Május 15-én egy Európa-bajnoki bronzéremmel örvendeztette meg a sportág híveit a városunkban élő Csomor Erika.
A táv kétszeres világbajnoknője, aki korábban már Eb-t is nyert, ezúttal Debrecenben bizonyíthatta kivételes képességeit a hazai közönség előtt. A Budaörsi TK versenyzője elmondta, hogy a maximumot hozta ki magából. Az első futást, majd a kerékpározást az élbolyban zárta, az utolsó 5 kilométert pedig olyan elánnal kezdte, hogy sokan ijedten néztek össze, vajon bírja-e majd végig.
Bírta. Más kérdés, hogy az első helyen célba érő cseh Frintová, és a triatlonban és duatlonban egyaránt kontinensbajnoki címvédő spanyol Burgos még erre a tempóra is rá tudott tenni egy lapáttal (19 másodperccel). Igaz, nekik nem volt az utóbbi időben fáradásos lábtörésük. Valóságos csoda, hogy ennek ellenére Csomor Erika ismét felállhatott a dobogóra. A sportág magyarországi királynője mellett a szervezők is megérdemlik a dicséretet. A Nemzetközi Szövetségnél az is felmerült, hogy a hajdúsági város a közeljövőben akár vb-t is rendezhet majd.