Rókák a városban

  • img

Az őszi betakarítások után, a rágcsálók számának csökkenésével újra megjelentek a rókák városunkban is. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról a Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a városlakókat.

A rókák nem jelentenek ránk nézve számottevő veszélyt
Veszettség miatti emberi megbetegedés 1994 óta nem volt Magyarországon. Ennek fő oka az, hogy 1992 óta repülőről történő veszettség elleni immunizálást végeznek évente kétszer. Az az állat, amelyik megeszi a kiszórt, vakcinát tartalmazó csalifalatot, védetté válik a betegséggel szemben. A Duna jelentős akadály a róka számára, mert idegenkednek a nagy víztől, a nagyobb folyókat nem ússzák át, ezért sem jelentenek városunk lakóira veszélyt a Románia, Ukrajna felől érkező beteg állatok, így a nemrég történt kecskeméti, többszöri rókaveszettség-észlelés sem.


A róka természeténél fogva idegenkedik az embertől
Az, hogy mégis bejön a városokba, csakis annak köszönhető, hogy gazdag élelemforrást (vagy legalábbis annak ígéretét) találja meg itt. Rendkívül finom szaglásának köszönhetően messziről megérzi nemcsak a köztéri hulladéktárolókba dobott maradék élelmiszert, de például a csokipapíron maradó illatot, az étkezők, éttermek körüli, véletlenül kilöttyent étel-cseppeket, a kóbor macskáknak szánt eledel nyomait a földön. Ezért jön, és így próbál (sokszor sajnos sikerrel) hozzájutni az eldobált maradékokhoz.


Szabályok a befogásra
Jogszabályok rögzítik, hogy a rókák létszámapasztását, csapdázását csakis a vadgazdálkodó jogosult végezni. A Polgármesteri Hivatal minden évben felhívja a vadászatra jogosultak figyelmét a rókák létszámapasztásának szükségességére, ennek ők – a hivatalunk hirdetőtáblájára is kifüggesztett ütemterv szerint – igyekeznek is eleget tenni. Ha azonban az állatok sok táplálékot találnak a városon belül, hiába csökkentik számukat, akár az utolsó egyedek is be fognak jönni. A jelenlétük ellen tehát az a hatásos módszer, ha nem adunk rá okot: az ételmaradékot, vagy annak csomagolóanyagát ne a köztéri szemetesekbe, hanem az otthoni, zárt, épületen belül tárolt kukákba tegyük, vigyázzunk, hogy ételhordóból az étel ne löttyenjen ki még véletlenül se, kóbor macskákat pedig csak úgy etessünk, ha az edényt éjszakára mindig bevisszük a lakásba! Földre sose szórjunk ki eleséget, mert a szaga napokig ott marad!


Ha valaki élő rókát lát, a biztonság kedvéért semmi esetre se próbálja megközelíteni, befogni, megsimogatni! Az addig szelídnek tűnő állat váratlanul, ijedtében is támadhat, haraphat. Ha mégis előfordul, a fertőzésveszély miatt mindenképpen meg kell mutatni a harapás helyét a házi- vagy az ügyeletes orvosnak!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák