• img

    Üléseznek a szakbizottságok

    Jövő héten tartják tanácskozásaikat a százhalombattai önkormányzat szakbizottságai. A meghívókat a tervezett napirenddel itt adjuk közre.

    TOVÁBB
  • img

    Tökéletesség helyett

    Ami igazán számít egy pedagógus munkájában, az a személyes jelenlét, figyelem és hitelesség. Mindez fontosabb a szakmai és egyéb elvárásoknál, a statisztikáknál és a tökéletességre való folytonos törekvésnél – mondta köszöntőjében Sárközi Márta, az érdi tankerület vezetője a városi pedagógusnapon, Százhalombattán, június 10-én. A BKK Színházteremben rendezett ünnepségen a legtehetségesebb diákok adtak műsort, és számos elismerésre is sor került.

    TOVÁBB
  • img

    Elkezdődik a Fogoly utca felújítása

    Elkezdődik Dunafüred leghosszabb útszakaszának, a Fogoly utcának a felújítása Százhalombattán . A rekonstrukció, valamint három másik, kisebb utca aszfaltozása mintegy 200 millió forintos állami támogatásból valósul meg.

    TOVÁBB
  • img

    Kínai küldöttség a városházán

    A Kína közép-nyugati részén található Chongqing városából érkezett delegáció Százhalombattára június 6-án. A település- és cégvezetőkből álló küldöttség a sport- és kulturális kapcsolatfelvétel lehetőségeiről tárgyalt az önkormányzat képviselőivel és az ipari parkba is kilátogatott.

    TOVÁBB
  • img

    Mégis összevonás
    Képviselő-testületi összefoglaló

    Többségi támogatást kapott a városi óvodák integrálásáról szóló előterjesztés a százhalombattai képviselő-testület mai ülésén. Az összevonás az előző tanácskozáson lekerült a napirendről, mostanra azonban több érvet, meggyőző információkat, tényeket, adatokat sikerült felsorakoztatni az átalakítás mellett, amelynek hatására több képviselő felülbírálta korábbi döntését – mondta el Vezér Mihály. A polgármester hangsúlyozta: a tagóvodák önálló nevelési profilja megmarad. Biztos abban, hogy mind szervezetileg, mind pénzügyileg hatékonyabbá válik a városban az óvodai nevelés, és az idő messzemenően igazolni fogja a lépés helyességét. Az integráció gyakorlati megvalósítását ősszel kezdik meg, az egységes városi óvoda 2017 szeptemberétől működhet.

    TOVÁBB
  • img

    Kezdődik a szúnyoggyérítés

    A hideg, szeles májusi időjárás miatt csak a hónap utolsó napjaiban kezdi meg a szúnyoggyérítést a Szákom Kft. Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    Állampapírba fektetik a tartalékvagyont

    Kettő milliárd forint értékben a Magyar Állam Kincstártól, 500 millió forintért pedig az Erste Banktól vásárolt diszkont kincstárjegyet a százhalombattai önkormányzat – tájékoztatott Nagy Balázs, a Pénzügyi, Gazdálkodási és Integrációs Bizottság elnöke a szakbizottság május 19-i ülése után.

    TOVÁBB
  • img

    Vízművek: folyik az átállás

    A fogyasztók türelmét kérte a víziközműszolgáltató-váltással kapcsolatban Kovács Lajos, a százhalombattai önkormányzat Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke. Mint mondta, két héten belül mindenki részletes tájékoztató levelet fog kapni az új szolgáltatótól, jelenleg még az átállás folyik.

    TOVÁBB
  • img

    Göncz Árpádról neveznék el a rendelő előtti teret

    A tavaly elhunyt köztársasági elnökről nevezné el a Százhalom Egészségügyi Központ előtti, közelmúltban felújított parkot a százhalombattai önkormányzat.

    TOVÁBB
  • img

    Költözés előtt

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi ülés

    Tanácskozik a százhalombattai képviselő-testület május 26-án reggel 9-től.

    TOVÁBB
  • img

    Bizottsági ülések

    TOVÁBB
  • img

    Lekerült a név

    Lemondott díszpolgári címéről és kérte a róla elnevezett uszoda átnevezését Kiss László volt alpolgármester Százhalombattán. A képviselő-testület mai rendkívüli ülésén elfogadta ezeket az indítványokat: törölte a díszpolgárok sorából a korábbi úszó szövetségi kapitányt és arról is döntött, hogy a jövőben Sportuszoda marad a róla elnevezett komplexum neve. A feliratot nem sokkal az ülés után eltávolították az épületről.

    TOVÁBB
  • img

    Aki fát ültet, jövőt épít

    Egy kislevelű hársfát ültettek a város óvodásai a Madarak és Fák Napja alkalmából a BKK mögötti parkban, Százhalombattán május 6-án. A gyerekeket az önkormányzat nevében Vezér Mihály köszöntötte.

    TOVÁBB
  • img

    Újból finanszírozza az állam az egynapos sebészetet

    Éves szinten 150 millió forinttal járul hozzá az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az egynapos sebészeti ellátás működéséhez Százhalombattán május 1-jétől. A döntéssel egy éves kemény munka gyümölcse érett be – fogalmazott Vezér Mihály polgármester mai sajtótájékoztatóján.

    TOVÁBB
  • img

    Ismét városszépítő verseny

    Idén is meghirdette a "Tiszta udvar – rendes ház" versenyt a százhalombattai önkormányzat. A részvételi szándékot nevezési lap kitöltésével lehet jelezni. Az örökös díj birtokosai nem nevezhetnek.

    TOVÁBB
  • img

    Közel a természethez - Madarak és fák napja

    Herman Ottó kiváló polihisztor és természetbúvár javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10-ét. A "Madarak és Fák Napja" az egész természet ünnepe, amikor azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a földön.

    TOVÁBB
  • img

    Anyák Napi köszöntő!

    Kedves Édesanyák, Nagymamák és Dédnagymamák!Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Az anyák napja világszerte megünnepelt nap. Az ünnep története már az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.  Magyarországon a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925-ben tartották, azóta ünnepeljük ezt a napot.

    TOVÁBB
  • img

    Marad minden a régiben - Képviselő-testületi összefoglaló

    Nem kapott többségi támogatást az óvodák integrációjával kapcsolatos előterjesztés a képviselő-testület április 28-i ülésén, Százhalombattán. Bár a képviselők az előző hónapban elvi döntést hoztak az intézmény-összevonásról, ezúttal többen úgy nyilatkoztak: az szerintük nem eredményezne sem gazdaságosabb, sem pedig szakmailag jobb működést.  

    TOVÁBB
  • img

    Lépésről lépésre

    Bevételei tartós növelését tűzte ki célul a százhalombattai önkormányzat. Ennek jegyében több intézkedés is született az elmúlt félév során, a munka nagyon jól halad – mondta el Nagy Balázs, a Pénzügyi, Gazdasági és Integrációs Bizottság vezetője.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink