Nagy Ho-ho-horgászverseny

  • SPORT
  • 2009-05-06
  • Írta: VTGY
  • 716 megtekintés
  • img
  • img

Majálissal egybekötött házi bajnokságot tartott a százhalombattai Dubics Tamás Horgász Egyesület április 25-én, a Benta patak felső szakaszánál. A pecások a haltelepítés és a május 4-én induló horgásztilalom miatt hozták egy héttel előbbre a májusköszöntőt.

A horgászok szerint sokkal inkább a szerencsén, mint a tehetségen múlik a verseny eredménye. Ez már a helyek kisorsolásánál is megmutatkozott. Előfordult, hogy három egymás mellett pecázó ember közül a két szélső egyet sem, míg a középső több kiló halat is fogott. A verseny során minden kifogott hal számított, kivéve az apró snecit. Fontos szabály volt, hogy egy ember legfeljebb három botot használhatott, és mindegyiken csak egy horog lehetett, az eredmény pedig nem a kifogott halak számától, hanem a súlyától függött. A 110 nevező között 10 ifi, köztük egy kislány is indult, és rajta kívül még három hölgy képviselte a gyengébb nemet. A felnőtt kategóriában az első öt helyezett összesen 72 kg halat fogott, a dobogó csúcsára került Aleva László 30 kg-ot mondhatott magáénak. Az ifik három díjazottja összesen 10 kg-ot pecázott ki, amihez Závodszky Ádám adta a legtöbbet, 7 kilót. A hölgyek eredményét külön értékelték, közülük 1,5 kg hallal Bárkányiné Lieber Katalin bizonyult a legügyesebbnek. A díjazottak értékes horgászeszközöket nyertek, amelyek segítségével a legközelebbi versenyen talán még eredményesebbek lehetnek. A pecások majálisán virsli helyett természetesen halászlé került a tányérokba. Egy igazi horgász ugyanis az ínycsiklandó magyar étek elkészítésében is szakértő.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák