Pap Miklós fotóiból nyílt kiállítás a Hamvas Béla Városi Könyvtár galériájában február 17-én.
A Pillanatok egy fotós szemével címet viselő bemutatón rendkívül nagy számban jelentek meg érdeklődők. Sinka László alpolgármester elmondta, hogy nagyra értékeli képviselőtársa tehetségét, amit ráadásul "szinte hihetetlen, de igaz, hogy autodidakta módon sajátított el, és az amatőr fotózást művészi szintre emelte." Hangsúlyozta, hogy a fotókiállításnak több értékes üzenete is van. Arra biztatott mindenkit, hogy ha tehetséges valamiben és teheti, mutassa meg másoknak is. A tárlaton kiállított képek jótékonysági céllal megvásárolhatók: az alkotó a teljes bevételt a Szülők Fóruma Egyesület támogatására ajánlotta fel.
Pap Miklós kiemelte, hogy életében Százhalombatta és a fotózás is "szerelem". Gyerekkorától él a városban, igazi lokálpatriótának vallja magát. A rendszerváltás óta politizál, jelenleg munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai tanácsnok, igazi közéleti ember. Képviselői munkája mellett hódol a fotózás szenvedélyének, amellyel öt évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni. Képei széles körben ismertek, nagy sikert aratnak a Facebookon is. Rendszeresen készít képeket a Hírtükörnek és a Százhalom magazinnak. A tárlat, amelyen a kiállított tizenhét kép Százhalombatta egy-egy pillanatát mutatja be, március 9-éig látogatható. (Fotó: Katona Mózes)

















