Szigetvári József a Forrás művészeti vezetője.
TOVÁBB