Újabb szépkorú városlakót köszöntött otthonában Vezér Mihály Százhalombattán november 4-én. Pus Ferencné Marika néni, - aki egy napon született a polgármesterrel, - október 30-án töltötte be kilencvenedik életévét.
Fiatalokat megszégyenítő derűvel és frissességgel fogadta az önkormányzati delegációt. Még a televíziós interjú alatt sem akart leülni, családja szerint "mindig szalad".
1926-ban született Balatonmagyaródon. Mindössze kilenc éves volt, amikor elveszítette édesanyját. Egyedüli lányként neki kellett vezetnie a háztartást és gondoskodnia apjáról, valamint két fivéréről. Az egyik bátyja a háborúban maradt, kedvese azonban visszatért, így 1948-ban házasságot köthettek. Két gyermekük született, Ferenc és Mária. Előbbi gépésztechnikus lett, ma már nyugdíjas, Székesfehérváron él. Utóbbi vegyésztechnikusként dolgozott a MOL csoportnál negyven évig. Mára szintén nyugállományba vonult. Három unokát és ugyanennyi dédunokát számlál a család.
Marika néni egész életében mezőgazdasági, fizikai munkát végzett, számos állatot tartott és a szülőfalujában lakott. Három éve megromlott az egészsége, akkor vették magukhoz városunkban élő lányáék. Érdekesség, hogy a veje, Géczi Imre csak néhány hónapja ünnepelte édesanyja kilencvenedik születésnapját. Azt mondta: természetes dolog, hogy a család gondoskodik az idősekről. Nagyon sokat köszönhetnek Marika néninek, aki annak idején erejéhez mérten szintén támogatta őket. Hogy ne érezze magát idegenül, még a tyúkjait is áttelepítették a dunafüredi családi ház udvarára, és minden évben frissítik az állományt.
Marika néni egészsége helyreállt, amióta a lányáéknál lakik. Ellátja a szárnyasokat, söpröget, igyekszik elfoglalni magát. Nem szed gyógyszert. Úgy véli, ha egészség van, minden van, a hosszú élet titkát pedig – sok más kortársához hasonlóan – a munkában, a folyamatos tevékenykedésben látja.
Vezér Mihály polgármester arra biztatta, éljen még sokáig a mostani jó egészségben, mert szeretné a következő jubileumi alkalmakkor is köszönteni őt.
A szépkorúak köszöntését kormányrendelet írja elő, a 90,95, 100 évesek miniszterelnöki oklevélben és életkoruknak megfelelő jutalomban részesülnek. A jubileumi dokumentumok átadásáról a jegyzőknek kell gondoskodniuk.