Több mint kétmilliós pályázati forrásból újul meg Gödöllő

Több mint 1,7 milliárd forintos támogatást nyert Gödöllő Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatai keretében, és 1700 eurót meghaladó összeggel támogatják a város fejlődését az Európai Gazdasági Térség (EGT), valamint a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program pályázati alapjából.

Lezárult az első fordulója a Közép-magyarországi Operatív Program „Funkcióbővítő városrehabilitáció” pályázatának, amelyen eredményesen szerepelt a város a „Gödöllő ökovárossá válásának első lépése: A városközpont arculatának és infrastruktúrájának integrált fejlesztése” című projekttel, ismertebb nevén a Főtér programmal.

Az első fordulóban 900 millió forint maximális előzetes támogatást nyert Gödöllő.
A második fordulóban a Szabadság tér közterületi rehabilitációja, a Művészetek Háza energiahatékony megújítása, valamint a Városi piac galéria átalakítása szerepel.
A Szabadság tér átalakításával elérhető, hogy a kastélyon kívül a főtér is vonzó legyen az idelátogatók számára, a lakosságnak pedig élhető, használható közösségi teret nyújtson. Szökőkút, szobor, fasorok, a jelenleginél több zöldterület, pihenőhelyek, díszburkolat teremti majd meg a tér egyedi és vonzó hangulatát. Nem elhanyagolható a megújulásnak az a kevésbé látványos hatása sem, feltárják és korszerűsítik az elavult közművezetékeket, racionális nyomvonalvezetését alakítanak ki. Az elmúlt években több alkalommal kellett csőtörés miatt beavatkozni a területen mind a vízműveknek, mind a távhőszolgáltatónak. A közművek korszerűsítésével a lakosság ellátása is biztonságosabbá válik. Az átalakítást követően a területen megszűnik a gépjárműforgalom és a parkolás. A korábban a tér alá tervezett mélygarázs építését elvetette az önkormányzat, mivel az elképzelés nem nyerte el a lakosság támogatását.
A projekt egyik kiemelkedő része a Művészetek Háza felújítása, energiatakarékos fűtési rendszer kialakítása és az épület korábban megkezdett akadálymentesítésének befejezése. Az előcsarnokot többcélú rendezvénytérré alakítják át. A belső térből elbontják az utólagos beépítéseket, új lépcsőt, büfét és információs részt alakítanak ki, megtörténik a klimatizálás és a belsőépítészeti felújítás is. A gépészetet kicserélik, és korszerű nyílászárókkal látják el az épületet.
A városi piac kilenc éve működik. A galéria átalakításával új vendéglátóhelyek nyílhatnak, amitől vonzóbb városközpontot remél az önkormányzat. 

Végleges döntés született a Norvég Alap pályázat eredményéről. A Várostörténeti és kulturális szempontból jelentős helyszínek rehabilitációjára kiírt pályázat keretében 1700 eurós támogatást ítéltek meg Brüsszelben Gödöllő terveire. A város négy nagyszabású felújításra adott be pályázatot, aminek eredményeként a következő két év folyamán megtörténhet az Erzsébet Park első részének rehabilitációja, a Kálvária, az Erzsébet szobor, az Erzsébet szikla környezete, az Alsópark egyes részeinek rendbetétele, a Királyi váró felújítása, valamint a Grassalkovich filagória restaurálása, a máriabesnyői Bazilika mellett történő felállítása és az ehhez kapcsolódó területrendezés.

A pályázaton közel 1500 terv közül negyvenöt kapott támogatást. Az előzetes döntés még a múlt év végén megszületett, az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program Pénzügyi Döntőbizottsága végleges jóváhagyására azonban április végéig várni kellett.

Gödöllő eddig is több uniós projekten pályázott sikeresen. Június 5-én teszik le a Zöld Óvoda alapkövét, amire 500 millió forintos uniós támogatást nyert a város.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák